Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Virágok az elhunyt gyermekek emlékére

Amerikába utaztak, ahol ellátogattak a hajóbaleset helyszínére a július 7-én tragikus körülmények között elhunyt Dóra és Szabolcs szülei.

Rónai Péter, a családokat képviselő ügyvéd megerősítette: benyújtották a keresetet, a vádlottaknak harminc nap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak.

Mint arról már korábban többször hírt adtunk: egy turistákat szállító vízibusz ütközött egy uszályhajóval július 7-én a Delaware folyón Philadelphiában (Philadelphiai balesetben nyoma veszett két fiatalnak). A kétéltű vízi járművön utazott egy mosonmagyaróvári diákokból és kísérő tanárokból álló csapat is. A baleset során a vízibuszon tartózkodó harminchét emberből 35-en kimenekültek, ketten – a 16 éves gimnazista, Dóra és a 20 éves egyetemista, Szabolcs – életüket vesztették. A túlélők az amerikaiakkal közösen alkottak perközösséget, az elhunytak családjait többek közt a magyar származású Rónai Péter, New York-i ügyvéd képviseli („A balesetben sok ember hibázhatott") (További cikkek>>) 

– Szabolcs és Dóra szülei Amerikába utaztak, ahol az amerikai sajtó képviselőivel is találkoztak. Ellátogattak arra a helyre, ahol a gyermekeik életüket vesztették, és virágot dobtak emlékükre a Delaware folyóba – tájékoztatta a Kisalföldet Rónai Péter. Elmondta: a sors iróniája, hogy amint bedobták a virágokat a folyóba, éppen előttük elment egy kacsahajó. Kiderült: a gyártók jelenleg azon kísérleteznek, hogy biztonságosabbak legyenek a kétéltű járművek, és az üzemeltetőknek egyelőre nincs joguk utasokat szállítani.

A szakember hozzátette: a gyártó cég elnézést kért, és nyilatkozata szerint ha tudták volna, hogy a kísérlet idején az elhunyt gyerekek család
tagjai ott tartózkodnak, más időpontra tették volna a gyakorlatot.

A családok sajtótájékoztatón találkoztak az amerikai média képviselőivel. Dóra édesapja az ügyvéd szerint bíráló megjegyzést tett a kacsahajókra és elmondta, reméli, hogy a lánya nem ok nélkül halt meg. Hasonló tragikus baleset történt 1999-ben, akkor tizenhárman – köztük gyerekek – vesztették életüket.

Rónai Péter még kiemelte: a hatóságok hamarosan kihallgatják az uszályt vezető kapitányt és tájékoztatnak a részletekről. A periratok is elkészültek, a vádlottaknak harminc nap áll rendelkezésükre, hogy választ adjanak a vádakra.

Olvasóink írták

  • 2. rivotril2mg 2010. augusztus 26. 18:52
    „maradj már el egyes,ha nem akarod a kommenteket olvasni vedd meg az újságot azt ott olvasd el a cikket,nem a tiéd a lap az ír be aki akar.köszi a megértésed”
  • 1. mosonmegye 2010. augusztus 26. 16:29
    „Tisztelettel köszönöm a szerkesztőnek, hogy takarított a hozzászóló oldalon. Kérem, hogy ezt is törölje, és ne engedjen senkit írni ide.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már nem a szülő dönt a bukásról

A "régi-új" oktatási program részeként az általános iskolákban ismét a tanítók, illetve a… Tovább olvasom