Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Újabb tanoda zár be a megyében

Jövő tanévtől már nem lesz tanítás a püski iskolában, ahol jelenleg elsőtől harmadikig vállalják a gyerekek oktatását.
A döntést szerdán hozta meg a helyi képviselő-testület. Makai Jenő polgármester szerint azonban további takarékossági intézkedések is szükségesek.

„Tíz gyerekért beáldozzuk-e a falut" címmel a Kisalföld március 3-i számában írtunk a püski képviselő-testület előtt álló dilemmáról: megtartsák-e a halászi tanodához tartozó tagiskolát, ezzel hitelfelvételre kényszerülve? A múlt heti ülésen a településvezetők arról határoztak, hogy egy hét alatt felmérik a lehetőségeket, igényeket, és azt követően döntenek. A szerdai találkozón a képviselők egyhangúan az intézmény bezárása mellett voksoltak a jövő tanévtől. Az ülésen napirend előtt Tóth József Péter lipóti polgármester kért szót. Beszélt a helyi iskola bezárásáról – melyre pénzügyi okokból kényszerültek évekkel ezelőtt, majd a tervezett újranyitásáról is. Mint mondta, az angol–magyar két tannyelvű intézménybe környékbeli diákokat is várnak.

– A választási programomban szerepelt az iskola megtartása, akkor azonban még nem láttam, mekkora a baj. Az intézmény idei működéséből tízmillió forintunk hiányzik. A hitelfelvételt nem tudom felvállalni, költségekbe verni a falut nem szeretném – mondta már Makai Jenő püski polgármester. A püski tagiskolában jelenleg húsz diák (ennek fele helyi) tanul elsőtől harmadik osztályig, számuk várhatóan tovább csökkenne a következő években.

Makai Jenő: Az nem fenntartható rendszer, hogy az iskola működése vigye el az önkormányzat rendelkezésére álló forrásokat.
Makai Jenő: Az nem fenntartható rendszer, hogy az iskola működése vigye el az önkormányzat rendelkezésére álló forrásokat.


– Törvény adta lehetőség a szabad iskolaválasztás. Nekünk Halászival van szerződésünk. Így az ottani intézménybe iratkozó gyerekek buszbérletét továbbra is állja az önkormányzat. A Volánbusz diákjáratára kísérő pedagógust biztosítunk – magyarázza a polgármester. Püskiről több gyerek Darnózselin tanul, oda iskolabusz szállítja a diákokat.
– Az iskola bezárásával nem oldódnak meg anyagi gondjaink. Az intézmény fenntartását még a tanév végéig biztosítanunk kell. Éppen ezért takarékoskodási intézkedésekre kényszerülünk. Így például a faluház a következő fűtési szezonban nem lesz mindennap nyitva és az épületben működő patika fűtését is leválasztjuk a rendszerről – sorolja a településvezető. Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt az iskola újraindítására a közeljövőben, elmondta: – Az iskola épületét megtartjuk.

Sok, a püski iskolánál nagyobb tanoda is bajban van, erre a kérdésre megoldást kell a kormánynak találnia. Az nem fenntartható rendszer, hogy az iskola működése vigye el az önkormányzat rendelkezésére álló forrásokat – szögezte le Makai Jenő. A település határában mintegy ötven építési telek vár eladásra – ezek értékesítése is befolyásolhatja a későbbiekben az iskola jövőjét.

– Iskolánk ugyan nem lesz, de ifjúsági és nyugdíjasklub, futballcsapat, templom és énekkar működik, ami összefogja a falu lakosságát – zárta a településvezető.

Kerestük a püski tagintézmény vezetőjét és a pedagógusokat is, de ők szigorúan elzárkóztak attól, hogy nyilatkozzanak. Az iskolában felvételt sem készíthettünk. Érdeklődtünk a falubeliektől is. Nagy László elmondta:
– Nagyon sajnálom, hogy megszűnik az iskola, nem helyeslem ezen döntést. Én is itt végeztem az általános iskolát.

Duskiewicz Péterné két általános iskolás diák édesanyjaként osztotta meg velünk véleményét: – A most nyolcadikos Petra lányom Püskin járta ki az 1–4. osztályt. Amikor felmerült, hogy hol folytassa a felső tagozatot, sokat gondolkodtunk, és végül Darnózseli mellett döntöttünk. Így már egyértelmű volt, hogy a jelenleg elsős Márk fiamat is odaíratjuk. A nő hozzáfűzte: jó lett volna helyben egy iskola, melynek a jövője biztos, így inkább itthon tartották volna a gyerekeket.

Olvasóink írták

  • 19. pancser 2011. március 19. 18:38
    „18! Nincsen varázspálcája a Fidesznek. Régi igazság, hogy elrontani, tönkretenni könnyebb mint a hibát kijavítani. A munka folyik, meg is lesz az eredménye, ebben biztos vagyok.”
  • 18. dorombolok 2011. március 19. 11:51
    „Pancser ? A fityesz mit ad vissza ? Eddig mindent csak elvett !! Mikor jön a kánaán?”
  • 17. pancser 2011. március 17. 11:05
    „14! A mostani helyzetnek nem a mostani kormányzat az oka. Ők pontosan az ellenkezőjét akarják ami történik. Az oktatás állami feladat volt, a libsik odalökték ahova lökték, a Fidesz vissza fogja adni a kisiskolákat de más finanszírozási keretek között. Ha még egy-két ciklusban maradhattak volna a szoc-libek puszta lett volna az ország. Hogy mást ne mondjak megyei intézményeket tüntettek volna el, a zalaiak Győrbe jártak volna ügyeket intézni stb.”
  • 16. foti 2011. március 17. 01:56
    „Kedves "mosonmegye"!
    Azt hiszem, a lényegben nagyon egyetértünk.”
  • 15. mosonmegye 2011. március 16. 14:16
    „Hogy a kormányváltás mit jelent, jó kérdés, de az azonban tény, hogy Halászi az első években nem kért semmiféle intézményfenntartási költséget Halászi kéri (és joggal) az iskola és az óvoda fenntartásának nem kevés pénzét is Püskitől. Kedves foti ez pedig a kemény valóság.
    No és akkor most itt van a baj. Mert egy iskola - és nem szabadna elvakult pénzügyes szemmel gondolkodni, - az iskola és a templom egy községnek, egy közösségnek a lételeme.”
  • 14. foti 2011. március 16. 02:32
    „Teljes mértékben egyetértek a legelső hozzászólóval. Egy faluban bármit meglehet szüntetni, de az iskolát nem szabad.
    Ez egy több mint 300 éves intézmény, ahol egyszerű emberek nagyszerű gyermekeit tanították kiváló pedagógusok tudásra és emberségre. A jelenlegi képviselőtestület tagjai túlnyomó részének is ez az oktatási intézmény adta a tudás alapjait. Természetesen a múltból élni nem lehet.
    De´ az elmúlt 4 évben sem volt sokkal jobb helyzetben az iskola, mégis jutott a községben szerény mértékű fejlesztésre (díszburkolat, játszótér stb.)
    Nem olyan nagy baj, ha néhány év helyben járás lesz a faluban, kibírjuk.
    Kedves képviselők! Újra kellene gondolni a dolgokat addig, amíg nem késő. Bizonytalanságban tartani az érintetteket majdnem akkora bűn, mint az intézmény bezárása.
    Tudom, az anyagiak makacs dolgok, de ennyit jelentett egy kormányváltás...?”
  • 13. mosonmegye 2011. március 15. 14:46
    „Annak idején bőven lehetett olvasni a Püski-Dunaremete-Kisbodak, először az iskolafenntartási társulásának, majd azt hamarosan követő körjegyzőségi társulásának harcairól, már amit a hozzászólók megeresztettek. Nem könnyű helyzetben van most sem Püski. pedig nem egy és nem is kettő szép karriert befutott volt tanulójuk öregbíti Boldi bácsiék és kollégáik hírnevét
    Sokszor beszóltam pancsernak, de a leírtjaival egyetértek.
    De úgy gondolom, hogy Püski esetét nem lehet összemosni Lipótéval. Ez két különböző "műfaj".
    Ami a legszörnyűbb nincs gyermek, aki iskolába járhatna. Hogy ezért ki a felelős? Azt hiszem mindannyian. Korra-nemre-pártpolitikai hozzáállásra való tekintet nélkül. Jó, vannak kivételek, de hogy ezek lehessenek .....”
  • 12. dohogó 2011. március 15. 11:28
    „Az a legjobb, és legdemokratikusabb a történelemben, hogy mindenkinek van elődje, akire lehet hivatkozni:)

    Vagy, ahogy egy régi művezető mondta valaha:
    " Azért jövünk be dolgozni, hogy az előző műszak elcseszett dolgait helyretegyük."

    Méltó ünneplést mindenkinek!”
  • 11. dohogó 2011. március 15. 11:24
    „Mi van a falusi iskolák újranyitásával?”
  • 10. pancser 2011. március 15. 11:20
    „9! Nem erről van szó, hanem az elődök politikájának következményeitől. Dolgokat könnyebb elrontani, nehezebb a hibát helyrehozni, még egy év sem telt el a Fidesz győzelem óta!”
  • 9. dohogó 2011. március 15. 10:59
    „Halászi fideszesebb, mint Püski?

    Én is a Fideszre szavaztam - elnézést kérek mindenkitől, többé nem fordul elő! Ígérem!”
  • 8. pancser 2011. március 14. 22:19
    „5.höz! A liberális irányítás a lovak közé dobta a gyeplőt. Igeni állami feladat a közoktatás, nem függhet egy önkormányzat mindenkori helyzetétől. Világos hogy miért? Minden magyar kisdiáknak egyenlő jogai vannak a tanulást illetően. Szegény községekből vigyék el a gyerekeket máshová, mert a szomszéd faluba és nem hozzájuk települt egy gyár? A nemzetközi liberális rombolásnak útját kell állni. A véleményem az, hogy igenis kell a Püski kisdiákoknak helyben iskola. Az iskola kulturális központ is továbbá az identitástudat kialakítója.”
  • 7. angyalka77 2011. március 14. 21:57
    „Ki fog ott majd telket venni ezek után ? Osztrák nyugdijasok? Szlovákok? Mert kb.olyan drága lesz majd amit majd csak ők tudnak megfizetni, a tulajdonos meg nincs rászorulva arra , hogy minnél előbb túladjon a telkeken.”
  • 6. CD 2011. március 14. 21:16
    „Nem sok köze van a politikának az iskolabezáráshoz, hacsak azt nem várjuk, hogy öntsék bele a pénzt a finanszírozhatatlan iskolákba. Ez eddig se ment és ezután se fog. Egy lehetőség lett volna, ha fiatalokkal telepítik be a falut, de iskola nélkül már nem nagyon fog oda költözni gyermekes család, még akkor sem, ha azt az 50 telket ingyen adják. Lipót ki tud nyitni újra egy iskolát, mert megvannak rá a forrásai, itt ne tudom, hogy mikor lesz újra iskola. Nagyobb szükség lett volna rá, mint a megye II-es focicsapatra, bár nem tudom, hogy abba mennyivel száll bele az önkormányzat.”
  • 5. gertner 2011. március 14. 13:46
    „4.Pancser
    Neked elvette az eszed a FIDESZ? Vagy nem is volt?”
  • 4. pancser 2011. március 14. 07:05
    „Ezért kell a közigazgatási reform. Az 50-es 60-as években nagy volt a szegénység, de iskolára telt. Ez a liberális önkormányzatosdi vezetett idáig. Emlékszem még a fészkes plakátra, "gondoskodó önkormányzatokat" szerepelt az SZDSZ plakátján. Mérhetetlen károkat okoztak. Sajnos az UNIÓ is egy nagy vízfej ahol anachisták odítozhatnak a magyar miniszterelnökkel, baloldali rombolók ez a lényeg.”
  • 3. Fürgeszarvas 2011. március 14. 03:04
    „Szeretném olvasni a fideszesek érveit , mert most nagyon csendben vannak !
    Néhány éve - ha pl. iskola összevonásról volt szó - nagyon hangosan skandálták,hogy " Gyurcsány takarodj ! "
    Amit Gyurcsány nem tehetett meg , azt Orbán megteheti ?
    Amnéziában szenvedő álszent egy társaság !
    Tehát : Orbán takarodj !”
  • 2. zolizozo 2011. március 13. 09:57
    „Teljesen igaza van az előttem szólónak! Az iskola egy státusszimbólum,azt nem lehet megszüntetni,sőt a többi gyereket is vissza kell hozni! Mit várnak a falutól,ha még iskola sincs,ki akar itt építkezni,ha csak egy ürességet lehet látni?! Fáj a szívem,hogy ilyen dolgokat hallok,mert valamikor én is odajártam,nyolc évig! Rengeteg pénzbe került akkor is a felépítése,és most ezt is elakarják adni( persze osztráknak,gondolom),hogy már semmi ne legyen magyar kézben!!!! Gondold végig Jenő ezeket a dolgokat!!!”
  • 1. Ro_by 2011. március 13. 07:38
    „UGYE, EZ CSAK VICC?
    Bármit meg lehet szüntetni, de az ISKOLÁT ne! Sok mindent elvisel egy falu - lehet fejlesztés nélkül élni néhány évig, lehet korlátozott mértékben üzemeltetni egy faluházat, lehet focicsapat nélkül létezni, lehet csökkentett létszámú köztisztviselőkkel működtetni egy önkormányzatot. Mindezek átmeneti hiányát kiheveri egy település.
    Az iskola teljes bezárása olyan kárt okoz a település életében, ami soha nem hozható helyre. Önök , Uraim, (és Hölgyem!) Olyan döntést hoztak, amivel meredek lejtőre került a falu, ahol már nincs megállás. Az cikkben említett szervezetek, intézmények közösségmegtartó erejének említése csak önámításra jó. Megkezdődik a falu rohamos elöregedése, mert már nem lesz érdemes a fiataloknak itt letelepülni. A kialakított telkeket meg fogják vásárolni Burgenland-i nyugdíjasok, akik majd szép házakat építtetnek, de ettől már nem lesz újranyitott ISKOLA.
    Apropó: Legközelebb olyan ,,egyhangú döntés" várható, hogy az óvodát is bezárjuk?
    El vagyok keseredve. A jövöt áldozták be.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1848 ünnepe a Mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban

A Városi Kollégium nevelőtestülete és diáksága idén is többféle módon, különböző rendezvények… Tovább olvasom