Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Berki azt hitte, Smith nyer: idén már nem megy tornaterembe a bajnok

Berki Krisztián, a lólengés olimpiai bajnoka azt hitte, nagy ellenfele, az angol Louis Smith fog nyerni, akinek nagyon szurkolt.
Berki Krisztián, a lólengés olimpiai bajnoka azt hitte, nagy ellenfele, az angol Louis Smith fog nyerni, akinek nagyon szurkolt. Idén már nem megy tornaterembe, s ott akar lenni Rióban a 2016-os ötkarikás játékokon.

"Mindig megvárom az utolsó versenyző pontszámát, mielőtt örülni kezdenék, ráadásul most az utolsó a legnagyobb ellenfelem, Louis Smith volt" - nyilatkozott az eredményhirdetés után az újpesti tornász.

"Addig, amíg még nem jöttek ki a pontszámok, azt hittem, ő fog nyerni, hiszen nagyon jó gyakorlatot csinált, az elmúlt évben nagyon sokat fejlődött, s ez a kivitelezésén is látszott. Ezek szerint az én gyakorlatom mégis szebb volt. Egész kintlétem alatt nagyon szurkoltam Louisnak, hiszen aki itthon versenyez, az sokszor nehezebb helyzetben van, mert a közönség össze is nyomhatja. Nagyon örülök, hogy úgy sikerült nyernem, hogy mindenki megcsinálta jól a gyakorlatát."

Saját gyakorlatáról Berki úgy vélekedett, hogy nem tud és nem is akar hibát keresni benne.

"A mai napon minden passzolt, mind a lelki, mind a fizikai állapotom. És hát itt van a kezemben az aranyérem, így hát többet nem is kell mondanom. Ezért dolgoztam gyerekkoromtól kezdve. Szerencsére a selejtezőben jobban izgultam, ez a gyakorlatomon is látszott. Nem készültünk semmi extra dologgal, az edzőmmel azt beszéltük meg, hogy azt csinálom, amit edzésen szoktam."

Hozzátette, edzőjével, Kovács Istvánnal az olimpiai utazás előtt arról beszéltek, ha nem jön az eredmény, akkor is emelt fővel távozhatnak a magyar sportéletből, mert annyi mindent értek el együtt.

"Szerencsére az ellenkezője történt, és sikerült nyernem, ezzel megkoronáztam a kapcsolatunkat, s itt vagyunk győztesként. Az én sikerem az övé is, hiszen ugyanannyit dolgoztunk érte. Remélem, most már hamarosan meg tudom neki mutatni az aranyérmet, mert a döntő óta még nem találkoztunk."

Berki a 2008-as pekingi játékokon a torna kvalifikációs rendszerének furcsasága miatt vb-másodikként nem indulhatott, de négy év múlva, Rio de Janeiróban ott szeretne lenni:

"Rióban nyertem életem első Világkupáját, így mindenképpen kedves helyszín számomra. Ha a pekingi csalódás után talpra tudtunk állni, s végigcsinálni négy olyan évet, amit szinte nem is gondoltunk volna, hiszen az elmúlt években Eb-ket, vb-ket tudtunk nyerni folyamatosan, akkor lesz erőm a következő négy évhez is. Most szeretnék fújni egy kicsit, ebben az évben már biztosan nem megyek tornaterembe."


Olvasóink írták

  • 1. Tibi1 2012. augusztus 05. 21:13
    „" Nagyon örülök, hogy úgy sikerült nyernem, hogy mindenki megcsinálta jól a gyakorlatát."
    Mekkora sportember!
    Hatalmas gratula! :-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Murray legyőzte Federert és aranyérmes

A hazai közönség előtt szereplő Andy Murray nyerte az aranyérmet férfi egyesben a londoni olimpia… Tovább olvasom