Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Vitorlások a vízben, kormányosuk a parton

Magyar és szlovák résztvevőkkel rendezték meg a hétvégén az idei mosonmagyaróvári regattát, a távirányítású vitorláshajó-modellek meghívásos versenyét Mosonmagyaróváron a Báger-tavon.
Modellek: Ügyességre és jó széljárásra is szükség volt.
Tizenegy indulóval rendezték meg a távirányítású vitorláshajó-modellek versenyét a hétvégén a mosonmagyaróvári Báger-tavon. A városi modellezőklub szervezte nemzetközi megmérettetésen a hazaiak mellett Szlovákiából is érkeztek versenyzők. A mosonmagyar-

óvári regatta két napján összesen huszonötször rajtoltak el a vitorlások és tették meg a bójákkal kijelölt útvonalat. A verseny fordított pontozású, így itt az elsőként célba érő hajó nem kap pontot. A két nap futameredményeinek összesítése adja a végső sorrendet.

A szombati első rajtot majdnem egy órával kellett elhalasztani, mivel a versenyhez megfelelő széljárás addig váratott magára. Ezt követően aztán már könnyedén szelték a habokat a kis vitorlások, míg tulajdonosaik a partról kormányozták távirányítójukkal.

Hujber Ferenc, a verseny szervezője lapunknak elmondta: a szabály szerint a hajótestnek 127 centi hosszúnak kell lennie, míg a vitorla felülete ötezer-hatszáz négyzetcentiméter. A modellezőklub titkára azt is elárulta, hogy ez a sport nem költségkímélő, hiszen egy-egy ilyen modell értéke 800 ezer és 1 millió forint közötti.

Az idei mosonmagyaróvári regattán a legjobb eredményt a százhalombattai Forrai Csaba érte el, mögötte a Szlovákiából érkezett Vano Martin végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a budapesti Fejes János állhatott fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tartósan átmeneti helyzet

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter tegnap a Szigetközbe látogatott. Ígéretet… Tovább olvasom