Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Városkaput építenének a halászi útra

Mosonmagyaróvár - Mosonmagyaróvár településszerkezeti tervének aktualizálásáról döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Az új tervezet számos régebbi, hibásnak bizonyult döntésre javasol megoldást.

A város településszerkezeti tervének jelen aktualizálása még 2006-ban kezdődött. Korábban 2001-ben végeztek nagyobb átfogó módosítást rajta, amikor az új építési törvény s kormányrendeletek alapján kellett átdolgozni. A tervben kisebb módosítást 2003-ban is végeztek. Ez elsősorban a közlekedési hálózatot érintette és ekkor jelent meg az Akadémia-dűlő mint városon kívüli lakópark a térképeken. A 2006-ban megkezdett aktualizálás szintén érintette a közlekedési hálózatot és indokolatlan területfejlesztések is kerültek bele a város előzetes döntései alapján.

Így például alapvető hiba volt, hogy a déli autópálya-csomópontot északabbra helyezték. A tervezett csomópont helye ugyanis adott, a szükséges területet már kisajátították.
Így például alapvető hiba volt, hogy a déli autópálya-csomópontot északabbra helyezték. A tervezett csomópont helye ugyanis adott, a szükséges területet már kisajátították. Hibás döntés volt a várostesttől elszakadt Akadémia-dűlő első ütemének kijelölése is. Ezt tovább fokozták azzal, hogy a Halászi út déli oldalán is lakóterületet jelöltek ki. Ez egészen a Mosoni-Dunáig húzódott volna, részben a rekreációs-idegenforgalmi terület helyén. Ez az elképzelés végigjárta az építési törvény szerinti véleményezési eljárást, de az állami főépítész záró véleményében nem javasolta elfogadását. Így a képviselő-testület nem is tárgyalta a településszerkezeti terv aktualizálását.

A választások utáni új városvezetés 2006-ban, az érdemi munka megkezdésekor vette elő ismét a településszerkezeti tervet. Mind a politikai, mind a szakmai vezetés egyetértett abban, hogy a szerkezeti változtatásokat előzze meg a településfejlesztési koncepció aktualizálása. A koncepciót ugyanis 2000-ben fogadták el, azóta az abban foglaltak részben vesztettek aktualitásukból.

Az európai uniós csatlakozás alapjaiban változtatta meg a város geopolitikai helyzetét és hatással van a fejlesztési elképzelésekre. A módosított településfejlesztési koncepciót 2007 őszén fogadta el a testület. Ennek alapján kezdték újra a településszerkezeti terv aktualizálását. Ezzel párhuzamosan a városháza koordinálásával kidolgozták a közlekedési koncepciót is. Ennek tervezői azonban elfelejtettek egyeztetni a településszerkezeti terv készítőivel és kész anyagot tettek a városvezetés elé. A koncepció azonban több helyen lényegesen eltért a szerkezeti tervtől, sok egyeztetéssel sikerült csak a kettőt összhangba hozni.

Mindezek eredményeként a közelmúltban készült el a településszerkezeti terv aktualizálása, amit legutóbbi ülésén fogadott el a képviselő-testület. Az aktualizált terv számos, a 2003-as koncepcióban megoldatlanul maradt probléma rendezésére tesz javaslatot. Így például az Akadémia-dűlő és a halászi út közötti területen – a várostól való szerkezeti különállás mérséklésére – lakóterület elhelyezését javasolja. A tervezet szerint a leendő elkerülő gyűrű és a halászi út találkozásánál városkapu kialakítása lenne célszerű. Az elkerülő gyűrű és a Kiserdő utca folytatására tervezett, Halászira vezető új szigetközi út mentén pedig különleges rekreációs terület kialakítását javasolja.

Olvasóink írták

  • 4. zopika02 2009. július 27. 11:07
    „A mosonszolnoki útról az autópályára való le illetve felhajtást szinte "pénz" nélkül is meglehetne valósítani csak szándék kérdése az egész. Most mintegy 30 méter választja el a benzinkút parkolóját a szolnoki úttól. Ha megnézzük mindenhol biztosított a benzinkutaknál az egyik oldalról a másikra való áthajtás nem tudom a legutóbbi felújításkor miért nem jutott ez eszébe senkinek. Nem kell új le illetve felhajtó hiszen az már megvan, csak a parkolókat kellene összekötni kétszer 30 méter aszfaltcsíkkal a szolnoki úttal. Így a város óvári része is közvetlenül megközelíthető lenne a pályáról tehermentesítve a vasúti és a fő út forgalmát. Úgy látszik az illetékesek akkor dolgoznak legjobban ha nem csinálnak semmit.... Bruhahaha”
  • 3. bika07 2009. július 22. 20:14
    „Hidat kéne befejezni”
  • 2. pancser 2009. július 22. 10:31
    „Teszek a rekreációra, meg a városkapura! Teljesen meg kell hülyülni? Sztem a Halászi út mindkét oldalát be kell építeni egészen a hídig, mert van rá igény és ha valami vonzó építési területként akkor az az. A város belsejében, meg a "mésztelepet" idéző sorházakat engedtek építeni a Kiserdő meg a Művi között! A várostesttől nem szakadt el semmi, legfeljebb egyes várostervezők agya a realításoktól! Egyet vegyünk tudomásul világszerte megnőtt az igény a kertvárosi környezetre, ha nem mérnek erre alkalmas telket megcélozzák a községeket az erre vágyók! Bár lehet, hogy egyesek szerint ez a város már akkora, hogy felesleges növekednie.”
  • 1. RickCartman 2009. július 21. 13:51
    „meg sportcsarnokot, csodák palotáját...1941-ben Kovács István főmérnök még repülőteret is tervezett az Ipartelepre..merjünk nagyot álmodni:-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserbenhagyták: a motoros lábfeje leszakadt

Vélhetően ittassága miatt okozott balesetet egy fiatalember vasárnap késő este Rajka és Dunakiliti között. A vétlen motoros maradandó sérüléseket szenvedett. Tovább olvasom