Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Véleményezhetők a városi rendeletek (is)

A mosonmagyaróvári civil szervezetek és az önkormányzat hatékony együttműködése, tevékenységének összehangolása reményében hoztak létre a város honlapján Civil Egyeztetés címszó alatt egy internetes felületet.

Itt a szervezetek regisztrálhatnak és bejegyezhetik programjaikat.

A www.mosonmagyarovar.hu honlapot Civil Egyeztetés menüpont alatt január elsejével indította el az önkormányzat a helyi civil szervezetek munkájának összehangolására.

– A civil szervezetek és az önkormányzat hatékonyabb együttműködését segíti ez a kezdeményezés, mely lehetőséget ad a tevékenységek összehangolására – állítja dr. Nagy István alpolgármester. Elmondta: a Civil Egyeztetés keretében a városi civil szervezeteknek alkalmas felület áll rendelkezésükre, hogy közhírré tegyék programjaikat, sőt, összehangolják egymás között, akár kiegészítsék egymás rendezvényeit.

Az internetes felület alkalmas arra is, hogy a rendezvények tanulságait levonják, véleményezzék a résztvevők. A városvezető kiemelte még: a rendeletalkotásban is hasznos lehet ez a program, ugyanis a rendeletek összeállításába bárki beleszólhat, elmondhatja a véleményét, kiegészítheti ötleteivel. Dr. Nagy István felhívta a figyelmet arra is, hogy a civil szervezetek számára az önkormányzat számítógép-használatot biztosít. Az ezzel kapcsolatos igényeket a városháza szervezési és koordinációs osztályán vagy a jegyzőnél lehet bejelenteni.

Nagy Sándor és Szabó Miklós együttműködési szerződést írtak alá, a Civil Egyeztetést dr. Orbán Géza és dr. Nagy István mutatták be.
Nagy Sándor és Szabó Miklós együttműködési szerződést írtak alá, a Civil Egyeztetést dr. Orbán Géza és dr. Nagy István mutatták be.

A program használatáról dr. Orbán Géza jegyző beszélt: a Civil Egyeztetés programja a város honlapjáról érhető el, a civil szervezeteket betűrendben és téma szerint is megtalálhatjuk, miután regisztráltak az oldalon. A felületet a helyi szervezetek használhatják véleménynyilvánításra, tevékenységük dokumentálására, másokkal való közös munkára, az önkormányzattal való kapcsolattartásra, közösségi problémák feltárására, közérdekű jelzésekre, sőt, saját honlap működtetésére is. Az oldalon nyolc funkció található, köztük rendezvénynaptár, s Google- térkép, mely a helyszínkeresést könnyíti meg. Az oldal működéséről a súgóban adnak segítséget. Dr. Orbán Géza elmondta: a rendszerfejlesztésre 1,8 millió forintot költöttek, a pályázati forráshoz 6 százalékos önrészt kellett hozzátenni.

Nagy Sándor, a kulturális egyesület elnöke jelentős eseménynek tartja a rendszer bevezetését a város civil szervezetei számára. Bognár Árpád a rendszer működéséről képzést tart, kezdetben a Családok Átmeneti Otthonában. A találkozó keretében Szabó Miklós a mosonmagyaróvári önkormányzat és Nagy Sándor a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség nevében együttműködési megállapodást írtak alá, melyben rögzítették a hatékony városi információáramlást elősegítő Mosonmagyaróvári Civil Kerekasztal megalakításának feltételeit.

Olvasóink írták

  • 15. RickCartman 2010. január 31. 14:46
    „KoPi, nagyon találó...legalábbis azokra, akiket jómagam "civilnek" ismerek a városban (mert ő maguk híresztelik ezt magukról) szépen ráillik, ahogyan meghatároztad őket.”
  • 14. KoPi 2010. január 31. 13:37
    „Sajnos RickCartman állításában van igazság, ugyanis többnyire azok nyomulnak a civil szervezetekben, akik valamilyen szinten a politikából kiszorultak/kimaradtak, ugyanakkor megpróbálják kívülről osztani az észt és döntésekbe belehajszolni a politika vezetést. Csakhogy van ám egy nagy különbség. Ugyanis a civileknek semmiféle felelősségük nincs a döntéseket illetően, a politikusoknak azonban minimum politikai felelősségük van, de a végrehajtó hatalomba bekerülve gazdasági és büntetőjogi felelősségük is van. Vagyis egyszerűen mondva a civilek hajlamosak más micsodájával verni a csalánt.”
  • 13. RickCartman 2010. január 30. 20:57
    „még mindig nem tudom, Mosonmagyaróváron kik a "civliek"”
  • 12. lackomacko 2010. január 28. 14:44
    „Azért érdemes lenne megismerni a civilszervezetek müködését, mielőtt véleményt mondanak úgy általánosságban.Ami meg a közérdekü feladatokban való részvételt és embertársaink segitségét teljesen elutasítja, nem éppen emberséges dolog.Évente a civil szervezetek rendezvényein sok ezren vesznek részt éa azt a lakosok igénylik is.De van példa a karikatív tevékenységre is , nem is kevés .És akiket érint hálásak érte.Lehet ezt általánosságban kétségbe vonni. Vannak igenis városunkban is akik önzetlenül és mindenféle anyagi és erkölcsi elismerés nélkül tevékenykednek , nem kellene bántani őket .Egyébként civil szervezeteket a cégbiróságon a jogszabályoknek megfelelően bejegyzik az alapszabály jóváhagyása alapján.Abban rögzitve van a müködés ,felelősség és jogszerű müködés feltétele!”
  • 11. RickCartman 2010. január 27. 20:15
    „Jó lenne, ha lenne...ismerős az angolszász példa, erre alapul a júeszéjben is a civil mozgalom össze megjelenési formája, de ha én zongorázni tudnám a különbséget...(lásd az angol gyep példázatát).
    6.Rózsi, ajánlgathatsz itt ezer honlapot is, a honlap nem egyenlő a civil mozgalommal. Beleírom a honlapom címébe én is, hogy civil szervezet vagyok, aztán akkor az vagyok?
    Pancser, igazat szólsz, a tagdíjas megoldás ellen semmi érv nem szól, legfeljebb annyi, hogy ezzel is csak ál-civil szervezet jön létre, mert kevés tagdíjból még a postaköltségre sem futja, ezért "gittegylet" a legtöbb, magát "civilnek" nevező akármi.”
  • 10. pancser 2010. január 26. 22:39
    „Megszámoltam nagyjából, de vibrált a szemem, több mint száz van belőlük. Éljenek és virágozzanak, de ne a nagyobb közösség pénzéből! Egy rézpetákot nem adnék a város pénzéből. Ha valaki egyesületet akar áldozzon rá, vonjon be gazdag embereket cégeket, vagy szedjen tagdíjat!”
  • 9. pancser 2010. január 26. 22:25
    „Kit képviselnek magukon kívül ezek az un. civilek? Azt, hogy állítanak valamit magukról az nem meggyőző. Ha meg a pártvezérekkel bratyiznak, elfogadnak ezt azt, akkor oda a a tisztaság, úgy járnak mint az egykori szűzlány!”
  • 8. Rózsi 2010. január 26. 20:17
    „Griffin

    http://www.mosonmagyarovar.hu/egyesuletek_civil_szervezetek_alapitvanyok.html Ezt hiányoltad?”
  • 7. lackomacko 2010. január 26. 20:03
    „Néhány nagyon lényeges dologra tapintott a 6-os hozzászóló.Mert igen is kellenének az erős civil szervezetek a helyi "közjó" szolgálatában ,a lakossági kezdeményezések felkarolásában,közügyek a helyi érdekek képviseletéban,ha kell nyomásgyakorlás a helyi önkörmányzatra széleskörü összefogással,segítségnyujtás stb.Akkor lehetne mondani hogy az önkormányzatra hatással vagyunk.Na ez az ami aztán a pártoknak nem érdeke és ezért mindent meg is tesznek annak érdekében hogy nehogy ez bekövetkezzen.Ma minden a pártok akarata szerint történik .Ők az egész lakosság hány %-a ? Minden hatalom és döntési jog a kezükben van a lakosság nevében.Ha a civil szervezet ma eredményes akar lenni hogyan teheti?!Szóval fel kellene ébredni és az ellenpólust megteremteni!Na most aztán kapok a pártszimpatizánsoktól! Igen ma sok minden nem úgy van ahogy kellene .A civil szervezeteknek a pártoktól függetlenül kellene müködni. Ennek ma kevésbé vannak meg a feltételei.Egyébként a civil tevékenység önkéntes és díjazás nélküli!Had mondjam el ,azért már van városunkban néhány ilyen is !Én tisztelem őket!A civil munkához is kellenek feltételek , még anyagiak is.Szóval gondoljuk végig,a sommás megállapítások helyett!”
  • 6. vadalma 2010. január 26. 19:04
    „Kedves Hozzászólók!
    Épp most tanultam ilyesmit, ezért közzé teszem (korábban én sem voltam pontosan tisztában ezzel):
    A civil szféra (másként: "harmadik szektor" vagy nonprofit szféra, stb.) a társadalmi önszerveződő, öntevékeny összefogásokat jelenti. Ez tehát nem gazdasági nyereségre törekvő, de NEM is állami és NEM is politikai erőket jelent, de éppúgy a társadalom mozgató erőinek egyike, mint előbbiek. Vagy legalábbis annak kéne lennie! (Nálunk Mo.-n ez is olyan magyarosan működik, igaza volt az egyik hozzászólónak - többnyire "lenyúlnak" ezt-azt, és elmennek kirándulni vagy valami gittegyleti programot csinálnak, aminek nemes értelemben vett társadalmi haszna nincs.) Az angolszász országokban nagy a hagyománya, és ami még fontosabb: jelentős eredményei is vannak a civilek tevékenységének. Jótékonyság, környezetvédelem, kultúra, stb. terén sokszor át is vesznek feladatokat az önkormányzatoktól. Jellemző módon természetesen elsősorban helyben, hisz céljuk konkrét helyi érdekű közügyekben a "közjó" szolgálata, a helyi szükségletek kielégítésére irányuló kezdeményezések, segítségnyújtás, esetleg nyomásgyakorlás a törvényhozókra.

    Ne feledjük, kedves Polgártársaim, az önkormányzat mi magunk vagyunk!”
  • 5. pancser 2010. január 26. 18:52
    „Hát ezaz!”
  • 4. Griffin 2010. január 26. 16:59
    „pancser, gondolom, civil alatt azt értik, aki nem pártpolitikus,általánosan elfogadott jelentése ez, a "civil" kezdeményezés, hálózat, összefogás, egyesület, törekvés stb.. szavak mellett jelzőként használva.
    az a baj, hogy az említett városban ilyen "civilt" ha mutatna valaki, csak egyet is, máris nagyon fogok csudálkozni....”
  • 3. pancser 2010. január 26. 15:34
    „Na megint egy kis pénztarhálás a város büdzséjéből! Az un. civil szervezetek egy fabatkát sem érnek, én szóba nem állnák velük civil létemre. Aki szervezkedni akar, tegye a saját zsebéből, akkor nem zavar az sem, ha megalakul a Magtalan Apák egyesülete. Egyáltalán ki a civil megmondaná valaki?”
  • 2. lackomacko 2010. január 26. 12:42
    „A civil szervezetek véleményezését fontosnak tartom!Nem ismerem még a programot, de ha hozzáférek és lehet használni fogom.Híve vagyok a civilek közti koordinációnak és egyeztetéseknek is.Nem egyszerű a megoldás.A legtöbb civil szervezetnek semilyen feltétel nem aott.Hova biztosítanak számítógépet a vezetők lakására?A legfontosabb meg az lenne ha ezeket a véleményeket figyelembe is vennék.Ez eddig a legkevésbé történt meg.Pl a városrészeket fedik le a civil szervezetek de a városrészt érintő döntés előkészítés során a véleményüket nem kérik.A Civil Szövetség messze nem repezentálja a civil szervezeteket.Civil kerekasztal szintén jó dolog lenne ,persze valóságos szereplőkkel.Már az is jó ha valami elindul ,bízom benne hogy kiforrja magát ha az önkormányzat is akarja.Remélem ez nemcsak választási fogás, amit aztán utána el lehet felejteni!”
  • 1. szocdem 2010. január 26. 12:02
    „JA ja.

    Szabó Miki az MDF polgármestere. muszály marketingelni, hogy a szétzavarásuk után is megtarthassa - mondjuk Fideszesként - a jó kis állását..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Személycserés útlevéllel próbált átjutni a határon

Hegyeshalom - Három illegális bevándorlót szállítottak le egy nemzetközi gyorsvonatról a… Tovább olvasom