Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Karakas Hedvig az ötödik helyen végzett

Az 57 kg-os dzsúdós a francia Automne Pavia-val szemben maradt alul a londoni olimpia cselgáncstornájának bronzmérkőzésén.
Az 57 kg-os Karakas Hedvig az ötödik helyen végzett hétfőn a londoni olimpia cselgáncstornáján.

A 22 éves, vb-bronzérmes újpesti dzsúdós a vigaszági meccsét megnyerve jutott el a bronzcsatáig, míg ellenfele, a francia Automne Pavia az elődöntő elvesztésével. Pavia brit és ausztrál riválisát megverte, osztrák ellenfelét pedig szabálytalan fogásért leléptették, akár csak Karakassal szemben a brazil Rafaela Silvát a 16 között. Az idei Eb-n harmadik Paviát eddig csak egyszer tudta legyőzni a magyar cselgáncsozó, négyszer pedig kikapott tőle.

Alulmaradt a bronzmérkőzésen - Karakas Hedvig az 5. helyen végzett. Fotó: MTI (galéria)

A bronzmérkőzésből még egy perc sem telt el, amikor a vezetőbíró mindkét versenyzőt intette fogásbontásért. Bár folyamatosan Karakas ment előre, a francia pedig hátrált, mégis 2:23-nál a magyar cselgáncsozó kapott újabb figyelmeztetést, így a francia jukóhoz jutott.

Mint később kiderült, ez döntőnek bizonyult, a hátralévő időben ugyanis Karakas hiába próbált fogást találni ellenfelén, ez nem sikerült. A francia jól húzta az időt, a bírók pedig nem láttak okot, hogy őt is újra megintsék.
Karakas első olimpiáján így is pontszerzőként, az ötödik helyen végett. A magyar dzsúdósok eddigi londoni mérlege emellett egy ezüst- (Ungvári Miklós) és egy bronzérem (Csernoviczki Éva). Kedden a 81 kg-os Csoknyai László lép tatamira.

Vigaszág:

Az 57 kg-os Karakas Hedvig a bronzéremért lép tatamira hétfőn a londoni olimpia cselgáncstornáján.

A 22 éves, vb-bronzérmes dzsúdós két győzelem és egy bírói döntéssel elvesztett negyeddöntő után a vigaszágon a tavaly Eb-harmadik Irina Zablugyinával találkozott. Kettejük párharcában az orosz 4-2-re vezetett.

A vigaszági meccsen két perc akció nélküli dulakodás után Karakas került először pontközelbe, már befogta ellenfele karját, de átfordítania nem sikerült. Két perc 18 mp volt hátra, amikor a magyar cselgáncsozót megintették. Továbbra sem sikerült egyik versenyzőnek sem támadást indítania, bár öt mp-cel a vége előtt, egy földharcban megint Karakasnak volt esélye megnyerni a meccset.

 Az 57 kg-os Karakas Hedvig (kékben) küzd az orosz Irina Zablugyina ellen a vigaszágon a 2012-es londoni nyári olimpia női cselgáncstornáján, a londoni ExCel központban. Fotó: MTI (galéria)

Következett az első értékelt akcióig tartó, háromperces hosszabbítás, amelyből még fél perc sem telt el, amikor Karakas egy jukót érő dobással eldöntötte az összecsapást.

"Jól esett ez a dobás! A kondimmal sosem volt probléma, most sem hagyott cserben, ez mindig nagy fegyverem volt" - nyilatkozott Karakas arról, hogy egymás után második meccse a hosszabbításban dőlt el. "A lábam továbbra is fáj, sőt fokozódik a fájdalom, de nem foglalkozom vele, próbálom kiiktatni."

"Tizenkilencre lapot húztunk, és bejött" - mondta Illés Sándor, Karakas edzője. "Ha megkapja második intését, akkor eldőlt volna a találkozó. De fordított, ami nem kis dolog."

Karakas győzelmével a harmadik helyért harcolhat, ellenfele az Eb-harmadik francia Automne Pavia lesz, aki az elődöntőben a világbajnok japán Macumoto Kaoritól kapott ki.

Negyeddöntő

Karakas Hedvig bírói döntéssel kikapott a román Corina Caprioriutól, így a vigaszágon folytathatja szereplését a cselgáncstorna női 57 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpia hétfői versenynapján.

Közel volt az érem. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Közel volt...a bronz még meglehet.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 2009-ben vb-bronzérmes újpesti dzsúdós az ötperces alapidőben és a háromperces ráadásban is aktívabbnak tűnt, ugyanakkor egyetlen akciót sem sikerült végigvinnie. Európa-bajnok riválisa ugyan ritkábban próbálkozott, de ő kétszer is nagyon közel volt a pontszerzéshez.

A hosszabbítást követően két bíró a románt látta jobbnak, egy a magyart, így előbbi jutott az elődöntőbe.

Nyolcaddöntő

Karakas Hedvig második  meccsét is megnyerte, így negyeddöntőbe jutott a cselgáncstorna női  57 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpia hétfői versenynapján.  

Az újpesti dzsúdós a spanyol Concepcion Bellorin legyőzése  után a nyolc közé jutásért már jóval nehezebb ellenféllel, a  világbajnoki ezüstérmes brazil Rafaela Silvával találkozott. Silva  az első meccsén könnyedén verte a német Miryam Ropert.  

A brazil indította az első támadást, de nem sikerült  végigvinnie. Másfél perc múlva intették Karakast, aki nem talált  fogást ellenfelén. Aztán újra Silva indított egy dobást, amiért a  vezetőbíró vazarit ítélt, de a zsűri jelezte, hogy visszanézik a  jelenetet. A tanácskozás vége az lett, hogy szabálytalan lábra  fogásért 2:51 perccel a vége előtt leléptették a brazilt.     

A spanyol Concepcion Bellorinon simán jutott túl a magyar cselgáncsos. Fotó: MTI/Kovács Tamás
A spanyol Concepcion Bellorinon simán jutott túl a magyar cselgáncsos.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Silva nem akarta elhinni az ítéletet, a fejét fogva a tatamira  vetette magát, alig akart felállni. Fél óra múlva még mindig  vigasztalhatatlan volt, a hangosan zokogó versenyzőt edzője  támogatta az öltözőbe.  

"Azt hittem, a bíró törli majd a vazarit, de aztán Sanyi bácsi  (Illés Sándor, Karakas edzője) szólt, hogy le fogják léptetni -  nyilatkozott Karakas. - Silva egy évvel fiatalabb nálam, de ahhoz  képest nagyon taktikus versenyző, balos alapállású, arra kellett  figyelnem, hogy a bal kezével ne fogjon rá a csípőmre. Amikor  eldobott, igyekeztem kikerülni az ippont, így meg is húztam a  lábamat, de a továbbjutás mindenért kárpótol."  

Karakas ellenfele a negyeddöntőben az Európa-bajnok,  vb-bronzérmes román Corina Caprioriu lesz.


Selejtező:
Karakas Hedvig  másodpercekkel a vége előtt elért ipponnal győzött első meccsén, s  ezzel bejutott a női cselgáncsozók 57 kg-os súlycsoportjának  nyolcaddöntőjébe a londoni olimpia hétfői versenynapján.

A magyar dzsúdós az utolsó perc elején hátrányba került a spanyol Concepcion Bellorin jukót érő akciója után, ám 12 mp-cel a vége előtt egy gyönyörű dobással a maga javára fordította az összecsapást.

Karakas Hedvig
Karakas Hedvig

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerber lesz Babos Tímea ellenfele

A hetedik helyen kiemelt Angelique Kerber lesz Babos Tímea ellenfele a londoni olimpia… Tovább olvasom