A Hallgatói karszalagok már szerdán elfogytak, melyek alapján a hallgatói részvétel több mint, 60 százalékos volt és legalább ugyanennyi vendég volt kíváncsi a programokra.
A keddi nap a külső helyszínen a Söptei út mellett indult, melyre az autóbuszok rengeteg túlélésre vágyót kiszállítottak ki a szabadba.
Körülbelül 200 – 250 –en látogattak ki a külső helyszínre paintballozni, íjászkodni, sétarepülőzni, vagy éppen a diákrektor csapattokkal együtt versenyezni és szurkolni nekik a különböző feladatoknál.
A sörkertbe kitelepült a diáknapok idejére a Berzsenyi Rádió az egyetem hangja és onnan sugározta adását. Nekik köszönhetően mindig valami történt a sörkertben és rengeteg nyeremény is gazdára találhatott a nyereményjátékok során. Az este mulatozva és giccsesen telt, de a sörkertben sok hely nem maradt szabadon.
A legnagyobb durranás azonban szerdán következett a Stand up Comedy telt házasra sikeredett, de nem csak a díszterem, annak karzata és a folyosó is megtelt érdeklődőkkel. Ekkora tömeget is már régen láttunk ott. Az este következő nagy durranása a Bikini együttes koncertje volt. A szervezők is számítottak arra, hogy sokan lesznek kíváncsiak a banda koncertjére, de, hogy ennyi érdeklődő lesz, azt maguk sem gondolták. A pálya megtelt a sörkert és környékén szinte mozdulni sem lehetett.
A csütörtöki nap már félő volt, hogy az emberek inkább haza mennek mind a diáknapokra, de ez nem így történt. A délután is pörgött rendesen a vetélkedőkre érkezett egyetemi csapatok pedig csak fokozták a hangulatot. A délután folyamán kommandósok lepték el az udvart és akár a tetőről is ereszkedhettünk segítségükkel.
A délután egyik nagy pillanata az NYME Szépe választás döntője volt. A lányok itt is fergeteges hangulatról gondoskodtak és gyönyörködtettek bennünket. Mígnem egy két órás fergeteges show után kiderült, hogy Vörös Adrienn lesz az egyetem arca 2010-ben.
Az este megint csak a buli hevében telt. Már mindenki hónapok óta a Belga koncertjére készült. Megközelítőleg itt is annyian tomboltak, mint a Bikinin.
Egy biztos ezt a diáknapokat nem fogjuk egy hamar elfelejteni! Ezt jövőre nem lesz egyszerű felülmúlni!
Nagy Antal