Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Várbalog: szeptemberben még lesz iskola...

Várbalog a többi kistelepüléshez hasonlóan nehézségekkel küzd. Nagy tervek nincsenek - élni akarnak. 

Várbalog a többi kistelepüléshez hasonlóan nehézségekkel küzd. A kisközség elmúlt félévének működéséről, az önkormányzat terveiről Odor Ernő polgármester és Bán Balázs körjegyző tájékoztatta a Kisalföldet.

Várbalogon az elmúlt időszakra különösebb beruházásokat nem terveztek. Az önkormányzat két pályázatot nyújtott be: egyet a SAPARD-ra a Várbalogot és a közigazgatásilag hozzá tartozó Albertkázmérpusztát összekötő út felújítására 14 millió forint értékben, valamint egy AVOP-pályázatot egységes falukép kialakítására. Ha e projekt sikeres lesz, parkosítanának, felújítanák a vízelvezető árkokat és megteremtenék a biztonságos kerékpáros-közlekedést. Jó hír viszont, hogy másfél milliót már nyertek a „Zöld falu" pályázaton, melynek keretében tavasszal örökzöldeket, cserjéket, fákat telepítettek.

Amint azt Odor Ernő polgármester elmondta: tavasszal beindult a teleház, amely három számítógéppel működik, hetente három alkalommal. Kihasználtsága, látogatottsága folyamatos, bár elsősorban a fiatalok veszik igénybe, az idősebbek bevonása eddig még nem sikerült. Elkezdték a szelektív hulladékgyűjtést is a településen. A helyiek szívesen igénybe veszik az üvegnek, papírnak és műanyagnak kihelyezett konténereket. Így ezeket viszont gyakrabban kell üríteni, mint a kukákat.
Nincsenek nagyobb terveik. „A jövő siralmas. Élni akarunk" – mondja a polgármester. A költségvetés nagy részét elviszi az intézmények fenntartása, így nagyobb fejlesztésekre nincs módjuk, csak a pályázati lehetőségekre számíthatnak. Örülnek az uniós pályázatoknak, de a kistelepülések szempontjából nem szerencsés az utófinanszírozás, hiszen hitelfelvétel nélkül nem tudják a kapott támogatást megelőlegezni.

Rosszul érinti Várbalogot az is, hogy a hátrányos helyzetű települések támogatását kistérségek szerint állapítják meg, viszont a mosonmagyaróvári kistérség nem tartozik a hátrányos helyzetűek közé. Az elbírálásnál nem vették figyelembe, hogy Várbalog „zsáktelepülés", egyre csökkenő lélekszámmal. Közúti megközelítése nehézkes, kevés a munkaképes lakos, éppen ezért komolyabb létesítmény, cég nem települ oda, ami növelhetné az önkormányzat adóbevételét.
Mindezen nehézségek ellenére az önkormányzat szeretné megtartani az intézményeit. Felsőseik három éve már Jánossomorjára járnak. Jó együttműködés alakult ki az igazgatóval, a negyedikeseket már úgy készítik fel, hogy zökkenőmentesen be tudjanak illeszkedni a felső tagozatba. Remélik, hogy a júliusi igazgatóváltás után az együttműködés a jövőben is sikeres lesz.

Szeptemberben az alsósok még biztosan a várbalogi intézményben kezdik meg az új tanévet, de ha a tanulólétszám tovább csökken, félő, hogy a kicsiknek is be kell járniuk a szomszédos városba. Az önkormányzat nem ért egyet az intézményfenntartói társulásokkal, mert ezáltal a kistelepülések kerülnek hátrányos helyzetbe, mégis kénytelen lesz ezt megkötni a jánossomorjai oktatási intézményekkel. Ha a tanulólétszám nem éri el a törvényben meghatározott minimális létszámot, az önkormányzat kevesebb állami normatív támogatást kap, valamint nem pályázhat önhikire sem.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új helyre került a nőgyógyászat

A Karolina Kórház rekonstrukciója során a sebészeti részleg helyét a nőgyógyászat kapta meg. Tovább olvasom