Kisalföld logö

2018. 10. 16. kedd - Gál 11°C | 21°C Még több cikk.

Változó ülésezési kedv

Kistérség - Településének akaratát érvényesítené a mosonmagyaróvári kistérségi ülésekről nem hiányzó levéli polgármester, míg a legkevesebbszer döntő várbalogi csak az őket érintő kérdésekben határozna. Górcső alatt a polgármesterek tanácsüléseken való részvétele.

Az önkormányzati választások után a mosonmagyaróvári többcélú kistérségi társulás tavaly októberben tíz új taggal (tíz új polgármesterrel) alakult meg. Az új elnök Szabó Miklós, a két alelnök Tóth István és Török Sándor lett. Azóta hét társulási tanácsülést tartott a kistérség, s közel száz döntést hoztak. Határoztak többek közt a kistérségi projektekről, a települési tagdíjakról, a közös fenntartású szolgáltatásokról, az iskolatársulások kérdéséről, foglalkoztak a quados gondokkal. 

Huszonhat településvezető közül mindössze öten büszkélkedhetnek azzal, hogy nem hiányoztak egyetlen ülésről sem.
Szabó Miklós (Mosonmagyaróvár) elnök és Török Sándor (Mosonszolnok) alelnök mellett Szőke László (Hegyeshalom), Papp Zoltán (Levél) és Fazekas Zoltán (Darnózseli). Egyetlen hiányzásról tanúskodik a jegyzőkönyv Szokoli Sándor (Dunakiliti), Marovics Géza (Dunaremete), Juhász József (Hédervár), dr. Kurunczi Károly (Jánossomorja), Ekker Károly (Kisbodak), Gerháth Zoltán (Mecsér), Kertész Attila (Újrónafő), Kovács Gábor (Lébény) és Széles Sándor (Máriakálnok) esetében. Utóbbi településvezetőt egyébként többször alpolgármestere, Gáspár Emma helyettesítette. Öt társulási ülésen döntött Tóth István (Dunasziget), Majthényi Tamás (Halászi), Balsay Zsuzsanna (Kimle), Szép Károly (Károlyháza) vagy az őt helyettesítő Kovács Lászlóné, Tóth Péter (Lipót), Zsoldos Ferenc (Püski), Böősy Imre (Ásványráró), valamint Varga László és megismételt választáson győztes Bedő Csaba (Mosonszentmiklós) együttesen. Háromszor szavazott Novák András (Feketerdő). Hárman érezték a legkevésbé fontosnak a tanácsülésen való részvételt: Kammerhofer Róbert (Bezenye), Bazsó Lajos (Rajka) és Ódor Ernő (Várbalog) mindössze két ülésen volt jelen.

Levél polgármestere, Papp Zoltán minden ülésen részt vett: településének képviseletében szeretné a társulásban érvényesíteni községe akaratát.
„Emellett részt veszek a döntések előkészítésében, információkat szerzek, tartom a kapcsolatot a kollégákkal: emiatt tartom fontosnak a részvételt" – mondta. Ódor Ernő (Várbalog) szerint két oka is van, hogy mindössze két tanácsülésen vett részt. „Egyrészt egyéb elfoglaltságok miatt, másrészt pedig jó néhány olyan napirendi pont volt – iskolák, óvodák ügye –, amelyek bennünket nem érintettek. A döntésekről persze értesültem, a jegyzőkönyveket elolvastam. Azokon az üléseken, amelyeken bennünket érintő kérdések lesznek, természetesen részt veszek" – mondta a településvezető.

Cséfalvay Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhajtottak volna

Mosonmagyaróvár - Az elmúlt napokban többen is megpróbáltak – végül sikertelenül –… Tovább olvasom