Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Kajak-kenu: Douchev-Janics futamgyőztesként döntős

Douchev-Janics Natasa előfutamát és középdöntőjét is megnyerte. A kajakos Dudás Miklós is ott van a fináléban. A kenus Vajda Attila a B-döntőben indulhat.
13:10 - Douchev-Janics futamgyőztesként döntős

A kajakos Douchev-Janics Natasa a papírformának megfelelően bejutott a szombati döntőbe 200 m-en a londoni olimpia pénteki versenynapján.

A Démász-Szeged 30 éves, háromszoros ötkarikás bajnok lapátforgatója az előfutamban aratott győzelme után, a középfutamban sem bízott semmit a véletlenre. A nyolc induló közül csak az első kettő és a három futam két legjobb harmadikja kerülhetett a fináléba, de Douchev-Janics lehajrázva a remekül kezdő lengyel Marta Walczykiewiczet, megnyerte a versenyt.

Douchev-Janics és Dudás a nyolc között, Vajda a B döntőben

"Nem mondom azt, hogy nem mentem full pályát, de az első száz méteremen még lesz mit javítani" - mondta a magyar versenyző, aki első pályája után nem nyilatkozott, s most is csak egy-egy kérdést engedélyezett a sajtó képviselőinek. "A táv első fele nem sikerült túl jól, most el is megyek, és gyakorolom azt az egy-két húzást, amelyre holnap szükségem lesz. Bízom benne, hogy szombaton is sok magyar lesz kint, én pedig, akárcsak ma, ismét megnyerem a futamomat."

Douchev-Janics tavaly kislánya születése miatt nem indult a szegedi vb-n, előtte azonban 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerte ezt a számot a világbajnokságon, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett Zágrábban.

12:57 - Vajda a B döntőben 200 m-en


A kenu egyesek között versenyző Vajda Attila nem jutott a legjobb nyolc közé 200 m-en, s a szombati B döntőbe kvalifikálta magát a londoni olimpia pénteki versenynapján.

A 29 éves, szegedi versenyző ötödik lett az előfutamában, s már akkor látszott, hogy 1000 m-es menőként nehezen alkalmazkodik a sprinttávhoz. Vajda a napsütés ellen védekezve hátrafordított baseball-sapkában lapátolt a középfutamban is, ahonnan csak az első kettő és a három futam két legjobb harmadikja kerülhetett a fináléba.

Egy visszalőtt rajt után remekül kezdett a magyar, a 200-as specialistákkal azonban nem tudta felvenni a verseny. Újabb ötödik helye a B fináléhoz volt elegendő, azaz a legjobb esetben is kilencedikként zárhat.

"Mindent a rajtra tettem fel, jól el is kaptam, de a sprinterek az első pár méteren sokkal jobbak voltak. Ezzel együtt azt mondom, hogy ez volt életem legjobb 200 m-re. Még egy pár ilyen, és egész jó sprinter leszek" - nyilatkozott a parton mosolyogva Vajda. "Ötödik lettem, bejutottam a B döntőbe, azt hiszem, nem lehetek elégedetlen. A közönség fantasztikus, nagyon jó, hogy ennyi magyar van itt, köszönjük a bíztatást."

Vajda Attilának szerdán nem sikerült megvédenie pekingi címét 1000 m-en, hatodik lett a fináléban, a 200 m pedig nem igazán az ő száma, nem is készült rá külön.

12:25 - Dudás Miklós döntős K-1 200 méteren

2012.08.10. Utolsó módosítás: 2012.08.10 12:34:49
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!

A londoni olimpián férfi K–1 200 méteren Dudás Miklós döntőbe jutott, miután középdöntős futamában harmadik helyen végzett.

Dudás Miklós jól rajtolt és tapadt is az élcsoportra. A világbajnok brit Edward McKeever ellépett a többiektől, de Dudás bejött a harmadik helyre, így továbbjutott a holnapi döntőbe.

Előfutamok:

Douchev-Janics futamgyőztesként középdöntős

A londoni olimpián női K–1 kétszáz méteren Douchev-Janics Natasa futamgyőztesként jutott a középdöntőbe.

Douchev-Janics Natasa K–1 kétszáz méteren a szám háromszoros világbajnokához méltóan rajtolt, majd fél távnál még növelni is tudta a csapásszámot, és végül simán nyert az új-zélandi Lisa Carrington és az orosz Natalija Lobova előtt.

Az első futam nyolc indulójából kettő esett ki, hatan bejutottak a középdöntőbe.

Vajda Attila elcsípte a középdöntős helyet

A londoni olimpián férfi C–1 200 méteren Vajda Attila ötödik helyen jutott tovább előfutamából a középdöntőbe.

Vajda Attila fő számában, C–1 1000 méteren a 6. helyen végzett, a kétszázas szám neki csak amolyan ráadás, hiszen nem erre készült. Ennek ellenére jól elkapta a rajtot a C–1 kétszázas előfutamában, a legjobbakkal ugyan nem tudta tartani a lépést, de ötödik helyen bejutott a középdöntőbe. Ebből a futamból egyébként mindenki továbbjutott.

Dudás a harmadik helyen jutott tovább


Dudás Miklós bejutott a később sorra kerülő középfutamba a kajak egyesek 200 m-es számában a londoni olimpia pénteki versenynapján.

Ezen a napon az ötkarikás programban most debütáló táv előcsatározásait rendezik a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban. Az olimpiai újonc Dudáson kívül a nők hasonló számában érdekelt Douchev-Janics Natasa, valamint a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila száll vízre magyar részről.

Az ifjúsági világbajnok, 21 éves Dudás egy hétfős előfutamba került, ahonnan öten kvalifikálták magukat a 12:15 órakor kezdődő középfutamokba. A szakvezetés nagyon reménykedik abban, hogy a Bomba Angyalföldi VSE fiatal lapátforgatója ott lesz szombaton a legjobb nyolc között, s Dudás meg is tette az első lépést a döntőhöz vezető úton, ugyanis harmadik helyével magabiztosan lépett a második fordulóba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszenvedtük: Magyarország-Ausztrália 10-9

Megküzdött a magyar férfi vízilabda-válogatott az ausztrálok elleni mérkőzésen, de Madarasék végül… Tovább olvasom