Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Tűzifát ajándékozott Dunaszigeten a Jobbik

A Jobbik dunaszigeti képviselete a hétvégén ajándékozott tüzifát három rászoruló család részére. A faanyag egy tagjuk házának bontott tetejéből származik.
"A polgármester segítségét értük abban, melyek azok a rászoruló családok, akiken tüzifával segíthetünk. A házat korábban vásároltam, hatalmas telekkel.

Az udvarban a március közepén alakuló dunaszigeti Jobbik irodája épül, az adományt pedig ennek, a még meg nem alakult alapszervezetnek a nevében ajánlottam fel.

A faanyag a cserére szoruló tető lebontva, hasábokra vágva, amit helyi önkéntesek közmunkában, teljesen ingyen bontották le és fűrészelték el.

A három kocsi fa három rászoruló családon segített.
A három kocsi fa három rászoruló családon segített.

A bontott tetőből végül három kocsi tüzifa lett, amivel fával három rászoruló családnak tudtunk segíteni" - mondta Presinszky Csaba, a leendő dunaszigeti Jobbik képviselője.

"Ez a fa hatalmas segítség, főleg most, a ünnepek előtt. Négy gyermekemet nevelem egyedül, minden segítség jól jön. Rendkívül hálás vagyok ezeknek a fitalaembereknek" - fejezte ki háláját az egyik kisegített családfő.

Olvasóink írták

  • 20. pancser 2012. december 22. 20:35
    „18. jobbik2009 2012.12.21. 23:12
    A Jobbik a középkort hozza vissza. Náluk sokkal jobb volt a kékruhás sereg, az is sokat segített, viszont nem zsidózott, cigányozott. Ez nagy különbség a kékruhások javára. Köszönésük a Kazinczy előtti nyelvet idézi, olyan avítt. Ilyen alapon a csak szó helyett használhatnánk azt hogy "isa". Isa pur és homu vogymuk. Gyüjjön kend az üstöllésit! Aggyon az Isten? Mit gyűlölködést Jobbik módra?”
  • 19. vendéglős 2012. december 22. 12:54
    „Jobbik 2009 ! Mivel sem vállalkozó nem vagyok és cégeim sincsenek, így nem tudom a falunkba telepíteni őket. A falunak van képviselő testülete és jól megfizetett polgármestere akiknek pont a községünk fejlődését kell elősegítenie. Próbáljon nyugodtan ötletelni a polginál, majd meglátja mi lesz belőle! Az adománynak persze örül a polgi, mert nem az önkorm. büdzséjéből kell támogatni a hátrányos helyzetű családokat. Az a kérdés csak, hogy mi ennek az "önzetlen" segítésnek az ára?”
  • 18. jobbik2009 2012. december 21. 23:12
    „Adjon az isten!Ha ilyen jól tudja hogy mire van szükség a faluba miért nem tett eddig róla. A faluvezetőnek lehetne ötleteket adni hogy boldoguljon a falu hamarosan ismét adományozni fogunk a faluban. Mi a Jobbik elkezdtünk tevékenykedni. A vállalkozok is össze foghatnának nem kritizálni kellene. Szebb jövőt!”
  • 17. vendéglős 2012. december 21. 21:09
    „Több mint 40 éve élek itt és jól tudom mire van itt szükség. Munkahelyekre és nem agymosásra. Inkább a munkahely teremtésben munkálkodjon a faluvezető!”
  • 16. jobbik2009 2012. december 21. 14:14
    „Vendéglős! Majd mi azt tudjuk hogy mire van szükség a faluba. Még szerencse hogy nem egy ember dönti el. A polgármester úr jó kezdeményezésnek vette az alapszervezet alakulását. Úgy hogy márciusban alakulunk. Várunk minden fajta ötletet a szebb jövőér. Még tőled is vendéglős.”
  • 15. vendéglős 2012. december 20. 22:32
    „Pancser 14. Ezeknek a jóléti intézkedéseknek ki fogja inni a levét szerinted? Mert ugye nem dübörög a gazdaság! Milye
    n baromságokat fognak még kitalálni, hogy betömködjék a költségvetésen ezeket a lyukakat is?

    Jobbik2009 13. Laci! A faluban semelyik párt irodájára sincs szükség! Lásd a fidesz is 2,5 éve még "tudta a tutit". Aztán kiderült, hogy hazudtak!”
  • 14. pancser 2012. december 20. 21:46
    „12. echte 2012.12.20. 18:02
    Az egyszerű matek így hangzik, a rezsi költségek csökkenek, a minimálbért jelentősen emelik, a devizahiteleseken segítettek, nincs kilakoltatás télen, a nyugdíjakat az inflációhoz igazítják, csak a legismertebbek. Ezek az intézkedések a szegényeken és a bajba jutottakon segítettek és segítenek.”
  • 13. jobbik2009 2012. december 20. 21:24
    „vendéglős! Pisti nyugodj meg nem radikális politizálást fogunk folytatni.”
  • 12. echte 2012. december 20. 18:02
    „11. pancser 2012.12.20. 15:16
    Kiábrándulóban vagyok Jobbikból, (nincs börtönben egyetlen tolvaj politikus sem stb. stb..) nem is ez a lényeg.
    De a fidesz eddig sem és ezek után sem a szegényeken segít, segített!! Egyszerű matek..”
  • 11. pancser 2012. december 20. 15:16
    „Ahhoz nem kell Jobbik, hogy valakin segítsünk, a Jobbikot ez sem mossa tisztára. A Munkásőrség annak idején sokkal többet segített, úgy hogy ne hogy elszálljanak maguktól. Akkor értékelem a fúkat ha úgy segítenek, hogy nem ennek a pártnak a színeiben teszik. Dunszigeten más sem hiányzik mint egy jobbikos alapszervezeti iroda.
    7. Dwatson 2012.12.18. 22:30
    Ha belegondolok a Fidesz nem rajtam, hanem a nehezebb sorsúakon segített eddig is, meg ahogy látom fog is.”
  • 10. vendéglős 2012. december 19. 21:43
    „jobbik2009! Az adományozás nemes dolog volt, ha nincs mögöttes szándék. Az iroda megnyitásának viszont nem örülök, remélem, nem a falu lakosságát akarják zaklatni, hogy kire szavazzanak!”
  • 9. jobbik2009 2012. december 19. 16:59
    „vendéglős. Ha sokat olvasol akkor biztos emlékszel arra mikor 2010 előtt is volt egy Jobbik alapszervezet létre hozás. Most viszont itt az idő mivel mi tudjuk a meg oldást sok mindenre.Szebb jövőt!”
  • 8. jobbik2009 2012. december 19. 16:19
    „vera 2012. Nem a választások végett lett adva.Hanem azért mert itt a tél és fáznak az emberek.”
  • 7. Dwatson 2012. december 18. 22:30
    „Jó példa! Fideszesnek ilyen biztos nem jutott még eszébe.”
  • 6. vendéglős 2012. december 18. 22:11
    „Ki gondokta volna, hogy a jobbik Dunaszigeten irodát akar nyitni?De fontos település lettünk!”
  • 5. Losba 2012. december 18. 18:39
    „...ez akkor lett volna szép és értékelendő gesztus, ha nem verik nagydobra az újságban...így csak politikai <moderálva>ság...adni névtelenül kell...”
  • 4. hablaty 2012. december 18. 16:44
    „És a komcsik egyre pofátlanabbak.”
  • 3. vera2012 2012. december 18. 15:26
    „Közeledik a választás...”
  • 2. Citizen 2012. december 18. 11:50
    „Mi van cicus ,elgurult a gyógyszered ? Nem lopott fa hanem bontott tető anyag volt !”
  • 1. cicus10 2012. december 18. 10:35
    „Pénz ajándékoznátok ne tűzifát amit loptok!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Növendék hangverseny Mosonmagyaróváron - fotók

Tovább olvasom