Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Új csövekkel kisebb a hőveszteség

A mosoni városrészben lévő kazánház és vezetékek korszerűsítésével, cseréjével folytatja a városüzemeltető a távhőrendszer rekonstrukcióját. A következő hetekben a Flesch Károly utca felújítása előtt kicserélik az út alatt húzódó távhővezetékeket is.
Az elmúlt két évben az Ipartelep teljes távhő-rekonstrukcióját végezte el a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. (VÜF Kft.). Azt megelőzően pedig a városközpontban, az első ütemben kiépített, mintegy negyvenéves vezetékeket cserélték ki. Ez a rekonstrukciós program idén nyáron is folytatódik, ezúttal a mosoni városrészben kezdett hasonló munkálatokat a társaság. A Szent István király út menti épületekben mintegy hetven lakásban és számos üzlethelyiségben, orvosi rendelőben szolgáltatja a meleget, hőt a városüzemeltető. Ellentétben a városközponttal és az Iparteleppel, ebbe a városrészbe valójában nem a távhővezetékeken érkezik a meleg víz, hanem itt történik a hőtermelés is – magyarázza Bakler Csaba, a Városüzemeltető kft. távhő-szolgáltatási üzemegységének üzemviteli vezetője.

A szakember elmondta: az épületek mögötti kazánházban működnek a földgáztüzelésű melegvíz-kazánok. A mostani átépítés során a kazánházat felújítják, a hőtermelőket korszerű kondenzációs technológiára cserélik. Ezzel együtt az épületeket összekötő távvezetéket is előszigetelt, korszerű csövekkel váltják ki. Mintegy százméteres nyomvonalon cserélik ki a föld alatti vezetékeket, ami jelentős földmunkával is jár. A korszerűsítéstől azt várja a szolgáltató, hogy kevesebb hőveszteséggel üzembiztonságosabb és gazdaságosabb lesz az ellátás, ahogyan ez a városközpontban és az Ipartelepen is tapasztalható már. A munkálatok mintegy 40 millió forintos költségét a városüzemeltető saját forrásból finanszírozza.

A mosoni kazánházban korszerűsítették a hőtermelést, kondenzációs technológiára cserélték a meglévőt.
A mosoni kazánházban korszerűsítették a hőtermelést, kondenzációs technológiára cserélték a meglévőt.

Az idei rekonstrukciós munkálatokat az elkövetkezendő hetekben a városközpontban folytatják. Hamarosan felújítják a Flesch Károly utcát, ezt megelőzően pedig kicserélik az útburkolat alatt húzódó régi vezetékeket. Ezek a csövek biztosítják a Flesch-lakótelepen lévő három tízemeletes panelház fűtését és melegvíz-ellátását.

Bakler Csaba hozzátette: a következő években tervezik a várost ellátó gerincvezeték korszerűsítését. A már negyvenöt éves légvezetékek állapota ugyan egyelőre megfelelő, ám mára elavultak, nagy rajtuk a hőveszteség. Az elképzelés szerint a jelenleg oszlopokon a levegőben lévő csöveket a földbe süllyesztenék. A számítások szerint ennek a korszerűsítésnek a költségei félmilliárd forint körüliek, amit a társaság saját erőből nem tud megvalósítani. Ezért pályázati lehetőségeket keresnek a gerincvezeték rekonstrukciójához.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok volt a tagdíj, kiléptek

A város önkormányzata 1999-ben határozott arról, hogy Mosonmagyaróvár csatlakozik az Egészséges… Tovább olvasom