Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Újra lehet fürödni a Zátonyi-Dunán

A hétvégén több százan látogattak ki a dunaszigeti szabad strandra, ahol az ÁNTSZ a fürdési tilalmat hétfőn oldotta fel. Így újra lehet fürödni a Zátonyi-Dunán Dunaszigetnél.

A kedvelt dunaszigeti szabad strandra még múlt pénteken kellett kihelyezni a fürdést tiltó táblákat. Akkor ugyanis az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vízmintavizsgálata azt állapította meg, hogy ismeretlen eredetű szerves anyag bomlása miatt az enterococcus baktérium hétszerese a megengedettnek. A folyóvízbe pontszerű, tehát nem folyamatos szennyezés került. Az újabb vízmintavizsgálatok eredménye tegnap vált ismertté: eszerint a Zátonyi-Dunán újra lehet fürödni, mivel a vizét megfelelőnek találták a szakemberek.

– A vizsgált vízminta eredményei jók, így hétfőtől feloldottuk a fürdési tilalmat – hangsúlyozta dr. Kiss Imre regionális helyettes tiszti főorvos. Elmondta: a baktériumok vagy a nagy esőzés során bemosódással, vagy valamelyik ház szennyvizéből kerültek a folyóba.

Surányi Imre unokájával, Gyöngyivel látogatott el a dunaszigeti szabad strandra, ahová fürödni is visszatérnek. Fotó: Mészely Réka
Surányi Imre unokájával, Gyöngyivel látogatott el a dunaszigeti szabad strandra, ahová fürödni is visszatérnek. Fotó: Mészely Réka

Mindehhez Tóth István polgármester hozzátette: a tiltótáblákat is leszerelték már. A korábbi szennyezés pontos helye továbbra sem ismert.

A dunaszigeti látogatók egyébként kulturált körülmények között tudnak strandolni. Három éve folyamatosan szépül a vízpart és környéke. Az egykori fabódék helyett modern strandkiszolgáló helyiségeket emeltek, a nyaralók a fagyitól a lángosig, meleg ételekig mindent megtalálnak itt. Zsidi Csaba vállalkozó elmondta: a strandolók ingyenesen használhatják a napágyakat, az illemhelyet, a játszóteret. Hétvégén több százan látogattak ki Dunaszigetre napozni.

A mosonmagyaróvári Surányi Imre unokájával, Gyöngyivel motorkerékpárral érkezett a szigetközi településre hétfőn délben: – Ha tudtuk volna, hogy feloldották a tiltást, fürdőruhát is hoztunk volna – magyarázza a nagypapa. A másodikos kislány még hozzáfűzte: ahogy indul a strandszezon, gyakran kijárnak majd Dunaszigetre, ugyanis nagyon szeret fürdeni, úszni.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2010. június 30. 05:34
    „Szegény hajléktalanok! Végre valami jó hír. Mehetnek ismét fürödni. Hát igen nincs még mindenkinek fürdőszobája.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrkézen a sorozatbetörők - mindent vittek, ami elfért a biciklin

Több hónapon keresztül borzolta a Mosonmagyaróváron és a környékbeli településeken élők kedélyeit az… Tovább olvasom