Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Változott a helyzet a Veritasnál

˝Hétvégi munka˝ címmel olvasónk kérésére jártunk utána annak, miért és hogyan került sor a Veritas Dunakiliti Kft.-nél szombat éjjeli munkavégzésre.

A cégvezető tájékoztatásából és munkaügyi szakértőink magyarázatából is – kiderült, hogy az jogszerűen történt a megrendelések hirtelen mennyiségi változásai miatt.

Megkeresésünkre tájékoztatását Jáger Tibor igazgató azonban a cikk megjelenéséhez képest korábban adta, ezért szerepelt írásunkban, hogy ˝a nehezményezett szombat éjszakai munkavégzés eddig egyszer fordult elő, és továbbra sem célja a cégvezetésnek˝. Az igazgató kérte, azt is jelentessük meg, hogy ˝időközben változott a helyzet, többször kellett szombaton éjszaka dolgozni˝. Nem szeretné, ha úgy tűnne a dolgozóknak, hogy a Veritas vezetősége valótlanságot állít. Szeretné, ha ez nem befolyásolná a dolgozók véleményét.

Olvasóink írták

91 hozzászólás
  • 91. dinike 2010. január 26. 08:25
    „Itt lehet bármit is csinálni. Mikor nincs saját Iparunk. A tőke sem a miénk. Amíg más adja a fizetést addig mit is akarunk.Amikor mindent eladnak mert nem akar bele invesztálni a saját cégébe. Könnyebb tőle megszabadulni. Nagy haszon jegyébe. Mi ezek vagyunk.Mondjuk ajándékot én sem adnék aki nem érez felelőséget a munkája iránt. Gondolom ez senkinek sem tetszik. Sajnos a tőke a mindenek felett aztán talán utána mi jövünk.”
  • 90. dinike 2010. január 25. 12:16
    „Aki beteg akar lenni az ne dolgozzon. Mert csak másnak tesz rosszat.Én míg ott dolgoztam 8 év alatt 2 hetet voltam beteg abból 1 hét EÜ szabi volt.”
  • 89. dinike 2010. január 25. 12:09
    „Hát igen a betegeg szurták el mert ha volt munka osztrákba akkor beteg volt, és a többiek itták meg a levét. de ez mindenütt így van. Még itt nálunk is Zolnernél ahol dolgopzom.”
  • 88. szakértő 2010. január 13. 16:41
    „http://rs1.szif.hu/~koppanyk/web/segedlet/Nappali%20tagozat/Esettanulm%E1nyok/4.%20foglalkoz%E1s/Veritas_Szie_fin.pdf”
  • 87. Atyagatya01 2009. december 23. 09:25
    „Szakértő!!!
    Ismét én.
    Nem jól emlékszel,mert én abban a műszakban dolgoztam akkor és nem ment senki sem be dolgozni!!!Kivétel nélkül mindenki otthon maradt az 1.csarnok adott műszakjából!!
    A cég fejével gondolkodni??Mindenféle bennünket hátrányosan érintő dolgot a válságra fognak és 6 napokat dolgoztatnak!Hol itt a válság???Amelyik céget érinti a válság,ott 4 napos munkahét van,vagy csökkentett munkaidő!!Az euro-forint árfolyam ingadozásával te többet kerestél??Volt aki igen!Na így gondolkodik itt a cég!!”
  • 86. robot001 2009. december 22. 14:21
    „Ahhoz, hogy egy dolgozó a cég fejével gondolkodjon, munkáját a "magasabb direktívák" szerint végezze, egészen más viszonynak kellene fennállnia dolgozó és cég között. Magyarán: pozitív visszacsatolásként részesülnie kellene a magasabb direktívák hasznából. Ahogy számtalan japán gyárban, ahol a cég részvényesévé tették a dolgozókat, ezzel is tovább motíválva őket az igényesebb munkávégzésre.
    Ez elképzelhetetlen Magyarországon, főleg ennél a cégnél.
    Nálunk KIZÁRÓLAG a negatív visszacsatolást alkalmazzák.”
  • 85. szakértő 2009. december 22. 13:03
    „Atyagatya!
    Emlékszem. Arra is hogy nem maratt mindenki otthon és ezzel a kollektív szabályok is megváltoztak.
    A "jutalom" megvonás a táppénzesektől, sajnos más, az csak adható (sajnos, sajnos, sajnos).
    Próbálj meg a cég fejével is gondolkodni, máshogy fogod látni a dolgokat. Ezt ne vedd szemrehányásnak.
    Amúgy egy csónakban evezünk.”
  • 84. Atyagatya01 2009. december 22. 12:19
    „Azt mondják a vezérek,hogy a bérdolgozóknál kevés a táppénz.Hát hogyan is merne az a bérdolgozó, aki itt akar maradni,betegre menni,mikor eleve úgy veszik fel őket,ha táppénzre megy,kirúgják!!A többi,akiket felvesznek,olyan rövid ideig van itt,hogy annyi idő alatt még megfázni sem tud!!Miről beszélnek????
    Az "anya"-cégnél van 13. havi bér,szerintem itt is van,csak nem jut el a dolgozókhoz!!”
  • 83. jucuska07 2009. december 22. 00:37
    „Bizony aki 15 napnál többet volt beteg ami egy évben szerintem nudli nem kapta meg a nagy karácsonyi jutalmat.......A bérmunkások is többet keresnek mivel kapnak albérlet támogatást 12 ezres kajajegyet stb....”
  • 82. Atyagatya01 2009. december 20. 11:15
    „T."szakértő"!
    A veritas-nál van kollektív büntetés!!!Emlékezz csak az 1.csarnokos dolgozókra akik hőségriadó elrendelésekor megtagadták a sokadszorra elrendelt "kötelező" túlórát!!
    Nem is kaptak 13 havi bért emiatt!És ez,hogy az év végi "ajándék" osztásból a táppénzesek kimaradnak,mi,ha nem kollektív büntetés????”
  • 81. szakértő 2009. december 19. 18:05
    „Igen, nincs más választásunk. Sajnos megteheti mert a törvények és a kiskapuk megengedi nekik.
    De ne feledd, kollektív büntetés nincs (vulki egy műszakja már többször bizonyította) és ez nekünk kedvez.
    Ha jól tudom vulkisoknak köszönhető a hétvége, túlórás kifizetése. A belső cég főnökei is "csak" kihasználják a kiskapuk adta lehetőséget gusztustalanul! Együt gólfoznak Tibibácsival és átkozottul jól megértik egymást emberi kizsákmányolás terén.”
  • 80. invektus 2009. december 19. 17:38
    „lenni ? vagy nem lenni ?
    függeni ? vagy nem güggeni?

    félni ? vagy félni ?!

    :)
    tibi bácsi és a többiek nagyon jól tudja hogy nincs más választásotok
    :)”
  • 79. jucuska07 2009. december 18. 23:56
    „Ez így van aki becsületes volt elfog menni tp.re mert minek dolgozzon a Tibi bácsi szép szemeiért?És akkor még nem beszéltem arról,hogy nem alapbért emel hanem a mozgóbért,hogy zsarolva kényszerítse az embereket még betegen is dolgozni.A belső cég embereit meg óránként 2500ért kölcsönzi a veritasnak.....Persze hogy új autó,játékgép meg miegymás belefér.Ennyi pénzből 4 ember tudna a veritas alkalmazni....Szegény öreg ha látná mit művel a fia forogna.....”
  • 78. Atyagatya01 2009. december 18. 18:34
    „Nem tudom,a "tisztelt" vezetőink közül olvassa-e valaki ezeket a sorokat,de nekik is csak olyan karácsonyt és ünnepeket kívánok,mint amilyen nekünk ebből a fizetésnek nevezett alamizsnából kitelik!
    A Zsidek-cég vezére is gondban lehet,hogy milyen autóval lepje meg magát karácsonyra!!(szomorú)”
  • 77. robot001 2009. december 17. 11:32
    „Érdekes, hogyan viszonyulnak a táppénzhez. Tibibácsi kimondta: nem fognak különbséget tenni táppénzes és táppénzes között. Hiszen a törvény szerint nem láthatnak bele. Ezekre a megbúvókra hivatkozva hoznak degradáló döntéseket a többség ellen.(Tudod, mint annó, "azok a mocskos imperialista kapitalisták, miattuk, miattuk!´) A lényeg, hogy valamire lehessen fogni. Nem érdekli őket az infulenza miatt kesett, vagy a rendszeres orvosi vizsgálatokra, kezelésre járó idősebb dolgozó. Még egy utolsót jól belerúgnak, így karácsony alkalmából.

    Ugyanakkor a saját adatbázisukból név szerint rálátnak a mutyizókra.(a mutyizó szemmel tartja a másik mutyizót) Másképp hogyan vadászhattak volna le magánnyomozóval két notórius táppénzcsalót...?
    Már megint poszt-kommunista eszközök.
    De nem baj.

    Végigdolgoztad az évedet, kiestél valami miatt 15 napot, év végén megtaposnak?
    Az elv adott: Akció-reakció.
    Jövőre már a becsületesek is táppénzre fognak járni...”
  • 76. jucuska07 2009. december 17. 10:33
    „Azok akik szüreteltek ne aggódj nem lázadnak....Viszont akik valóban beteg volt 2-3 hétig egész évben nem kap semmit hiába dolgozott becsületesen.Ez is púpos meg a volt kávéfőző titkárnő aki már azóta elvégezte ugyan a sulit...közös szüleménye.Azért magukat biztos megjutalmazzák.....A cafetéria valóban csak adható de nem kötelező.....Azért azon elkéne gondolkodni ha megfizetné az embereket jóval kevesebb lenne a táppénzes.De a Tibi bácsi agyszüleménye,hogy minden táppénzes táppénzcsaló sajna már lassan nem merünk betegek lenni sem.Bezzeg ingyen szombat meg stb az kell nekik.De talán az új igazgató megleli a gyenge láncszemeket mint a púpos,nagyasszony és a jobb keze és rendet rak.Már nincs válság hiszen veszi fel az új embereket közel annyian vagyunk mint a tavalyi elküldések előtt mégsem mutatnak hajlandóságot hogy a roboton enyhítsenek.De előbb utóbb csak beleesnek valami kis hibába én lesz aki a megfelelő helyre jelent és pár misis büntetést kiszabnak rájuk.Addig is kitartást minden dolgozónak a vezetőségnek meg nem is írom mit kívánok mert nem szalonképes.....”
  • 75. szakértő 2009. december 17. 09:50
    „Miért háborognak azok a táppénzesek akik táppénz alatt szüretelni voltak???
    Nekik nem 21700ft a jutalmuk hanem a többszöröse. Én lapítanák mint sz.r a gyamban.
    Vádolni nem akarom őket mert, mindenki pénzből él és neveli családját de maradjon csendbe és örüljön hogy nem derült ki, mint néhány, mostmár volt kollégánknál. Sajnálom azokat akik becsülettel végigdolgozták az évet, de valódi betegségük miatt nem kapnak semmi jutalmat! BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET!”
  • 74. peter.s 2009. december 16. 20:33
    „Írhattok az atyaúristennek is, ami nem kötelezően fizetendő, csak adható, mint a karácsonyi ajándék, vagy a cafetéria, azt olyan feltételrendszerhez kötik, amilyenhez csak akarják. Ez van.”
  • 73. invektus 2009. december 16. 19:56
    „emberi jogok képviselete
    tessék nekik irni

    az hogy ez e a nevük pontossan vagy sem nem tudom de utánna nézek”
  • 72. Atyagatya01 2009. december 16. 19:43
    „Az a legnagyobb baj a CÉG-nél,hogy csak kevés saját dolgozó van,azok is zömmel az idősebb korosztályt képviselik és nem mernek semmit tenni a saját érdekükben,félve a kirúgástól!!!
    A bérdolgozó nem fog ugrálni,ha az ország másik végéből jött ide dolgozni.Ezeknek a bérdolgozóknak a többsége az első fizetés után odébb áll!
    A vezetőségről,még annyit,hogy a legutóbbi szemétségük,hogy bejelentik,hogy "ajándék"-ot osztanak,kb.21 ezer forint értékben,de feltételekhez kötik!!
    MIFELÉNK AZ AJÁNDÉKOT NEM KÖTJÜK FELTÉTELEKHEZ!!!Vagy adok,vagy nem adok!Igaz,hogy így a teljes létszám kb. ötödének kell csak adni.A vezetői bagázsnak több marad!”
91 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mekkora a város valós hiánya?

Mosonmagyaróvár - A képviselői keretek felhasználásáról folyt hosszas vita a testület csütörtöki… Tovább olvasom