Mészely Réka - 2010.09.15. 20:31
Tanácsülésre gyűltek össze szerdán délelőtt a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás polgármesterei, a közelgő önkormányzati választások előtt utoljára. Napirend előtt a megyei pedagógiai intézet munkatársai az esélyegyenlőségi tervekhez szükséges adatszolgáltatásra kérték meg a jelen lévő településvezetőket. Az Egészséges Településekért Liga képviselője is tájékoztatott a tervekről: jogszabály-előkészítésben és véleményezésben egyaránt számítanak az önkormányzatokra. A kistérség támogatásával sikerült megvásárolnia egy nagy értékű kolonoszkópot a Karolina Kórháznak.
Szabó Miklós (Mosonmagyaróvár) társulási elnök szerint a kistérség ezzel is bizonyította, hogy fontos számára az intézmény megmaradása.
| A kistérség támogatásával sikerült megvásárolnia egy nagy értékű kolonoszkópot a Karolina Kórháznak. A kistérség ezzel is bizonyította, hogy fontos számára az intézmény megmaradása. |
Dr.
Kurunczi Károly (Jánossomorja), a pénzügyi bizottság elnöke a társulás költségvetését értékelve elmondta: örvendetes tény, hogy a Szociális Alapellátási Centrum felújítására és bővítésére 46 milliót nyertek. A jelenlévők arról is döntöttek, hogy a szükséges önrészt fele-fele arányban fizeti Mosonmagyaróvár önkormányzata és a kistérségi társulás. Idén a társulás kétmillió forintot biztosít az általános tartalékból, jövő évben pedig újabb egymilliót fordítanak erre a célra.
A Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat beszámolójánál
Kovács Gábor (Lébény) a szociális bizottság elnökeként az adósságrendezési szolgáltatást emelte ki.
Csendes Ibolya intézményvezető ehhez hozzáfűzte: viszonylag kis befektetéssel nagy segítséget lehet nyújtani ezzel a rászorultaknak. Egyébként bármely szolgáltatásuk nyitott a kistérség települései előtt is. A szakember szerint a falvak képviselő-testülete hozhat döntést a csatlakozásról. Ezt követően köthetnek aztán szerződést.
| Azt kérem, hogy hasonló szellemben dolgozzanak együtt, hiszen saját magunknak, összefogással kell megoldanunk problémáinkat - mondta Szabó Miklós. |
˝Szívesen fogok visszaemlékezni a köz szolgálatában eltöltött évekre˝ – hangsúlyozta
Zsoldos Ferenc, Püski polgármestere, aki a közelgő önkormányzati választásokon már nem kíván indulni. Sok sikert kívánt polgármestertársainak október 3-ára. A társulási tanács munkáját megköszönte
Szabó Miklós elnök is. Kiemelte: ˝Azt kérem, hogy hasonló szellemben dolgozzanak együtt, hiszen saját magunknak, összefogással kell megoldanunk problémáinkat.˝