Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Lövészet: Sidi nem jutott döntőbe a szétlövésből

A kisöbű sportpuska selejtezőjében Sidi Péter 595 pontot ért el. A kilences szétlövésből aztán nem jutott tovább.
Az ötkarikás játékokon negyedszer szereplő, 33 éves komáromi lövő 12 éve, Sydneyben 13., nyolc éve, Athénban 24., legutóbb, Pekingben pedig csupán 39. volt ebben a számban, s a három versenye közül most is ebben számított a legesélytelenebbnek a jó szereplésre.

Az 50 fős mezőnynek éppen a legszélén, a falhoz a legközelebb, viszonylagos szélcsendben kezdhette meg a küzdelmet Sidi, aki a bemelegítés során elsőre öt kilencest lőtt az 50 m-re lévő táblára, a folytatásban azonban úgy tűnt, megtalálta a helyes irányzékot.

Erre alapozva mintegy tíz perc után elkezdte az "éles" lövészetet, s az első sorozatban tíz tizes találattal tette le a névjegyét. A folytatás is hibátlanra sikerült, így húsz kísérlet után 200 kör állt a magyar versenyző neve mellett. A harmadik sorozat harmadik lövésénél aztán becsúszott egy kilences, s az alapverseny felénél, 30 lövést követően 299 körrel az élmezőnyben állt.

A negyedik körben, a fel-feltámadó szélben kétszer is hibázott a magyar lövő, ezzel távolodni látszott a nyolcas döntő. Közben a többi lőállásban is feljegyezhettek néhány kilencest - a címvédő ukrán Artur Ajvazjan például 40 kísérlet után 397 körrel állt -, s mivel Sidi az ötödik sorozatban ismét százszázalékos teljesítményt nyújtott, visszajött a remény. Utolsó tíz lövése közül a hetedik és a nyolcadik aztán újra csak kilencet ért, így végül - nyolc másik riválisához hasonlóan - 595 körrel zárt a magyar sportoló.          

Az alapversenyt az aktuális világbajnok, a fehérorosz Szergej Martinov nyerte 600 körös világcsúcs-beállítással, a belga Lionel Cox 599-et, a szlovén Rajmond Debevec pedig 596-ot ért el. Ők hárman biztos résztvevői lettek a finálénak, a kilenc 595 körös pedig - köztük Sidi - ötlövéses szétlövésben döntött a további helyek sorsáról. A ráadásban kereken 50 kört lőtt a magyar versenyző, s ez a "rájátszók" között csak a nyolcadik legjobb volt, így nem jött össze a finálé.

"Egy olimpián nem rossz ez az 595 kör, de aztán jött a szétlövés, ami olyan, mint egy lottósorsolás, sok múlik a szerencsén. Én lőttem két rosszat, s ezzel el is úszott a döntő. Sajnálom, mert a hétfői főverseny előtt jót tett volna az önbizalmamnak egy finálé" - mondta Sidi Péter, aki a versenyt követően láthatóan nagyon csalódott volt és idegesen pakolta össze a holmiját.

"Az alapversenyben ez volt eddig a legjobb olimpiai eredménye, ezért nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült döntőbe jutnia - fogalmazott edzője, Herczegh Szabolcs. - Kicsit úgy érezzük most, hogy el vagyunk átkozva, pedig annyi év munkája van ebben a mostani szereplésben."     

A magyar sportlövő hétfőn 13. lett légpuskában. Hétfőn még lesz egy száma, amely a kedvence, a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett verseny. Ebben ő a világ- és Európa-bajnoki címvédő.

Előzmények:

11:45 - Sidi Péter nem jutott a kisöbű sportpuska nyolcas döntőjébe. Sportlövőnk a nyolcadik helyen zárt a szétlövésben, így nem jutott be a fináléba a kisöbű sportpuska fekvő számában. Szerencsére nem ez a fő száma, hanem a kisöbű sportpuska összetett. 

Sidi Péter lemaradt a sportpuska fekvő döntőjéről. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

11:05 - Sidi Péter jól kezdte a kisöbű sportpuska selejtezőjét: tízből tíz lövése pontos volt az első körben. A selejtező során összesen hatvanat kell lőnie a versenyzőknek.

Sidi Péter lemaradt a sportpuska fekvő döntőjéről. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

A második kör is hibátlanul sikerült, a harmadikban egyszer, a negyedikben kétszer hibázott Sidi. Az ötödik kör ismét hibátlanra sikeredett. A magyar versenyző hatodik körében kétszer hibázott, így összesítésben öt hibával, 595 ponttal zárta a selejtezőt Sidi Péter. Kilences holtversenyben a negyedik Sidi. Szétlövéssel küzdhet a döntőért.

Sidi Péter lemaradt a sportpuska fekvő döntőjéről. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírókat zártak ki botrányos ítéleteik miatt

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) két bírót kizárt, egy másikat pedig öt napra felfüggesztett a… Tovább olvasom