Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Úszástanulás: 70 évesek is bátran elkezdhetik

A fürdőzők esetenkénti túlzott önbizalmának, vakmerőségének következtében nem múlik el nyár vízi tragédiák nélkül.
A mosonmagyaróvári termálfürdő ezekben a hetekben nem csak a strandolóktól hangos. Az úszónapköziben óvodások és iskolások próbálják elsajátítani a mozdulatokat Lakatos Istvántól, a Flexum SE úszóoktatójától. A legkisebb gyerek hatesztendős, a legnagyobb 11 éves. Heti turnusokban vannak itt a palánták, reggel nyolc órától délután négyig, és szemmel láthatóan nagyon élvezik a foglalkozásokat: ki sem akarnak jönni a vízből. Az oktatótól megtudtuk: a lurkók között vannak olyanok is, akik már tavaly is jártak ide. A cél az, hogy a kezdők a kis medencében elérjék a vízbiztonságot, eljussanak a siklásig, és felismerhető módon kartempózzanak.

A gyerekek számára 5 éves kortól ajánlják az ilyen foglalkozásokat – kapcsolódik be a beszélgetésbe a másik úszóedző, Palkovics Attila. Óvodásoknak egyébként átlagosan 60, az iskolásoknak 30 óra szükséges a vízbiztonság eléréséhez. A felnőtteknek is 30 óra, vagy egy kicsit több. Bár Mosonma-

gyaróváron és környékén a felnőtt lakosság körében nem olyan nagy arányú az úszástudás hiánya, azért az oktatókhoz is be-bekopogtatnak idősebbek. Csoportos tanfolyamokat ugyan itt nem indítanak, de egyénileg, vagy 2–3–4, maximum 5 fős „csapatok" azért előfordulnak. A felnőttek általában valamilyen rossz élmény vagy beidegződés miatt nem tudnak, vagy nem mernek úszni, mesélik az oktatók. És bizony sokan nem merik beletenni a fejüket a vízbe, pedig e nélkül nem megy a dolog.
Az úszástanulást soha nem késő elkezdeni, állítják az edzők. Lakatos Istvánnak például a legidősebb tanítványa 77 esztendős volt. Az idős osztrák hölggyel a kommunikáció sem volt egyszerű, ráadásul a végtagjai sem úgy mozogtak már, ahogy kellett volna, mégis eredményre vezetett nála a tanítás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszer annyi szemét Mosonmagyaróváron?

A lapunkban az osztrák hulladékimportról megjelent írások nyomán foglalkozott Mosonmagyaróvár képviselő-testülete márciusi ülésén a kérdéssel. Ennek nyomán döntöttek továbbá a depónia tulajdonosai – a mosonmagyaróvári, a jánossomorjai, illetve a csornai önkormányzat – egy munkacsoport létrehozásáról a lerakó üzemeltetésének folyamatos vizsgálatára. Tovább olvasom