Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 22°C Még több cikk.

Új csarnok Mosonszolnokon

Mosonszolnokon valóra vált egy álom: szombaton délután felavatták a település európai szintű sportcsarnokát. A főként labdajátékok űzésére alkalmas korszerű létesítmény építése 300 millió forintba került. A költségeket önerőből fedezte az önkormányzat.
Avatóünnepség
A sportcsarnoképítés gondolata a kilencvenes évek végén fogalmazódott meg a mosonszolnoki önkormányzati képviselők fejében. Az elhatározást tettek követték, majd az előkészítő munka után az első kapavágástól számítva a birtokbavételig 592 dolgos nap telt el.

Kovalcsik Lászlótól, a sportcsarnokot építtető Mosonszolnok Községért Közalapítvány kuratóriumának elnökétől és Török Sándor polgármestertől megtudtuk, a létesítmény két ütemben valósult meg: az első ütem határidőre készült el mintegy 152 millió forint ráfordítással. Ez az összeg magában foglalta a terület-előkészítést, a határos porták lekerítését.

A mosonszolnoki önkormányzat a sportcsarnok tervének megvalósítására két pályázatot adott be, ám nem nyertek támogatást, így önerőből fedezték a kiadásokat.

A második ütem az elsőhöz hasonlóan nyílt közbeszerzési eljárással kezdődött tavaly ősszel, ugyancsak két pályázatot nyújtottak be a saját erő kiegészítésére, ám most is elutasították a kérelmeket. A település felkészülve erre az eshetőségre is, két legnagyobb adózója, a helyi BOS Magyarország Bt. és a Sapu Bt. adóforintjait átcsoportosítva biztosította a létesítmény befejezéséhez szükséges 142 millió, és a környék rendezésére fordított további 20 millió forintot. A kivitelezést a Mitring Építőipari Kft. végezte.

Mosonszolnok egy 1037 négyzetméter küzdőterű, korszerű, nemzetközi szabványoknak megfelelő, technikailag felszerelt, a mai kor igényeihez alkalmazkodó épülettel lett gazdagabb.

Egy-egy mérkőzést alkalmanként 200 ember figyelheti kényelmesen ülve, 150 állva, de az ülőhelyek száma mobil székekkel bővíthető. Az épületben büfé üzemel és tanácsterem kínál helyet családi összejövetelek és sporttechnikai megbeszélések lebonyolítására. A sportcsarnok a kiszolgálóhelyiségek mellett tekepályával és edzőteremmel egészült ki.
Az avatóünnepség keretében Benedek András, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára a község elöljárói, a kivitelezők, Mihalicz Antal, a Sapu Bt. ügyvezetője, Dobra István, a BOS Magyarország képviselője társaságában vágta át a szalagot.

Ezután dr. Kökény László esperes felszentelte a létesítményt, majd elfoglalták mindazok, akiknek épült: sportvezetők, sportolók, gyerekek, helybéliek töltötték meg élettel a csarnokot. Az alkalomból a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 5 millió forint egyedi támogatást ítélt a községnek arra, hogy a létesítményt sporteszközökkel felszerelhessék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint a halászi hídról

Pap János országgyűlési képviselő a minap ismét szólt a parlamentben a halászi híd ügyében. Csillag… Tovább olvasom