Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Dél-Koreát verni kellene az elődöntőbe jutásért

Az elsőfordulós eredmények alapján a leginkább legyőzhetőnek tartott ellenféllel, a Koreai Köztársaság csapatával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott kedden a londoni olimpián.
Az ázsiai együttes vasárnap tíz, a magyar csapat pedig két góllal kapott ki. Amelyik a kettejük csatájában nyer, annak marad reális esélye a nyolc közé jutásra, egy újabb vereség viszont előrevetítené a kiesés komoly lehetőségét.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány az Eb-győztes dánok elleni drámai vereség után jelezte: bizonyos szakaszokban nem játszott jól csapata, és ezt a skandinávok könyörtelenül kihasználták.

"A felkészülési meccsek egy részén rosszul kezdtünk, majd fokozatosan pörögtünk fel, most viszont fordítva történt, igaz, a dánok nem véletlenül tartoznak a világ közvetlen élvonalába, az ellenfelek minden megingásából erőt merítenek. Azt tudtuk, hogy brutálisan erős csoportban vagyunk, és várhatóan minden találkozó ilyen hőfokú lesz, mint a vasárnapi volt" - mondta az edző az MTI-nek.


A csoportban még az Eb-második szerb, valamint a dánokhoz hasonlóan aranyesélyes horvát és spanyol gárda szerepel, ebből a hármasból a szerb tűnik kevésbé veszélyesnek.

"Könnyen előfordulhat, hogy éppen az utolsó fordulóban, a szerbek elleni meccsen dől el, ki jut tovább. Ha a dánok elleni találkozón produkált jó szakaszainkat meg tudjuk nyújtani, kevesebbet hibázunk, akkor lehet helyünk a nyolc között" - tette hozzá Mocsai.

Császár Gábor, aki nyolc góljával a legeredményesebb magyar játékos volt a nyitányon, kifejtette: a szurkolókban bízhatnak, hiszen megint sokan kísérték el a csapatot.

"Érezzük, hogy van bennünk erő, s ez nagy részben köszönhető drukkereinknek. Ez egy olyan csoport, ahol minden percet végig kell harcolni, minden gólért kőkeményen meg kell küzdeni. Megyünk tovább, szeretnénk javítani a dél-koreaiak ellen" - fogalmazott az irányító.

A Koreai Köztársaság csapata elleni mérkőzés kedden 12:15-kor kezdődik.

A B csoport 1. fordulójának eredményei: Dánia-Magyarország 27-25 Horvátország-Koreai Köztársaság 31-21 Spanyolország-Szerbia 26-21

Az első négy jut tovább a negyeddöntőbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érem nélkül Németország: jobb kezdésre számítottak

A német sajtó sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ország sportolói visszafogottan kezdtek a… Tovább olvasom