Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Visszaállt a régi rend a szigetközi forgalomban

Visszatért minden a régi kerékvágásba Halászin – immár egy hete, miután átadták az új Mosoni-Duna-hidat. Ezzel együtt Máriakálnokon is megszűnt az átmenő forgalom, ám a kátyúk megmaradtak.


A mintegy 488 millió forintos állami beruházás eredményeként kétszer egysávos úton haladhat a forgalom a korábban használt híd egy sávja helyett. Az új híd építése nem csupán a halásziak életében számított rendkívüli eseménynek, a kivitelezők számára is nagy kihívást jelentett, hiszen Magyarországon eddig nem épült ilyen jellegű híd. Az új konstrukció számos új feladat és egyedi technológiák alkalmazása elé állította az építőket – tudtuk meg Lukács Zsolttól, a kivitelező HH Duna-híd projektvezetőjétől.

Speciális munkafolyamatok és egyedi technológiák alkalmazásában bővelkedett az egy hete átadott halászi híd építése.
Speciális munkafolyamatok és egyedi technológiák alkalmazásában bővelkedett az egy hete átadott halászi híd építése.

Számos munkafolyamat egyedi technológia alkalmazását követelte. Így például nem építettek külön provizóriumot a gyalogos- és kerékpáros-forgalom biztosítására az építés alatt, hanem egyedi ötlettel megemelték a régi hidat ennek biztosítására. Némi nehézséget okozott, hogy élő forgalom mellett végezték az alépítményi munkálatokat. Ezzel együtt tervezői művezetéssel zajlott az új szerkezet építése a parton. Ennek során néhány kisebb áttervezés is szükségessé vált. Ugyancsak speciális technológiát igényelt a régi szerkezet ki-, illetve az új híd beúsztatása. A művelet egyediségéből adódóan akadtak apróbb műszaki problémák, amiket a helyszínen kellett orvosolni. Különös odafigyelést és precizitást igényelt a csaknem kétszáz tonnás régi és a több mint 370 tonnás új szerkezet mozgatása is. A téli időjárás, majd az azt követő esős tavasz nem kedvezett a hídépítőknek: hátráltatta a munkát, ám így is a határidő előtt két nappal sikerült átadni a hidat.

A projektvezető kiemelte: Halászinál épült Magyarország első ˝network˝ felfüggesztéssel készült ívhídja. Különlegessége, hogy köracélhálós felfüggesztéssel készült, felső tartója ívformát képez, és ehhez fogatták fel az acél pályalemezes szerkezetet. Összességében a tájba illő, szép és kecses szerkezet került a Mosoni-Duna fölé. Az úton átívelő szerkezet legmagasabb pontja 8,6 méter, míg a legalacsonyabb 6,4 méter. Ebben a magasságban már nagyon kevés az esély arra, hogy egy jármű újra a kereszttartónak ütközzön és leszakítsa a hidat.

A híd műszaki átadásakor a máriakálnoki önkormányzat csak azzal a feltétellel adta hozzájárulását, ha az utat kijavítják.
Talán még a halásziaknál is jobban várták az új híd elkészültét a Máriakálnokon élők. Az építés ideje alatt, az elmúlt több mint egy évben ugyanis a szigetközi forgalom jelentős hányada a településen ment keresztül. ˝Mára visszaállt a régi rend˝– mondja Széles Sándor, Máriakálnok polgármestere. Kiemelte: a forgalom ugyan megszűnt, ám az úthibák megmaradtak és továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az útburkolatot eredeti állapotába állítsák helyre. A híd műszaki átadásakor a máriakálnoki önkormányzat csak azzal a feltétellel adta hozzájárulását, ha az utat kijavítják. Talán ennek hatására, amint az időjárás lehetővé teszi, kétszer kétszáz méteres szakaszon elvégzik a burkolat felújítását. Emellett – kicsit megkésve ugyan, de – megkezdődött a Máriakálnok és Mosonmagyaróvár közti kerékpárút építése, ami a tervek szerint július végére elkészül.

A szigetközi tömegközlekedésben is visszaállt a régi rend, vagyis a lezárás előtti útvonalakon járnak a helyközi buszok.

Olvasóink írták

  • 4. invektus 2010. június 09. 23:13
    „:p”
  • 3. Leonidas 2010. június 09. 17:35
    „Nem vicc a 2x200 méter!!!!Valóban ennyi.Kálnok és Óvár között 200 méter és halászi felé is 200 méter.
    Ez igen!!!!MAGYARORSZÁG 2010!!!!!
    Csak így tovább!!!”
  • 2. akela4 2010. június 08. 20:07
    „Valaki fogjon le, mert nem állok jót magamért!

    Két nagykaliberű kijelentés kiverte a biztosítékot
    :
    1 Két nappal a határidő előtt adták át a hidat!
    Ha így halad a következő nprojekt építési ideje meghaladja az emberőltőt!

    2 A másik pedig Móvár és Kálnok között, valamint a szigeti útig nem tudom hogyan jött össze az a kétszer kétszáz méter, mert nyugodtan lehet mondani a szorzót is hozzá, mert lényagesen hosszabb az útszakasz !”
  • 1. Flamo 2010. június 08. 08:35
    „2x 200m-es szakaszon??? Ez vicc??
    Mert akkor jót röhögtem.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tánczos-Találkozó – Rokonok Felsőszelitől Új-Zélandig

Második alkalommal tartották meg a a Tánczosok találkozóját Mosonmagyaróváron: több mint… Tovább olvasom