Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Végül Bezenye is aláírta

Bezenye is aláírta a Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás alapító okiratának módosítását.


A többmilliárdos beruházás pályázata minőségbiztosításra vár. A 24 környékbeli hulladéklerakó rekultivációjára hárommilliárd forint támogatást nyert a társulás. 


Korábban írtunk arról, hogy többmilliárdos kárral fenyeget, ha érvényes, minden társult tag által alá nem írt, alapító okirat hiányában a Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a pályázati pénzekhez nem juthat hozzá. Az utolsóként aláíró Bezenye végül cikkünk megjelenésének napján bólintott rá a társulásban maradásra.

– Ha nehezebben is, mint másutt, s hosszas tárgyalások után, a decemberi testületi ülésen kapta a felhatalmazást Kammerhofer Róbert polgármester a társulás alapító okirata módosításának aláírására. A korábbi ülésen ugyanis ezt elutasította a képviselők nagy része – tájékoztatott dr. Horváth Szabolcs, Bezenye jegyzője.

Csak a mosonmagyaróvári hulladéklerakó rekultivációja egymilliárd forintba kerül, melyhez a társulás százszázalékos támogatást kapott.
Csak a mosonmagyaróvári hulladéklerakó rekultivációja egymilliárd forintba kerül, melyhez a társulás százszázalékos támogatást kapott.

– A beruházási pályázat minőségbiztosítása tart, az elbírálást követően – amennyiben az pozitív – aláírják a támogatási szerződést – magyarázza dr. Árvay István társulási elnök a 4,5 milliárdos projekt következő lépéseit. A fejlesztések egyébként 70 településen 116 ezer lakost, mintegy negyvenezer háztartást érintenek. A szakember szerint a jánossomorjai hulladéklerakó telítettségét csökkenteni szándékozó, a szelektív hulladékgyűjtés egészét átfogó beruházás leghamarabb 2011-re valósulhat meg.

A térséghez tartozó huszonnégy szemétlerakó rekultivációja azonban már hónapokon belül elkezdődhet. A társulás pályázata ugyanis a második körben 3 milliárd forint támogatást nyert.

– A kónyi lerakó esetében panaszbeadvánnyal éltünk, melyet részben elfogadtak, így a 66 millió forintos önrész helyett 25 millió forintot kell kifizetni a községnek – hangsúlyozza a társulási elnök. A pályázat keretében ugyanis csak olyan lerakók felszámolását támogatták száz százalékban, amelyek önkormányzati tulajdonúak. Jelenleg készül a közbeszerzési dokumentáció, és közbeszerzést írnak ki a munkálatok elvégzésére. Várhatóan a területi lebontás alapján, több csomagban lesz pályázható a speciális technikát igénylő rekultiváció elvégzése a vállalkozók számára.

Aller Imre, Kóny polgármestere szerint most kell felszámolniuk a hozzájuk tartozó több mint kéthektáros hulladéklerakót, ugyanis 360 millió forintot (amennyibe a munkálatok kerülnének) maguk nem tudnának kigazdálkodni.

– A hulladéklerakó területének 81 százalékát tudtuk megszerezni, nehézséget jelentett ugyanis, hogy a kérdéses telek 190 személy tulajdonában van. Két éve küzdünk ezzel a problémával – állítja a településvezető, aki elmondta: a 25 millió forintos önrészt részletekben fizetnék meg.

Olvasóink írták

  • 3. janika 2010. január 10. 16:17
    „Hát persze "kocsma" kell ahol eligyák, elverjék a földek árát!”
  • 2. T.Csaba 2010. január 10. 13:37
    „Ha jól tudom a környéken akartak csak a jó népnek nem tetszett.”
  • 1. janika 2010. január 10. 11:35
    „Áláírta Bizony-ja! Van már vagy még nincs Bezenyén "LESZ-VIGASZ"? Jobb lenne szemét égető erőművet építenének!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnt nőt keresnek

Eltűnt, ezért keresi a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a helybéli Fekete Csillát, aki tavaly… Tovább olvasom