Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Vietnami csüngő hasú kergetésétől a testületi Citrom-díjig

Az idei esztendő sem múlt el szűkebb régiónkban meglepetések, sérelmek, utólag módosított rossz döntések, tragédiák és persze humoros történetek nélkül.

Citrom-díj és decentrum

Január – mint minden évben – torlódással kezdődött: a hegyeshalmi határ most is bedugult, s nemcsak az autósok, hanem az ottani vámosok félelmei is beigazolódtak, mára a hegyeshalmi, rajkai és mosonmagyaróvári vámhivatal is megszűnt.

Beszámoltunk arról, hogy a mosonmagyaróvári romák elégedetlenek a szocialisták támogatásával: a választásokon „szívvel-lélekkel" segítették őket, cserébe pedig nem kaptak semmit.

A buszpályaudvarnak – városvezetési utasítás miatt – semmiképp sem nevezhető hipermarket melletti „decentrumba" beérkező buszok menetrendje is folyamatosan változott.

Január közepén megszületett az első Somló nevű kisfiú az országban: a mosonmagyaróvári szülők az általuk kedvelt hegy után adták csemetéjüknek ezt a nevet. A legnagyobb poént és riadalmat egy vietnami csüngő hasú disznó jelentette a város életében: a belvárosban kergették és fogták meg végül az elszabadult állatot a tűzoltók.
Februárban folytatódott a szigetközi „lövöldözés": már a bíróság dönt arról, hogy a polgármesterek vagy az erdőgazdaság kezében marad a vadásztatás joga. Ítéletet hirdethetnek annak a dühöngő sorfőrnek az ügyében is, aki a szembe – majd később mögötte, még később mellette – jövő rendőrökre húzta többször a kormányt, s csak az ablaküvegen keresztül tudták kiszedni a kocsiból.

Még szomorúbb történet annak a 9 és 11 éves kisfiúknak az esete, akik a Múmia című film után sírokat rongáltak a cikolaszigeti temetőben. Nemet kapott Nemcsók János a Duna ügyében tett népszavazási javaslatára, s nemet kapott a szigetközi nemzeti park ötlete is. „Jó lesz ott a natúrpark is, ahhoz nem kell fix állami támogatás" – vélték a minisztériumban. Stipkovits Pál polgármester listája is szépen gyarapodott februárban: a hetven év felettiek ingyen mehettek (volna) a gazdára talált helyi termálfürdőbe, ha jelentkeztek a városvezetőnél.

El is szabadult a pokol a városházán: több százan jelentkeztek a megye minden pontjáról. Ezután a polgármester helyesbített: csak helyiek vagy a Flexumhoz kötődők mehetnek fürdeni.

Március a kigyulladt máriakálnoki lovascentrummal kezdődött, majd az eddigi legnagyobb műkincsfogással folytatódott: százmilliós gepida műkincseket fogtak a határon. A szigetközieket érzékenyen érintette, hogy bűncselekmény lett az orvhalászat: itt ugyanis – ki ne tudná – szinte minden faluban akad egy-két zavarosban halászó. Hosszú huzavona után megnyitott a hédervári kastély, s közös megállapodás született egy Szigetköz–Csallóköz natúrpark létrehozásáról. Kulcsár Attila álbróker úgy érkezett Magyarországra, ahogy távozott: menekülve. A rá váró újságírók elől ugyanis átcsempészték a rendőrök a határon.

Unió és szúnyogirtás

Moldávokat fogtak áprilisban Hegyeshalomban: egy trükkös férfi és egy nő lapult a kiszerelt motor(!) helyén. Folytatódtak Bős ügyében a magyar–szlovák tárgyalások: eredményt mindössze annyit hozott, hogy megállapodtak, hogy majd megállapodnak. Megmosolyogtató volt az első ízben kiírt Citrom-díj, melyet a városi képviselő-testület nyert el: lett is belőle persze sértődés és felháborodás.

Májust uniós lépéssel kezdtük: Hegyeshalomban rögtön éjfél után néhány perccel a tömegben elvegyült élelmes ecuadori határsértőket fogtak. Lamperth Mónika belügyminiszter csak a galambokat engedte el a Wittmann parkban, a kórház 300 milliós többletköltségét nem. Eközben a vörösiszap keverte fel a helyi politikai életet: a timföldgyári tárolóban elhelyezett anyag a „városházáig ért".

Egy magyaros történet a határ túloldaláról: a magyarok lakta szlovákiai településen, Doborgazon a polgármester okirat-hamisításba keveredett, lemondatták, a falu lakói azonban pénzgyűjtésbe kezdtek büntetése kifizetésére. Stipkovits Pál bejelentette, hogy 2006-ban nem jelölteti magát országgyűlési képviselőnek, s kiderült, hogy már a szúnyogirtás is politikai ügy lett a Szigetközben: a balos és jobbos irtók is permeteznék a vérszívókat. A szűkebb régió már két várossal büszkélkedhet: Mosonmagyaróvár után Jánossomorja is városi rangot kapott. S még egy érdekesség Jánossomorjáról: a helyi baseballcsapat japán edzője, a helyi kisiskolások között tanulja mindennap nyelvünket.

Felépült június elejére a mosonszolnoki sportcsarnok, mely a mosonmagyaróvári kézilabdás lányokat is befogadta. Ott ugyanis szabványméretű teremnek híján vannak, pedig nemrégiben még a soproni kosaraslányokat is a Lajta partjára költöztette volna a polgármester. Almási Laci, a sérült kerekes lapunk, egy vállalkozó és a polgármester segítségével igazi versenybringát kapott, s a világbajnoki szereplésért teker. A vízügyesek – szlovák segítséggel – elárasztották a Szigetközt. A hónap végén a százéves MTE-focicsapat megnyerte a bajnokságot, s feljutott a másodosztályba.

Zsilipzárás és kiszáradás

A hónap akcióval kezdődött: Zala megyei lomisok törték át a hegyeshalmi határt július elején, ám a rendőrök hamar elfogták őket. A csapadékos nyár miatt szúnyogkatasztrófa fenyegetett Szigetközben: a katasztrófavédelemtől, majd a belügyminisztertől kértek – és kaptak – segítséget külterületi irtásra az önkormányzatok. Az ötven évvel ezelőtti dunai árvízről szemtanúk megszólaltatásával emlékeztünk meg: a kiszáradt meder a Duna elterelése óta nem látott igazi árvizet. Nem vallott bölcs döntésre, hogy a gazdaságtalan működésre hivatkozva éppen a csúcsidőszakban, nyáron zárták be a jánossomorjai uszodát. A bezenyei Las Vegas kaszinóvárost viszont már kinyitnák, csak újabb akadályokba ütköztek a befektetők: a terület nagysága ugyanis nem bírja el a kívánt népsűrűséget – legalábbis az országos területrendezési terv szerint.

Augusztusban egy hétre mesterségesen kiszáradt a Malom-ági Lajta: a kórház rekonstrukciója miatt zárták el a csapokat. A zsilipekkel Márialigeten is gond volt: egy osztrák önkényesen megnyitotta azt, s 16 kilométeren eltűnt a víz a Lajta-ágból: a halpusztulásból eredő kár több millió forintos volt.

A bukósisak nélküli gyorshajtás okozta halálát annak a fiatalembernek, aki a dunakiliti fesztiválon motorozott, míg a nyári fesztiválról hazatartó férfinak pedig a bejárati ajtó kitört üvege vágta el a torkát. A hónap közepén, Medgyessy Péter távozása után néhány mosonmagyaróvári szocialista párttag „összesúgása" egészen a miniszterelnöki székig repítette később Gyurcsány Ferencet.
Szeptember bővelkedett eseményekben: Halászin aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakók, mert nem akartak újat, új helyen: régi hídjuk felújítása mellett kardoskodtak. A Nyugat-Magyarországi Egyetem pénzhiánnyal küzdött (és küzd), ráadásul a mosonmagyaróvári kar inkább Győrhöz húzna, mint Sopronhoz.

A Bolyai-iskola diákjai kétezer jótékony palacsintát ettek beteg diáktársuknak segítve ezzel. Nem volt ennyire nemes gesztus a képviselő-testületi ülésen elhangzott trágár vita, melyet utóbb „impulzív alkatára" hivatkozva magyarázott az egyik alpolgármester. Dunakilitin nem lehetett, most a szlovákiai Doborgazon megépülhet egy törpe vízi erőmű. A hegyeshalmi határon a helyzet az uniós csatlakozás után csak rosszabb lett: órákat kellett várni az osztrák határőrök miatt. A Kisalföld megtalálta az ország legidősebb futballbíróját a hetvenesztendős Kocsis Karcsi bácsi személyében, aki ma is aktív sípmester. Vitalij Kulakov műkincscsempészről kiderült, hogy Csernobil gépésze volt: elmondása szerint egy kitüntetés miatt következett be az atomkatasztrófa. S a végére egy sokkoló hír: tudományos céllal engedélyezték az elektromos halászatot a megye legtöbb vizén. A botrány kitörése után az illetékesek módosítottak: a halakat a „kíméletes" vizsgálat után vissza kellett dobni a vízbe.

Csernobil kísértete

S hogy a mosonmagyaróvári képviselőknek a városházán kívül is sok a gondjuk, bizonyítja, hogy október elején a testület egyik tagját összeverték saját lakása előtt ismeretlenek. Szigetköz és Csallóköz egy közös LIFE-pályázaton a legnagyobb közép-európai támogatást nyerte el: öröm, hogy idén a rehabilitációra beadott projektek mindegyike sikeres lett. Horn Gyula exminiszterelnöktől megtudtuk, hogy ő is „kertek alatt", Rajkán keresztül jár Ausztriába. A torlódás megakadályozásáért és a kishatár megnyitásáért 1327 aláírás gyűlt össze, s jutott el a parlamentig. Kiderült, hogy Mosonmagyaróvárnak reális esélye van arra, hogy egy külföldi befektető a városba telepítsen egy üveggyárat: a harc most Nickelsdorffal folyik az üzemért.

A november sajnos főleg a halottakról szólt. Az állatokkal kezdődött: oxigénhiány miatt pusztultak el ismét a halak a lébényi Rabi-tavon. Az autópálya ezen szakaszán heten haltak meg két hét alatt, s egy „elborult elméjű" postás megölte fiát, s megszurkálta feleségét. A halászi pap halálának ügyében a bíróság negyven tanút hallgatott meg. A „legnagyobbat ismét Csernobil szólt": az Ukrajnából érkező vonatokat Hegyeshalomban mosták, ahol az átlagosnál most is magasabb a sugárzás, s a vagonmosók mindegyike meghalt már. A MÁV hozzáállása az eltelt tizennyolc év alatt mit sem változott: hallgat és pánikkeltéssel vádol az ügyben.

Az év utolsó hónapja ismét a hegyeshalmi kishatárnál kezdődött: osztrák csendőrök nem engedték átkelni a „próbálkozó" magyar csoportot. A Lipótra érkező Persányi Miklós plusz háromszázmillió forintot ígért rehabilitációra, míg Máriafürdő ügyében szövegezik már a kormány-előterjesztést. A Lajta partján készült hat napig Julio Pablo Chacón argentin exvilágbajnok bokszoló. Feltételrendszer híján a helyi barátai segítették ki, s egy „garázsban" készült a címmérkőzésre. Mint később kiderült, sikertelenül: Csonttörő ugyanis sokak számára „vélelmes" döntéssel ugyan, de legyőzte őt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adóbevételeket fújhat a községekbe a szél

A forráshiánnyal küzdő Mosonmagyaróvár környéki önkormányzatok egy része - például Kimle, Károlyháza és Levél - a szélkerekektől várja gondjai enyhítését. A szakhatóság eddig kétszázötven szélerőműhöz adta hozzájárulását, ám még kérdéses, hogy a szolgáltató hálózatának kapacitása mennyi áramot tud befogadni. A befektetőknek számos engedélyt kell beszerezniük. Tovább olvasom