Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Túrával emlékeztek a legnagyobb magyarra

A legnagyobb magyar halálának 150. évfordulója alkalmából rendezett Széchenyi István-emléktúrát az Európa Club bécsi magyar kultúregyesület a hétvégén.

A hétvégi Széchenyi István-emléktúra résztvevői Bécsből indultak, majd Nagycenken, Mosonmagyaróváron és Pozsonyon át Döblingben ért véget az egész napos rendezvény. A túra mosonmagyaróvári megállóján a városházán fogadták a vendégeket. A Széchenyi Polgári Kör az évfordulóra emlékérmet veretett, amit itt adták át a szervező egyesület vezetőjének. A köszöntőket követően a résztvevők megkoszorúzták a Városház utcában lévő Széchenyi-emléktáblát.

A túra mosonmagyaróvári állomásán a résztvevők megkoszorúzták Széchenyi emléktábláját.
A túra mosonmagyaróvári állomásán a résztvevők megkoszorúzták Széchenyi emléktábláját.

Dr. Smuk András, a szervező Európa Club bécsi magyar kultúregyesület elnöke portálunknak elmondta: a szervezet tavaly határozta el, hogy Széchenyi halálának 150 éves jubileumán túrával emlékeznek a legnagyobb magyarra. Az útvonalat úgy alakították ki, hogy a régióban végiglátogatják mindazokat a helyeket, ahol Széchenyi megfordult és amelyekhez fontosabb események kötődnek. Így a szülőhelyétől indult a túra, majd a csaknem száz résztvevő ellátogatott Nagycenkre, Mosonmagyaróvárra, Pozsonyba és végül Döblingben ért véget a program. A szervezésben részt vett az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, a Collegium Hungaricum, a bécsi 72. Számú Széchenyi István Cserkészcsapat, a Bécsi Magyar Iskola, a mosonmagyaróvári önkormányzat, a Széchenyi Polgári Kör, a Csemadok Szenci Területi Választmánya, illetve a felvidéki Pro Patria Honismereti Szövetség a Kulturális Örökség Védelmére. Az elnök szerint a határvidék nagyon szép hármasa fűzte még szorosabbra kapcsolatát ezen a túrán, hiszen a bécsi, a felvidéki magyarok és az egykori Moson vármegyében élők egyaránt részt vettek a rendezvényen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékezés Szále Jánosra

Szále János magyaróvári festőművész születésének kétszázadik évfordulójára tartottak megemlékezést a… Tovább olvasom