Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Vona: A Jobbik megkerülhetetlen erővé válik

- November 8-án az európai parlamenti választások eredményét szeretnénk túlszárnyalni. Mi nem a második, harmadik helyre pályázunk, mi győzni szeretnénk – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki Takács Krisztiánt, a párt országgyűlési képviselő-jelöltjét kísérte el az este 6 órakor kezdődő lébényi lakossági fórumra.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke lakossági fórum keretében találkozik az érdeklődőkkel a lébényi kultúrházban, ezt megelőzően a környékbeli polgármestereket hívta beszélgetésre.

A párt elnökét elsősorban a november 8-ai időközi választásokról kérdeztük, de a Jobbik terveiről is beszámolt.

- Ma szemléletváltásra van szükség Magyarországon. Új arcokat kell felmutatni, hiszen az elmúlt húsz év politikai garnitúrája lejáratta magát. Húsz év egy tehetséges „csapattal" is sok, nem hogy egy ilyen hitvánnyal, mint a mostani – fejtette ki véleményét a pártelnök, aki szerint tény, hogy kockázatos vállalkozás volt az időközi választásokon egy fiatal jelöltet, a 22 éves Takács Krisztiánt indítani, de reméli, hogy a választók nem az életkora, hanem a politikai programja alapján döntenek majd. Mert, mint mondta, fiatal emberekre, a fiatalság lendületére van ma szükség.

Vona Gábor a párt három alappilléren álló programját is összefoglalta. Gazdasági szemléletük a nemzeti érdeket veszi figyelembe: a kis- és középvállalkozókat erősítenék meg a multinacionális cégekkel szemben, talpra állítanák a magyar mezőgazdaságot. „Ma az emberek nem érzik magukat biztonságban, ezen is javítani szeretnénk, nem csak a statisztikák szintjén" – hangsúlyozta a párt vezetője. A közbiztonság erősítésénél is fontosabb számukra azonban a nemzeti öntudat visszaállítása, mely szerinte társadalom energetizáló erő lehetne.

Vona Gábor hiszi: „Az emberek kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla, és a Jobbik megkerülhetetlen erővé válik."

- Mi nem a második, harmadik helyre pályázunk, mi győzni szeretnénk. Egyelőre a második helyre látunk reális esélyeket. – tette hozzá továbbá.

A Jobbik jelöltje (aki a mandátumáról lemondott Áder János helyére ötödmagával pályázik) a 22 éves mosonszentmiklósi Takács Krisztián. A vallástudomány-történelem szakos egyetemi hallgató három éve vesz részt aktívan a közéletben, másfél éve foglalkozik pártpolitikával.

Olvasóink írták

98 hozzászólás
  • 98. lótusz 2010. február 22. 18:55
    „magyar bíróság nincs csak korrupt bíróság és alkotmányellenes törvényei a bajnaiéknak.a jobbikot bajnai szörnynek nevezte mert a jobbik szerinte bűnbakokat keres és nincs ötlete. hát a jobbik a bűnösöket büntesse csak meg jogos. és egyetlen jó program a jobbiké. ja és bajnai még azt fecsegte tönkreteszi a hazát a jobbik. nem bajnai libuskám, a jobbik menti meg. bár elfelejtette a kettős állampolgárságú libaúr mondani melyik hazájára gondolt. csak nem izraelre?”
  • 97. akinemfél 2009. november 04. 10:17
    „De hát ezek a Vonáék résztvettek a Magyar Koztársaság Bírosága által betiltott Gárda újjáalapításán. Tehát
    ezek a Vonáék a Magyar Koztársasággal nyiltan szembenállo szervezetet alkotnak. Csak ido kérdése,és ez a 22 éves fiatalember is a torvényt nem tisztelo polgároknak fenntartott helyre kerul. Ez így helyes. Minden Magyar ember számára ez így helyes és biztonságos.”
  • 96. jánosi 2009. november 02. 21:44
    „És ha mégis megpróbálnánk megkerülni a megkerülhetetlent ? csak nagy ívet kell választani ...”
  • 95. Szubert 2009. október 31. 21:59
    „De legjobban a liberális párttól!”
  • 94. Szubert 2009. október 31. 21:54
    „A jó Isten óvja meg szeretett hazámat az Mszp-s, Jobbikos, Fideszes politikusoktól. Ámen”
  • 93. vonLichthofen 2009. október 31. 16:08
    „82. Deir Yasin,

    lehet, hogy hogy teljesen kint vagyok az egyenesből /t.i. hülyeségeket beszélek, vagy hiszek/, de ha az vagy akinek gondollak, akkor jó eredményt kívánok mind a legközelebbi, mind a távolabbi jövőben és eredményes munkát is a cél érdekében.

    Tanulmányaidhoz szintén ezeket kívánom neked.”
  • 92. KisVadföld 2009. október 31. 10:01
    „Nahááát, olvass vissza. 50-es hozzászólásokig, ott leírtam mindent a programokkal kapcsolatban.
    Ezzel csak magadat égeted.”
  • 91. Őz 2009. október 31. 09:00
    „moderálva sértő”
  • 90. pancser 2009. október 31. 07:31
    „moderálva”
  • 89. vonLichthofen 2009. október 31. 02:43
    „moderálva”
  • 88. vonLichthofen 2009. október 31. 02:02
    „moderálva”
  • 87. pancser 2009. október 30. 23:42
    „moderálva”
  • 86. Nahááát 2009. október 30. 23:24
    „kolombela! .... A Jobbiknak nincs választási programja. Lehet, hogy lesz, de még nincs. A honlapjukon sincs és sehol sincs. Még akkor sincs, ha Te és a többi .....<moderálva>, folyamatason azt károgja, hogy van.”
  • 85. vonLichthofen 2009. október 30. 22:19
    „pancser laci, hogy megy a blog amin dolgozol?

    Órákig kerestem egy olyan helyet, ahol akár Vona Elnök Ur, akár a többi Jobbik - hoz tartozó vezető azt nyilatkozta volna, hogy ki akarják söpörni a nemzetközi vállalatokat. Arról viszont igen is beszéltek, hogy ezeknek a vállalatoknak is ugyanolyan mértékben kell adózni, mint a magyar vállalatoknak, vagy kis és középvállalkozóknak.
    Az adómentességet pedig tisztességes és NY-i szintű adózás kell hogy felváltsa.
    Az eddigi politika nem hogy az ország, a nép, a dolgozó réteg sorsának jobbra fordulását hozta volna, de ellenkezőleg, nagyban hozzájárult a mostani tragikus gazdasági, kulturális és társadalmi helyzet kialakulásához.
    A Jobbik nem akar mást mint tisztességes üzleti viszonyt a nemzetközi üzletekkel, ahol mindenki jól jár és a Magyarok nem mint kizsákmányolt fél szerepel.

    pamcser laci, remélem jól fizetnek az irásaidért. Soronként vagy betűnként fizetnek?”
  • 84. pancser 2009. október 30. 21:44
    „81!-hez Inkább legyünk szegények, minthogy a multikat gazdagítsuk. Ezt tudtára kell adni mindenkinek, ez lesz ha a Jobbik kerül hatalomra, Minden multit kisöpörnek, csak az jöhet ide aki szeretetből jön. Úgyhogy készüljünk. Becsukatnak minden multit, gyárat, áruházat. A nép meg bcsületes magyar módra mangalicát tenyészt nem a szalag fülött görnyed. A rádióból Kárpátia meg a Hungarica szól, ősmagyar sámándobokkal váltva. A magyar gyerekek rovásírást tanulnak, meg íjászatot. Mert már Für Lajos a Gárda egyik atyja is megmondta, többet ér egy magyar gyerek íjjal mint száz amerikai katona rakétával. Bizonyám, gyönyörű lesz a Jobbik országa, a Nagy Magyarország. Árpádsávos zászló leng majd a Kárpátok bércein és akkor, és akkor Magyarországon tejjel mézzel folyó Kánaán lesz, de az sem sokáig, hiszen A Kánaán zsidó szó, de majd találunk helyette valami hun-magyar elnevezést!
    .”
  • 83. Huligan 2009. október 30. 21:36
    „Primax, <moderálva sértő>
    lényeg hogy előre Jobbik!”
  • 82. Deir_Yassin 2009. október 30. 20:52
    „250-en voltak Lébényben. Míg a szomszédos faluban a fidesz rendezvényén 30-an. érdekes”
  • 81. kolombela 2009. október 30. 17:07
    „79. kolombela 2009.10.30. 13:01
    T. moderátor! ez egy fórum, ahol az enberek beszélgetnek egymással, úgyhogy unom már a sok "moderálva személyeskedő" tipusú törlést. Az lenne személyeskedő, ha amoderátort elküldeném az anyjába, de ilyet én nem teszek, mert a jóizlésem tíltja.
    Pancsernak meg annyit, hogy megmutatad fogad fehérjét, te egy provokátor vagy semmi más.
    A multik azért jöttek Magyarországra, mert olcsó volt a munkaerő (most is az), a rezsi költség is feleannyiba kerűlt, stb. mint nyugaton és nem azért hogy felvirágoztassa pl. Mosonszolnokot.
    Ugyan ezen okoknál fogva ezek a multik mennek el Kínába is, persze nem azért, mert most őket jobban szeretik mint a magyarokat.
    Lehetőleg ébredj fel rózsaszín álmodból és próbáld meg reálisan nézni a dolgokat és nem multi-kulti, balliberális, Mammon imádó, nemzet elkotyavetyélő szemmel.”
  • 80. pancser 2009. október 30. 15:19
    „79! Pedig sok jobbikos azt hiszi amit írtam. Viktor simogatását mág megtoldanám egy kicsivel ott ahol feszül, indításnak hazafelé. Mosonszolnok az jó hely tagtoborzásra. A környék leglepusztultabb faluja volt még nemrég. Aztán jöttek a multi befektetők, zsidók, németek most meg indiaiak, aztán zsákmányolják ki a népet gátlástalanul. Majd a Jobbik intézkedik nyilván. A multiknak köszönhetően M.szolnok az ország egyik leggazdagabb faluja. Ha nyer a Jobbik intézkedik aztán multi se lesz, meg pénz se. Mint régen, illetve annviban más, hogy csíkos rongyok lógnak majd a nagy hazafiak házain.”
  • 79. kolombela 2009. október 30. 13:01
    „moderálva személyeskedő”
98 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összehangolt razzia a tranzitútvonalakon

Összehangolt, öt megyére - Bács-Kiskun, Csongrád, Komárom-Esztergom, Fejér és Győr-Moson-Sopron -… Tovább olvasom