Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Végzetes repülés Dakar után

Lezuhant egy magyar repülőgép Romániában, a gép elsőtisztje Cziráki Péter elhunyt a balesetben.
A Romániában lezuhant magyar repülőgép elhunyt első tisztje, Cziráki Péter (32) éppen ma adott volna exkluzív interjút a Kisalföldnek a Dakar-raliról, ahol a sebesülteket és bírákat szállító repülőgépen szolgált.

Cziráki Péter: Nemcsak nagyszerű pilótának, hanem kiváló sportembernek és fotósnak is ismerték.
A magyar gép romániai katasztrófája mélyen megrázta az elhunyt Cziráki Péter első tiszt barátait, ismerőseit, közöttük lapunk külső munkatársát, Kozma Adriennt. Cziráki Péter nagyszülei ugyanis tősgyökeres soproniak, bár szülei már Szekszárdon élnek. Az unoka több évvel ezelőtt költözött nagyszülei soproni lakásába. Szerda este személyes hangú SMS-t küldött nekem, s akkor még nem is sejtettem, hogy bármi közbejöhet.

A Kisalföld információja szerint Cziráki Péter nemrég megszeezte a nagy repülőgépek vezetésére jogosító igazolványt. Végzetes csütörtöki útja egyike volt az utolsó kisrepülős szolgálatainak: ezt követően egy Focker típusú gépre került volna.

Az utolsó SMS

– Az élet néha egészen különös dolgokat produkál – kezdte a szerencsétlenül járt pilóta közeli barátja, Adrienn. – Péter az elmúlt csütörtökön adott volna exkluzív interjút a Kisalföldnek a Dakar-rali izgalmas eseményeiről, kulisszatitkairól, hiszen a sebesülteket és a bírákat szállító repülőgépen teljesített szolgálatot. A sors azonban közbeszólt, a szekszárdi repülőoktatója és példaképe halála miatt az élménybeszámoló elmaradt.

E hét végére, szombatra egyeztettük találkozásunk újabb időpontját, amelyre sajnos, már soha nem keríthetünk sort. Szerda este még személyes hangú SMS-t küldött nekem, s akkor még nem is sejtettem, hogy bármi közbejöhet. Nehéz feldolgozni a történteket. Péter – aki repülőoktatóként Fertőszentmiklóson számos pilóta kiképzésében vett részt – köztudottan tapasztalt és kiváló képességű repülős volt. Éppen ezért nem is tudjuk elhinni, hogy vétettek volna a biztonságos repülés szabályai ellen. Reméljük, a magyar és a román légügyi hatóságoknak sikerül kideríteni, mi lehetett a megdöbbentő tragédia tényleges oka.

Ismeretség Európa-napról

Kozma Adrienn egy közösen szervezett repülős Európa-nap alkalmával ismerkedett meg öt évvel ezelőtt Cziráki Péterrel, aki akkor a fertőszentmiklósi repülőtér igazgatója volt. Idén nyáron egy veterán autó-motoros találkozót szervezett volna, hogy felhívja a figyelmet a vidéki repülőterek jelentőségére.

– A munkakapcsolatból idővel tartós barátság alakult ki – folytatta Adrienn. – Igazi jó barát volt Péter, de ezt sokan mások is megerősíthetik. Mindenki számíthatott rá. A Dakar-raliról is többször felhívott, s elmesélte az aznap történteket. Ekkor vetődött fel az interjú ötlete. Péter a repülősmunkák után Sopron, Budapest, Szekszárd között ingázott, a két vidéki városban családja és barátai körében töltődött fel, gyűjtött erőt. A szülei persze aggódtak érte, de büszkék is voltak fiukra, aki oktatóként sok-sok fiatallal szerettette meg a repülést.

Darnyi Tamással úszott

– Pétert – aki korábban olimpikonnak készült, egy uszodában edzett Darnyi Tamással – nemcsak nagyszerű pilótának, hanem kiváló sportembernek és fotósnak is ismerték. Összeszámolni sem tudom, mennyi terve volt még. A repülés mellett egy ideig operatőrként dolgozott az egyik kereskedelmi tévénél, természetfilmeket forgatott. A legutóbbi Dakar-ralin készített felvételekből pedig kiállítást szeretett volna létrehozni és egy előadás-sorozatra is gondolt a repülősélet szépségeiről, kihívásairól. A könyvírás lehetősége is foglalkoztatta – idézte fel a tragikus körülmények között elhunyt pilóta sokoldalúságát Adrienn. – Úgy hiszem, akkor állíthatnánk méltó emléket Péternek, ha elgondolásai halála után megvalósulnának.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álomváros: jövő őszre elkészülhet

Százhúsz hektáron elterülő élményváros felépítését tervezi egy osztrák befektetőcsoport Bezenyén. A befektetők elképzelései szerint a jövő év őszén nyitja meg kapuit az élményváros. A beruházás közel 9 ezer embernek biztosítana munkalehetőséget. Az 57 milliárd  forintból megépükő létesítmény részletes terveit a minap mutatták be a beruházók. Tovább olvasom