Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Utolsó helyen a fogszuvasodásban

Egy, a tizenkét éves gyermekek körében végzett felmérés szerint rendkívül rossz helyen állunk Európában a fogszuvasodási hajlam terén. Az országon belül pedig megyénk áll az utolsó helyen, s ezen belül is Mosonmagyaróváron a legrosszabb a helyzet.
Fontos a megelőzés: A városban minden gyereknek átlagosan öt rossz foga van.
A szakemberek szerint a megdöbbentő adatok a nem megfelelő szájápolási kultúrára és a fluoridhiányra vezethetők vissza. E fontos nyomelem pótlására dr. Gyenes Mónika gyermekfogorvos olyan hatékony programot vezet be a Lajta-parti városban, ami akár néhány éven belül már látható eredményeket hozhat.

Átlagosan öt rossz fog

A gyerekeknek tizenkét éves korukra szinte minden tejfoga maradandó fogra cserélődik. Ezekben a rágáshoz nélkülözhetetlen szervekben keletkezett bármiféle károsodás az embert örök életére elkíséri. A megelőzésre tehát már néhány hónapos kortól nagy gondot kell fordítani. A Lajta-parti városban minden tizenkét éves gyereknek átlagosan öt szuvas, tömött, vagy már kihúzott foga van. A megdöbbentő értéket jól példázza, hogy az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO) két rossz fog már magas értéknek számít.
A szakértők szerint ezek a riasztó adatok két tényezőre vezethetők vissza. Egyrészt hazánkban a fogápolási kultúra alacsony szinten van – egy átlag magyar polgár másfél tubus fogkrémet és egy fogkefét használ el egész évben. A fogszuvasodás kialakulásának másik fontos tényezője a fluo-

rid hiánya. A fluor nyomelemként a talajból ivóvízzel jut a szervezetbe sók formájában. Magyarországon azonban általában elégtelen koncentrációban fordul elő a vízben, ezért szükséges a hiányzó fluorid pótlása. Ez négy úton, víz-, só-, illetve tejfluoridálással, valamint tablettás kiegészítéssel lehetséges. A háztartási só fluorozása az ivóvízéhez hasonlóan kollektív, azaz tömegmegelőzésre alkalmas, az emberek aktív közreműködése nélkül hat és nem igényel nagy beruházást.

Egy tonna fluorid

A mosonmagyaróvári rendkívül magas fogszuvasodási mutató a fluoridos só használatával visszaszorítható lenne. Dr. Gyenes Mónika gyermekfogorvos évek óta foglalkozik a megelőzés ezen módszerével. Közbenjárásával az egyik osztrák gyártó cég egy tonna fluoridos sót adományozott a városnak. Ez a mennyiség kéthavi gyermek-közétkeztetésre elegendő. Az áprilisban kezdődő programban csaknem hétezer gyerek ebédjét készítik ezzel a fontos nyomelemmel dúsított sóval. A fogorvos szerint a fluoridos só folyamatos használata már néhány év elteltével változást hozna és a szuvas fogak több mint fele megmenthető lenne. El kell érni, hogy a háztartásokban is széles körben elterjedjen a használata, hiszen minden korosztálynak ajánlott. Ennél költségkímélőbb és fájdalommentesebb megoldást nem ismerünk a fogak védelmében – hangsúlyozta dr. Gyenes Mónika.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

"Akadálymentes" nívódíj

A mosonmagyaróvári Soproni Utcai Idősek Otthona harmadik lett a Tovább olvasom