Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

X-Faktor - Feng Ya Ou-t megviselte a ByTheWay kiesése

Feng Ya Ou-t megviselte a döntés: „Mostantól még keményebben fogunk dolgozni, mint eddig."
Döbbenten álltak vasárnap este a ByTheWay tagjai a nézői döntés előtt: az idei X-Faktor legjobbnak vélt együttesének véget ért a tehetségkutató műsor. A mosonmagyaróvári Feng Ya Ou-t viselte meg legjobban a négytagú bandából, hogy távozniuk kellett.

Az X-Faktor vasárnapi élő műsora olyan fordulatot vett, amit talán kevesen jósoltak volna: kiesett a négytagú ByTheWay együttes, ezáltal a mosonmagyaróvári Feng Ya Ou is. Így már nincs megyénkbeli énekes a versenyben.

Azoknak, akik nem látták volna az X-Faktor vasárnapi adását: a fiúk Csordás Ákossal párbajoztak. Miután Alföldi Róbert és Tóth Gabi az utóbbi mellett, Szikora Róbert és Geszti Péter a ByTheWay mellett tette le voksát, újból a nézők kezébe került a döntés joga. Szavazataik alapján a négytagú bandának kellett elhagynia a versenyt, ami azért is meglepő, mert eddig töretlenül meneteltek előre. Komoly rajongótábor áll Szikora Róbert mentoráltjai mögött, és maga az R-Go frontembere is folyamatosan elismerően szólt „tanítványairól". Ya Ou-ék sem gondolták még vasárnap délután, hogy nekik kell majd este párbajozniuk.

– Egyáltalán nem számítottunk arra, hogy mi fogunk párbajozni, ahogy a rajongók és a szeretteink sem. Minket is hideg zuhanyként ért. Azt viszont tudtuk, hogy ha párbajoznunk kell egyszer, akkor azt Csordás Ákossal tennénk, most sorsszerű volt az egész. Nem gondoltuk azonban, hogy ilyen hamar eljön ez a pillanat. Nem igazán értjük a végkimenetelét, de egy biztos, folytatjuk, amit eddig elkezdtünk és még keményebben fogunk dolgozni – fogalmazott Feng Ya Ou, aki nem titkolta, hogy a csapatból ő fogadta a legnehezebben kiesésüket.

A ByTheWay (balról a második Feng Ya Ou) búcsúzni kényszerült az X-Faktortól. Fotó: Bársony Bence
A ByTheWay (balról a második Feng Ya Ou) búcsúzni kényszerült az X-Faktortól. Fotó: Bársony Bence


– Reggel, amikor felkeltem, azt hittem, hogy jobban vagyok. Aztán összeültünk a srácokkal zenélni és elöntött minden. Eszembe jutott az a sok szeretet, amit kaptunk és nagyon elérzékenyültem. Megviselnek a történtek – vallotta be a tehetséges mosonmagyaróvári fiatalember. Megerősítette: „Még keményebben fogunk dolgozni, mint eddig. Mostantól igazán arra fogunk koncentrálni, hogy a saját dalaink előtérbe kerüljenek. Nem adjuk fel."

– Szombaton élőben néztük a műsort, vasárnapra már nem utaztunk Budapestre. Nem gondoltuk, senki nem gondolta, hogy a fiúknak kell majd párbajozniuk, egyáltalán, hogy Csordás Ákossal kerülnek majd szembe – hangsúlyozta érdeklődésünkre Ya Ou édesapja, Dongfeng Feng sem tagadta, hogy a fiát viselte meg talán a legjobban a csapat kiesése, amit Ya Ou nehezen tud feldolgozni. „Nekünk ők a legjobbak" – fűzte hozzá a büszke apuka.

Olvasóink írták

  • 7. captain_blood 2013. november 06. 19:38
    „6.

    Ott a pont!! :))”
  • 6. niccolo 2013. november 06. 14:45
    „Irány haza a nagyszülőkhöz. Én drukkolok neked(hogy haza érj)”
  • 5. macskaszem 2013. november 06. 08:46
    „Engem nem viselt meg a kiesésük!”
  • 4. Túrabakancs 2013. november 05. 17:58
    „Nem az a győztes ebben a műsorban aki első helyen végez, hanem az/azok, akiket
    a hallgatók szeretnek. A pénz is majd ebből lesz idővel. Hogy miért kaptak kevés
    szavazatot a fiúk? Szerintem Szikora rossz dalválasztása miatt!!! Egy dallamtalan,
    semmitmondó, a lakosságot irritáló ritmusú dalt adni ezeknek a srácoknak több
    volt mint bűn. Vissza lehet hallgatni. A párbaj dal az nagyon jól sikerült, de olyankor
    ez már nagyon késő javítási kísérlet, nem oszt nem szoroz. A Fat-es zenei tagok meg
    kritikán aluliak mind zeneileg, mint a dalokat illetően, lényegében irritálóak. Persze
    akiknek a szülei neves színészek, ott hatalmas az összetartás, kapják az SMS-eket
    szakadatlanul. A Csordás nevű srác is a legjobbak között kellene hogy legyen,
    egyszerűen érthetetlen ez az egész.”
  • 3. Tündenéne 2013. november 05. 11:57
    „Mindenki, aki foglalkozik ezzel az adással, nagyon meglepődött a párbajon és a végkifejletén is. Nem szabad csüggedni. Jó volt az, és jó lesz ezután is.”
  • 2. szimre50803 2013. november 05. 11:20
    „Feng ne csüggedjetek, akik ott a zsűriben szerepelnek, nálatok sokkal rosszabbak! Osztom Hyppolit véleményét, álljatok meg a saját lábatokon, meglátjátok sok sikert fogtok még az életben elérni!”
  • 1. Hyppolit 2013. november 05. 09:10
    „Feng Ya Ou, ha bármikor is vmit el akarsz érni, szerintem kerüld az előre "megírt" ripacsparádékat! Kezdj el tényleg dolgozni (hangképzés, zeneelmélet, énektanár, színpadi munka, stb.), és ne higgy abba, hogy a több évtizede letűnt és megunt fiú-énekegyüttes formula reinkarnálható. Egyedűl magadban bízzál,..persze, ha úgy érzed, hogy van alapja. Dev azt se felejtsd, hogy a te szinteden több ezren tolonganak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Környezetbarát önkormányzatok

Tovább olvasom