Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Víz helyett vitát nyitott a zsilip

Korábban már beszámoltunk Ásványráró, a vízügy és az alsó-szigetközi települések vitájáról.

Ásványráró a kishajók forgalmát biztosító zsilippel zárná le az ásványi ágvéget, mely Alsó–Szigetköz vízpótlását is segítené: a térség pályázatát viszont nem támogatja. A vízügyi igazgató kiadná az elvi engedélyt, ám csak ideiglenes műre ad szakvéleményt, s a Miniszterelnöki Hivataltól várná a döntést.

Lapunkban korábban már beszámoltunk Ásványráró, a vízügy és az alsó-szigetközi települések vitájáról (Kisalföld, 2004. szeptember 30.): arról, hogy az önkormányzat a kishajóforgalmat biztosító zsilippel képzeli el az ágvég lezárását, ám ezt nem mindenki támogatja. Ásványráró polgármestere a hétfői miniszteri látogatáson Persányi Miklósnak mondta el panaszait: a minisztertől azt kérte, „hasson oda" a vízügyi igazgatónak.
„Ingyen nem adjuk a jogot"

– Az ágvég lezárása még nem oldódott meg: fő oka, hogy a helybeli vízügyi igazgatóság a döntést folyamatosan „jegeli" – kezdte Bőösy Imre. – Azt kérném, hogy járuljon hozzá a magyar állam tulajdonát képező terület kezelője olyan beavatkozásokhoz, amelyek a településünk érdekében történnének. Két évvel ezelőtt volt először pályázati lehetőség: akkor azért bukott el a kísérletünk, mert az igazgató   nem támogatta a kezdeményezést. Tavaly 8,7 millió forintot nyertünk a tervezésre. Nemrégiben újra megpróbáltuk az ügyet továbbvinni, ismét pályázni szeretnénk. Mindenki tudja, hogyan állnak a Szlovákiával folytatott tárgyalások: arra hivatkozni, hogy a megegyezés után a főmeder sorsa megoldódik, nekünk már kevés. Nemcsak az itt élőknek, hanem a horgászoknak, természetvédőknek is. Pályázatunkat kezdettől fogva támogatta a természetvédelmi, környezetvédelmi hatóság – kivéve a vízügyet.

Bőösy Imre azt is elmondta: 2002-ben nyolc település kérelmet adott be az akkori kormánynak, melyben egymilliárdos kártérítést kér az államtól. „Nem pénzt, »helyzetbe hozást«. 2003 áprilisában kaptam választ mint a nyolc község megbízott polgármestere. Ebben az állt, hogy kérésünket továbbították a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz: azóta semmi nem történt" – mondta. Persányi Miklós miniszter választ ígért az ásványrárói polgármestertől kapott dokumentumokra.
1977-ben is az itt élők véleménye nélkül döntöttek arról, hogy a térségből „kivonul a hajózás". Ásványráróra hajók se ki, se be nem jöhetnek, csak túrakajakok, amelyeket átemelnek az elzárásokon. Szeretnénk azt a lehetőséget megkapni, hogy hamarosan pályázhassunk egy zsilipes áglezárásra: az önkormányzatunk vállalta a tízszázalékos önrészt, a többit uniós forrásból finanszíroznánk. Milliárdos ügyről van szó, ezt a magyar állam nem oldja meg. Azt viszont nem tudjuk elfogadni, hogy  amióta a dunai hajózás létezik, Ásványráró benne volt ebben a vérkeringésben: ezt a szerzett jogot nem szeretnénk ingyen feladni.

Döntsön a Miniszterelnöki Hivatal

– Tavaly az Alsó-Szigetköz polgármesterei is beadtak egy pályázatot, melyben a vízpótlás miatt az ágvéglezárást kérik – kezdte Janák Emil, az Édukövízig igazgatója. – Bőösy Imre kijelentette, hogy amíg ő lesz a polgármester, addig Alsó-Szigetköz pályázata sohasem  kap engedélyt, mert nem járul hozzá ahhoz, hogy az ágvéget lezárják anélkül, hogy a kishajózást nem oldják meg. Ehhez hozzátenném, hogy Ásványrárón engedéllyel rendelkező kikötő már nincs. De mi azt mondtuk, hogy ez is megengedhető: mindkét pályázat nyert tavaly (egyelőre tervezésre – a szerk.). A településvezető levelére az lesz a válaszom: javasoljuk, adják ki az elvi vízjogi engedélyt mindkét műre.

Nyilván mindkettő mellékel hozzá költségvetést, s a Miniszterelnöki Hivatal eldönti, hogy átmeneti jelleggel milyen megoldást támogat, milyen mértékű beavatkozást lehet tenni a hullámtéren. Az engedélyhez szükséges az a vízszint is, amihez meg kell tervezni a zsilip kapuját: jelenleg azonban nincs a főmederre elfogadott jövőkép. Ezért mondtuk, hogy végleges műre nem adunk szakvéleményt, csak ideiglenesre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szilárd burkolatú utak Károlyházán

Károlyházán nagyon rosszak az utak, végére a község útjainak nagy része szilárd burkolatot kap. Tovább olvasom