Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Új igazgatókat kereshetnek Mosonmagyaróváron?

A nyugdíjas tanárok és a speciális képzések sorsa még bizonytalan a mosonmagyaróvári középiskolákban.
Az oktatás zökkenőmentesen indult januárban az iskolák államosítása után. A középiskolák igazgatói szerint még nem tudni, mi lesz a nyugdíjaskorú kollégáikkal és a sajátos képzési kínálattal.

A Kisalföld január 7-i számában a mosonmagyaróvári általános iskolák vezetőit kérdeztük a mögöttük és az előttük álló változásokról, tervekről. Most a város középiskoláiban faggattuk az intézményvezetőket.

– A magyar oktatási rendszer sok változást élt meg fennállása óta, filozófiát, fenntartót is sokszor váltott már. Ez a tanév még lemegy. Hogy utána mi lesz, azt még képlékenynek látom – mondja Patai Péter, a Bolyai-iskola igazgatója, aki úgy véli, ebből a változásból a gyerekek nem szabad, hogy bármit is megérezzenek. Patai Péter szerint az állami átadás-átvétel körüli dokumentáció összeállítása „izgalmas" feladatot jelentett, sok túlórával járt. Azon kérdésünkre, hogy mit jelent az, hogy a munkáltatói feladatkör elkerül az igazgatóktól, elmondta: „Igazgatóként már nem vagyok munkáltató, és még nem tudni, hogy a tankerületi igazgatók milyen feladatokat delegálnak majd nekünk." S hogy Patai Péter kíván-e indulni a pályázaton, miután a tanév végén lejár a megbízatása, úgy fogalmazott, „kivárásos" álláspontra helyezkedik.

– Sok munkával járt az átadás-átvétel előkészítése az iskolavezetőség és a titkárság részére. Ez a tanév zökkenőmentesen folytatódik tovább. A máriakálnoki iskola júliusig még intézményünk telephelyeként működik.

Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy ez a jövő tanévtől is így marad-e, a döntés a máriakálnoki önkormányzat kezében van – fogalmazta meg a város legtöbb pedagógusát foglalkoztató Haller-iskola egy évre megbízott igazgatója, Némethné Fucsik Edit. Ám mint mondta, pozitívan néz a jövő elé. „Ugyan az átmenet sok feladattal járt, jár, segítőkészséget tapasztaltam a tankerületi igazgatóság részéről. Remélem, hogy a kérdések – mint például az, hogy mi lesz a nyugdíjas kollégákkal – rendeződnek júniusig." Némethné továbbá kifejtette: ugyan a munkáltatói jogkör elkerült az igazgatótól, de bízik benne, hogy a döntéseket a tankerület illetékeseivel meg tudják beszélni. A Haller-iskola jelenlegi vezetője, akinek ugyancsak lejár a tanév végén a megbízatása, pályázni fog az állásra.

A mosonmagyaróvári Hunyadi-iskolában a jövő tanévben is az ideihez hasonló szakképzésekre lehet jelentkezni.
A mosonmagyaróvári Hunyadi-iskolában a jövő tanévben is az ideihez hasonló szakképzésekre lehet jelentkezni.


– Az oktatás változatlanul folyik, a tanulók semmit nem vettek észre az átalakulásból – hangsúlyozza Gede Zoltán, a Hunyadi-iskola igazgatója is. A szakképző intézmény különleges helyzetben van a városban: bizonyos feladatok – mint például a személyi, munkaügyi kérdések – január elsejétől a járási tankerülethez kerültek át, részben viszont – főként a szakképzéssel kapcsolatos feladatok, a beiskolázás – a megyei tankerülethez. Az igazgató megerősítette: a jövő tanévben az ideihez hasonló szakmai képzések indulnak náluk (a fodrászképzés alakul csak át), 2014-re azonban majd a megyei tankerület dönt ebben a kérdésben. Gede Zoltán igazgató megbízatása 2015 júliusáig szól. Az intézményvezető szerint kérdéses, hogy kitöltheti-e mandátumát, ugyanis már most nyugdíjaskorúként vállalja feladatait.

– A korábbi fenntartói szerep kettéválik: szakmai fenntartónk a járási tankerület lesz és örömünkre szolgál, hogy eddigi fenntartónk, Mosonmagyaróvár önkormányzata továbbra is vállalja a város iskoláinak, így a Kossuth Lajos Gimnáziumnak a működtetését is. Még sok a nyitott kérdés, majd a mindennapok gyakorlata mutatja meg, hogy mit jelent ez az új típusú működés – veszi át a szót Horváth Éva, a Kossuth-gimnázium igazgatója. Elmondta: „Szeretnénk megőrizni képzési kínálatunk sokszínűségét, így tovább működtetni a hatosztályos gimnáziumot, az angolos nyelvi előkészítő osztályt, a magyar–német két tannyelvű és a matematika tagozatot is. Emellett pedig az Öveges Program segítségével tovább erősítenénk a természettudományos képzést is iskolánkban."
Horváth Éva intézményvezetői megbízása is lejár július végén: „Szeretném megpályázni az állást, hogy folytathassam a tantestülettel közösen megkezdett munkát" – szögezte le a gimnáziumigazgató. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torna Mosonmagyaróváron

A Fehér Ló Közösségi Házban ma este 6 órakor kezdődik a stepkondi. Este negyed 8-tól egészségjavító… Tovább olvasom