Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Várjátékkal és karnevállal

A mosonmagyaróvári Tengri Íjász és Hagyományőrző Egyesület vezetői a várjátékok után új, nagyszabású terveken törik a fejüket.
Íjászok
A Lajta-parti hagyományőrző íjászok augusztus elején rendezték meg nagy sikerrel a második történelmi várjátékokat. Ám az egyesület vezetői már most elkezdték a jövő évi program szervezését, ami a tervek szerint látványosabb és sokrétűbb lesz, mint az idei. A nagyszabású tervekről Bognár Árpád elnök sajtótájékoztatón számolt be.

A program bővülését jelzi, hogy a jövő esztendőben már háromnapos lesz az időutazásnak is beillő történelmi vigadalom – mondta Bognár Árpád. A pénteken induló eseményfolyam Lajta menti karnevállal kezdődik. Ezen részt vesznek a környező falvak, illetve Szenc városának kulturális és művészeti csoportjai, civil szervezetei. A programban maskarás felvonulás, karnevál szépe választás, kulturális és szórakoztató műsorok lesznek sok meglepetéssel.

Szombaton és vasárnap a hagyományos várjátékok zajlanak. A megszokott programok mellett – történelmi íjászverseny, lovagok és lovasok bemutatója és küzdelme, korabeli ételek kóstolása – misztériumjátékot és este tűz mellett táltosszertartást is bemutatnak. Vasárnap autentikus népzenét játszó együttes koncertje zárja a háromnapos történelmi vigadalmat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol mindent, hol kérés nélkül semmit

A hétfői becsengetéssel megkezdődött az új tanév. Az iskolakezdéshez szükséges tankönyvek beszerzése… Tovább olvasom