Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Újabb lábnyomokat találtak a sír körül

Darnózseli - Továbbra is döbbenet és értetlenség övezi a Darnózselin egy hete eltemetett édesanya vasárnap éjszaka meggyalázott sírjának ügyét. A rendőrség kedden újabb lábnyomokat rögzített, cigarettacsikkeket gyűjtött be. A községháza a temető éjszakai bezárását fontolgatja.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nagy erőkkel nyomoz a darnózseli kegyeletsértés ügyében. Amint arról hétfőn beszámoltunk, egy hete eltemetett asszony sírját ásta ki valaki hétfőre virradóra a darnózseli temetőben. Semmi nem tűnt el, ám a koporsót is felnyitották: a szemfedelet a holttest lábánál találták meg. A hozzátartozók feljelentést tettek kegyeletsértés miatt, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

Nem vitás, egész Szigetközt – főleg a falubelieket – megrázta az eset. Mindenki értetlenül áll a történtek előtt. ˝A hétfő reggeli műszakkezdés után a községüzemeltető szolgálat vezetője és a polgármester jelezte, hogy sírrongálás történt a katolikus temetőben˝ – mondta dr. Tóth Zoltán körjegyző. ˝Helyszíni ellenőrzés után kolléganőmmel megállapítottuk, hogy a sírt nemcsak megrongálták, hanem valószínűleg fel is ásták. A rendőrség perceken belül a helyszínre érkezett, innentől kezdve az átvett területen kezdték meg a munkát. Sajnos reggeli félelmünk beigazolódott: a rendőrség közlése alapján a koporsót felnyitották.

A temető éjjel-nappal nyitva van, de az eset után elgondolkodunk azon, hogy éjszakára bezárjuk.

Megkérjük a községben jól működő polgárőrséget, hogy éjszakai járőrözéseik során a temető ellenőrzését is végezzék el. Jegyzői hatáskörben a hivatal sajnos ennél többet nem tehet˝ – mondta a körjegyző.

Információink szerint a mosonmagyaróvári rendőrök kedd reggel is a temetőben dolgoztak. Nyomokat rögzítettek, ugyanis az egyik családtag újabb lábnyomokat fedezett fel: ezeket öntötték ki, valamint cigarettacsikkeket is találtak a korábban megtalált lapát környékén. A rendőrségtől a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kaptunk tájékoztatást a vizsgálat állásáról.

A Kisalföld megkereste az elhunyt asszony férjét is, aki értetlenül áll az elképesztő eset előtt, s nehezen tudja feldolgozni a történteket. Nyilatkozni senkinek nem kívánt: úgy tudjuk, egyelőre szabadságra ment, hogy a két, édesanya nélkül maradt gyermekét nevelni tudja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetven évet várt a doktori címre

Mosonmagyaróvár - A diploma megszerzése után hetven évvel vehette át a gyógyszerészdoktori címet… Tovább olvasom