Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Vagyonfelélés helyett megszűnés

Jánossomorján az első termelőszövetkezet, a mosonszentpéteri „Haladás" Szövetkezet 1949. augusztus 20-án alakult.
J
ánossomorján az első termelőszövetkezet, a mosonszentpéteri „Haladás" Szövetkezet 1949. augusztus 20-án alakult. Ezt követte a mosonszentjánosi „Előre" Szövetkezet, majd a pusztasomorjai „Petőfi" Szövetkezet megalakulása. A létrejött kis szövetkezetek hagyományosan növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, műszaki tevékenységgel foglalkoztak.

A ’60-as évekre Jánossomorja szinte teljes egészében szövetkezeti faluvá vált. 1970-ben következett be a nagy fordulat: a szövetkezetek Kossuth Szövetkezet néven egyesültek, majd négy évvel később csatlakozott hozzájuk a várbalogi téesz is. Így jött létre a 6400 hektáros nagygazdaság, 5800 hektár szántóval. Az újonnan létrejött szövetkezet megtartotta a kicsik hagyományos profiljait. Modern, nagy teljesítményű erőgépeket vásároltak, takarmánygyártó üzemet, raktárakat, tojóházakat építettek, üzemi konyhát hoztak létre, infrastrukturálisan rendezték a majorjaikat, útjaikat. Megteremtették a korszerű nagyüzemi gazdálkodás feltételeit.

Veszteségek és okok

A szövetkezet egészen 1990-ig nyereségesen gazdálkodott. Ekkor három rossz év következett. Az aszály, az átmeneti és a kárpótlási törvény, valamint a szövetkezetellenes hangulat következtében megbomlott az egység. Mindez többek közt eredménytelenséghez vezetett. Próbáltak változtatni a szövetkezet vezetési struktúráján, kipróbálták az ágazati önelszámoló rendszert, majd a kerületi és az ágazati rendszert. 1994-ben válaszút elé került a nagy múltú szövetkezet.

A három év vesztesége és hitelállománya alapján két megoldás közül választhattak: vagy társasággá alakulnak, vagy végelszámolják a szövetkezetet. A tagság a társasági forma mellett döntött: hét korlátolt felelősségű társaság alakult, amelyek igyekeztek a megváltozott piaci körülményekhez és tulajdonviszonyokhoz alkalmazkodni. Közben a kft.-k száma – eredménytelen tevékenység miatt – négyre csökkent, ma már teljesen önállóan gazdálkodnak a szövetkezet részesedése nélkül. Mára a szövetkezet továbbélésének lehetőségei teljesen beszűkültek, a vagyonfelélés megállítására egyetlen módszer adódott: a jogutód nélküli megszűnés, végelszámolás.

Drobnitsch Tamás elnök elmondta: az egykori szövetkezeti mozgalom mára teljesen elfogyott, felváltotta egy érzelem nélküli, kemény világ, ahol a pénz az uralkodó.

– A szövetkezet jelenlegi helyzetében a legracionálisabb megoldás a végelszámolással járó, jogutód nélküli megszűnés. Mind az átalakulásnak, mind a korábbi hagyományos működésnek elfogytak a lehetőségei. Az erőforrások oldala beszűkült, enélkül nem lehet eredményesen gazdálkodni. Most jött el az idő, hogy a vagyonfelélést megállítsuk, és a tagokkal tisztességesen elszámoljon a szövetkezet – hangsúlyozta a szövetkezetet több mint két évtizede vezető Drobnitsch Tamás.

Felosztják a megmaradt vagyont

A végelszámolási eljárással a szövetkezet tagjai (45 aktív és 36 nyugdíjas korú, 19 kívülálló tag) az elnököt bízták meg. A végelszámoló feladata a szövetkezet kötelezettségeinek teljesítése, követelések behajtása, az igények érvényesítése és a vagyon értékesítése. A végelszámoló köteles gondoskodni a szövetkezet vagyonának megóvásáról, a környezetvédelmi követelmények betartásáról, a környezeti terhek rendezéséről. Drobnitsch Tamás adatokról is beszélt: a végelszámolás előtt a szövetkezet összes üzletrésze 20,1 millió, összes részjegye pedig 900 ezer forint.

A szövetkezet jegyzett tőkéje jelenleg 20,1 millió, saját tőkéje 56 millió forint, melynek az indexe 265 százalék. A szövetkezetnek nincs hitelállománya, betétállománya 10 millió forint. A végelszámolás befejezésekor a vagyontárgyak értékesítéséből befolyt összeget a tagok és a nem tag üzletrész-tulajdonosok között a részjegy és üzletrészük arányában osztják fel. Az esetlegesen megmaradt vagyontárgyak (ingatlanok) sorsolással kerülnek tulajdonba.

A szövetkezet igazgatóságának javaslatára lehetőség van arra, hogy a végelszámolás kezdő időpontjáig a részjegy- és üzletrész-tulajdonosok a szövetkezet ingatlanjait megvásárolhassák részjegyeik, üzletrészeik fejében. Ennek feltétele azonban az ingatlanértékesítéssel együtt járó áfa készpénzes kifizetése.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszázmillió ökológiai célokra

Harmincmillió koronára (mintegy 200 millió forintra) pályázott a Dunavölgy Alapítvány szlovák társszervezetével és a közreműködő huszonöt csallóközi és szigetközi településsel. A cél egy ökológiai rehabilitációs projekt első fázisának megvalósítása: Kocinger szlovák dunai kormánybiztos támogatja az elképzelést. Tovább olvasom