Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Város elleni bűntett vagy karrierépítés?

Két ellenszavazat mellett döntött a testület a Gazdász utcai telkek eladásáról. Meglehetősen éles és személyeskedésektől sem mentes vita előzte meg a döntést. A vevő szerint csak 35 lakás épül a területen.
– A város ellen tudatosan elkövetett bűncselekmény a határozati javaslat elfogadása – így fakadt ki Szabó Miklós (MPKE) a Gazdász utcai telekértékesítés vitájában a képviselő-testület csütörtöki ülésén.

A kijelentést a kormányzó frakció hangos nevetése kísérte. A Wittmann parkban lévő két önkormányzati telekre még februárban írt ki pályázatot a testület. A döntést már akkor is éles vita előzte meg. (Kisalföld, 2012. február 7.) A felhívásra egy pályázat érkezett, a meghirdetett mintegy 83 milliós irányárnál 1,57 millióval többet ajánlott a két telekért a vevő. A beépítési tervben 52 lakás megvalósítását vázolta a pályázó. A gazdasági bizottság a telek eladását javasolta a testületnek.

Szabó Miklós úgy fogalmazott: néhány éve elindult a Wittmann park rehabilitációja, amit most a politika és a vállalkozói kapzsiság tönkretesz. „Ez durvább, mint a Lajta-spicc ügye volt annak idején" – jelentette ki a képviselő. Szerinte a város anyagi helyzete nem olyan feszítő, hogy 80 millió forint oldaná meg a költségvetés problémáját. Szabó Miklós hozzátette: néhány éve – akkor még polgármesterként – megkereste egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó vállalkozó ezen telkek ügyében. Akkor elutasította, mondván: a városnak nem célja, hogy ilyen sok lakás épüljön a parkban. A 2010-es önkormányzati választások éjszakáján telefonjára kapott egy rövid üzenetet ugyanettől a vállalkozótól, ezzel a szöveggel: „Jó reggelt!"

Árvay István alpolgármester szerint csak politikai karrierje felépítésére használja ezt az ügyet az ellenzéki képviselő. Inkább nevezhető a város elleni bűncselekménynek, hogy annak idején polgármesterként félrevezette a lehetséges beruházókat azzal, miszerint csupán három családi ház épülhet ide.

Az alpolgármester hangsúlyozta: a telkek évek óta elhanyagoltak, funkció nélküliek. Megvizsgálták a hasznosítási lehetőséget és a legjobb megoldásnak a pályázat útján történő értékesítés mutatkozott. Emlékeztette a képviselőt, hogy szinte ugyanazokkal a feltételekkel írták ki a pályázatot, mint négy éve. Árvay István felhívta a figyelmet arra: a testület nem utasíthatja el a pályázatot, hiszen az megfelelt a kiírás minden feltételének. Hozzátette: a terület fejlesztéséből a környék lakói is profitálnak, hiszen az önkormányzat rendbe teszi a Gazdász utcát.

Kopetti Tamás (Jobbik) ugyancsak a tervezett 52 lakással kapcsolatos aggályait fejezte ki. Szerinte az ezzel járó gépjárműforgalom nagy terhelést jelent a parkra. A képviselő ezt nonszensznek nevezte és mint mondta: nincs példa erre Magyarországon, hogy egy város a közparkjába ennyi lakás építését engedélyezzék. Hushegyi Róbert (független) ugyanakkor egyetért a telkek eladásával.

Nagy István polgármester megdöbbentőnek nevezte Szabó Miklós kijelentéseit. Ismételten emlékeztette a képviselőt, hogy négy éve polgármesterként éppen ő kezdeményezte az értékesítést ugyanezekkel a feltételekkel. A polgármester hozzátette: annak idején gazdasági hasznosítási céllal vette meg a város ezt a területet. Nyitrai József (Fidesz) úgy fogalmazott: Szabó képviselő gerjeszti a környék lakóit, ezért tiltakoznak az értékesítés ellen. Hozzátette: a labdarúgó-mérkőzések alkalmával is százával érkeznek gépjárművek a parkba. Kitley Tibor városi főépítész bejelentette: a tanácskozás szünetében a pályázó arról tájékoztatta, nem áll szándékában 52 lakást építeni. Tájékoztatása szerint 35 lakást tervez a területen.

Olvasóink írták

  • 9. abszurdisztán 2012. április 08. 06:55
    „Ugyanaz történik,mint a szocik idején,akkor a termált adták el, meg a Lajta-spiccet....Stipkovics báró rengeteget ártott a városnak....”
  • 8. Csipetke 2012. április 05. 10:55
    „Szánalmas, hogy lakásokat építenének a védett parkba!!!
    Felháborító a város vezetésének tette, tönkre teszik az egyetlen városi védett erdőparkot! Inkább óvni védeni kellene természeti kincseinket! Így is rendben tarthatná az önkormányzat az utakat, nem csak a lakások megépülésével kellene ezt ígérni!!!!”
  • 7. madrasi 2012. április 04. 17:15
    „Arra azért nagyon kíváncsi volnék hogy ki veszi meg a nem kicsit frekventált helyen lévő területet...
    halas001: szerintem meg most 2010-től visszajött Óvárra a régi szoci mutyirendszer, a korrupció. A kisalföld pedig jobban utána járhatna ennek az ügynek, biztosan meglepő dolgok derülnének ki....”
  • 6. Abdullahx 2012. április 04. 14:58
    „5. : pontosan! pl beültetni fával... nem pedig minden talpalatnyi helyet beépíteni...”
  • 5. Losba 2012. április 04. 13:19
    „3.
    ..azért kellene a köz számára elérhető épület hasznosítást végezni inkább...pl..rendelő, klubhelyiség, kiállítóterem, vagy beültetni fával, vagy mit tudom én..lényeg a parkon van , amit ez az újabb lakópark meg is öl..de hát a lakóparkba van a lóvé..a politikusoknak is..”
  • 4. halas001 2012. április 04. 11:38
    „Már megint csak a mutyi!
    "A kijelentést a kormányzó frakció hangos nevetése kísérte."
    Kedves Polgármester Úr!
    Van egy régi sláger:... Egymilliós havi fix-el az ember könnyen viccel....
    Elkeserítő a városi utak állapota, mert mi saját gépkocsival kell közlekedünk, de ha Ön is többet lenne a Városban és intézné ügyes-bajos dolgait, akkor tapasztalhatná ezt. A Wittmann Parkot pedig már nem kellene jobban tönkre tenni.
    Az alpolgármester Úr lehet, hogy jó ügyvéd, de patriótának nem nevezhető. A Stipkovics Úr idején ellenzékiből jobb városvédő volt. Akkor most melyik az igazi profilja? Netán részt vesz az Adás-Vétel megkötésében is?”
  • 3. juhi 2012. április 03. 21:59
    „Sokkal jobban néz ki két elhanyagolt, gazos telek, mint 35 szép új lakás?? Az emberi irigység határtalan.”
  • 2. kotorék 2012. április 03. 19:58
    „A vége még az is lehet , hogy a városházát is eladják, ha már mindent, köztük magukat is eladták!”
  • 1. Abdullahx 2012. április 03. 18:31
    „na vajon ki vehette meg a telket...mindent be akar már építeni? nem tudok már mit hozzáfűzni,egyre rosszabb lesz a város,a képviselőtestület meg egyszerűen nevetséges.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állások Mosonmagyaróváron és környékén

Mosonmagyaróvári kirendeltség (ügyintézés helye: 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 4. Tovább olvasom