Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Ünnepel a negyedszázados iskola

1986. január 31-én adták át a most a felső tagozatosokat befogadó épületszárnyat a jánossomorjai körzeti iskolában. A 25 éves évfordulóra ünnepséggel, kiállítással és egy kiadvánnyal készülnek hétfőn.
Fennállása negyed évszázadát ünnepli a jánossomorjai körzeti iskola új épülete, mely ma a felsősöket fogadja be. Bella Zsolt igazgató elmondta: már a nyolcvanas évek elején kiderült, hogy szűkössé vált az iskola a helyi diákok számára. Ezért egy új, nyolc tantermes ingatlan megépítéséről döntöttek, amelyet 1986. január 31-én adtak át. Azon év szeptemberétől már évfolyamonként négy felső tagozatos osztály oktatását kezdték meg itt.

A 25 éves átadáshoz kapcsolódóan ünnepre készülnek hétfőn délután 4 órától az aulában. A rendezvényre dr. Kiss Károly akkori tanácselnök és a korábbi iskolaigazgató, Bella Sándor mellett az egykori és mai pedagógusok is meghívást kaptak. Fellép a pedagógusok énekkara és a diákok is műsorral készülnek. Kiállítás nyílik az elmúlt huszonöt év történéseiről, kiadvány készül az építkezésről, benne az 1985/1986-os tanév diákjainak névsorával.

A kisvárosban három éve adják a „Kiváló tanuló" címet. Most egy olyan táblát is felavatnak, melyen az eddigi díjazottak nevét tüntetik fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három jelölt indul a dunaszigeti polgármester-választáson

Három jelölt indul a február végén tartandó polgármester-választáson a Győr-Moson-Sopron megyei… Tovább olvasom