Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Tüdőszűrés vizitdíjjal

Sokan jogtalannak tartották, hogy vizitdíjat fizettettek velük a tüdőszűrésért péntek Hegyeshalomban.
Falubeliek hívták péntek egész délelőtt a hegyeshalmi polgármesteri hivatalt és az orvosi rendelőt. A felháborodásuk oka a tüdőszűrésért fizetett vizitdíj volt. A megyei tüdőgondozó éves szűrését kezdte tegnap a határ menti nagyközségben. A hegyeshalmiak azonban csak a helyszínen szembesültek azzal, hogy az addig ingyenesnek vélt vizsgálatért fizetniük kell.

„ Egy vállrándítással elintézték a dolgot"

Sokan nem a háromszáz forintot sajnálták, csupán jogtalannak tartották, hogy az ilyen megelőző vizsgálatok is pénzbe kerülnek. Több idős ember pénztárcája nélkül ment el a szűrésre, gondolván, nem kell fizetni.
A helyszínen közölték vele, hogy csak a vizitdíj kifizetése ellenében röntgenezik meg. Sokan így kénytelenek voltak – akár a település túlsó felébe – hazaballagni, majd a háromszáz forinttal újra visszamenni.
Egy neve elhallgatását kérő férfi felháborodásának hangot adva a Kisalföldnek elmondta: feleségével minden évben részt vesznek a tüdőszűrésen. Ezúttal is olvasták a felhívást és el is mentek.

– Közölték velünk, hogy a tüdőszűrés is vizitdíjköteles. Mondtam, hogy szerintem ez törvénytelen, mire széttárták a karjukat és egy vállrándítással elintézték a dolgot. Úgy tűnik, nem voltak teljesen felkészültek, mert mire sorra kerültünk, már elfogytak a nyugtáik, így nem is kaptunk semmi papírt a befizetésről. Azt mondták, majd elküldik a hivatalba és menjünk be érte, ha arra járunk – panaszkodott a férfi.
Az idejekorán elfogyott nyugták a szűrést végző szakembereknek egyéb fejfájást is okoztak. A röntgengép kezelője ugyanis így nem tudta ellenőrizni, hogy a bejáratnál ki fizetett és ki nem. Végül úgy hidalták át a problémát, hogy egy nagy „F" betűt rajzoltak mindazoknak a kartonjára, akik lerótták a háromszáz forintot.

A Karolina Kórházban is szedik a díjat

A községházán hosszas telefonálást követően sikerült csak tisztázni a vizitdíjfizetés megalapozottságát. Szőke László polgármester a Kisalföldnek elmondta: a közelmúltban tájékoztatta a megyei tüdőgondozó az önkormányzatot, hogy mikorra tervezik az éves tüdőszűrést a településen. Kérték továbbá a hivatalt, hogy erről értesítsék a lakókat. Az önkormányzat minden házhoz kiküldte az értesítést. A polgármester az ügyben megkereste a betegjogi képviselőt, akinek továbbítja a beérkezett panaszokat. A polgármester is megerősítette azt az információt, miszerint sokan nem kaptak nyugtát a vizitdíjról, mivel idő előtt betelt a tömb.

A fizetős tüdőszűrés miatt sokan keresték fel tanácsért a helyi háziorvosi rendelőt is. Dr. Cseh Sándor a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a helyzet tisztázása érdekében felhívták a mosonmagyaróvári Karolina Kórház tüdőgondozóját, ahol azt a választ kapták, hogy a tüdőszűrésért ők is szedik a vizitdíjat. Ennek a tarifája náluk beutalóval háromszáz, anélkül hatszáz forint. Kiderült, hogy kizárólag járványügyi érdekből, kötelezően elrendelt tüdőszűrésért nem szednek díjat. A járványügyi érdeket a tiszti főorvos rendelheti el, ha a tbc-betegek aránya meghaladja a 0,25 ezreléket. Ebben a tekintetben megyénk a legkevésbé fertőzött az országban.

A Kisalföld érdeklődésére Kundra Anna, az Egészségügyi Minisztérium sajtószóvivője elmondta: tüdőszűrést nem népegészségügyi indokkal végeznek – ahogyan például a méhnyakrák-, emlő-, prosztata-, illetve vastagbélszűrést igen –, így vizitdíjköteles. Abban az esetben, ha valahol az ÁNTSZ kötelezően rendeli el a szűrést, tehát valaki behívóval, tüdőszűrő papírral megy a vizsgálatra, akkor nem kell fizetnie.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túzokvédelem a határszélen

A túzok Szlovákia legveszélyeztetettebb madara. Az országban már csak egy helyen fordul elő… Tovább olvasom