Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Trendi ruhákat alkotnak a szakkörösök

Az évtizedekkel korábban oly népszerű kötés és horgolás úgy tűnik, újra divatba jön. Igaz, egy kicsit mást jelent ma, mint egykor. A nemrég alakult mosonmagyaróvári szakkör találkozóján jártunk.
„Nézd, ennyit haladtam a múlt hét óta!" „Ezt a kis unokámnak kezdtem el." „És ezt milyennek látjátok?" – érkeznek sorban a kötés-horgolás szakkör találkozójára az asszonyok, s máris mutatják, mit alkottak legutóbb: sálat, sapkát vagy éppen kardigánt, csinos ruhát. Mi is kíváncsian térünk be a foglalkozásra: kinek jut még ideje ilyesmire?

– Mindenki arra szakít időt, ami fontos számára – válaszolja Brattengeierné Németh Ica alapító. Gyorsan hozzátéve, a szakkörre járók közül sokan dolgoznak még, sőt, fiatalokat, akár gyerekeket is szívesen fogadnak. A jelenlévők közül a két kisgyermekes Darázsné Novák Henrietta a legifjabb, de korábban egy 10 éves kislány is ügyes kézzel forgatta a kötőtűt.

– Tavaly nyáron indult a szakkör, tizenegy alapítóval. Nyáron kevesebben jönnek, télen akár huszonketten is összegyűlünk szerdánként a Flesch-központban délután fél 6-tól két órára. A foglalkozásokért nem, csak a teremért kell fizetni. Olyanokat is várunk köreinkbe, akik egyáltalán nem tudnak kötni-horgolni – magyarázza Brattengeierné, aki 30 éve köt. A nagymamájától kapta az első útmutatásokat, most külföldi lapokat is szívesen forgat. Az asszonyok, mint elmondták, napi 4–5 órát is erre a nyugtató, stresszűző hobbira fordítanak, akár főzés vagy tévénézés közben.

Kötnek, horgolnak, javítanak és tanácsokat adnak egymásnak a szakkörösök.
Kötnek, horgolnak, javítanak és tanácsokat adnak egymásnak a szakkörösök.

– Amikor a gyerekeim még kicsik voltak, megpróbálkoztam a kötéssel, de nem igazán ment. Aztán sokáig ki is ment a divatból. Most újból visszataláltam, ma már jobbak, minőségibbek az alapanyagok – jegyzi meg Tóth Ervinné Margit, s mutatja is az unokájának kötött finom kis kesztyűt. Kovácsné Ica szerint azért is jó ez a szakkör, mert itt egymástól tudnak fogásokat tanulni, kijavítják egymást. De a kötögetés mellett családról, az élet dolgairól is szó esik vagy éppen recepteket cserélnek. Amolyan otthonos érzés fogadja a betérőket.

– Trendi cuccokat lehet készíteni, igaz, hatalmas akarat és kitartás kell hozzá – vélekedik a legfiatalabb szakkörös, Henrietta, aki szerdánként az anyósára bízza a két kislányát, hogy édesanyjával együtt itt lehessen. A fiatalasszony az „internetes szállító". Ő böngészi a többnyire angol oldalakat minták után vadászva, vagy éppen fonalakat kutat fel a világhálón. Mindennek ára van, nem számolva a kötésre fordított többórás munkaidőt. Viszont az eredmény biztosan egy egyedi darab lesz, amiből nem jön több velünk szembe az utcán. „Ha valaki ráérez a kötés ízére, elkezdi habzsolni" – teszi hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szárazon a Malom-ági Lajta

Egy éve, tavaly októberben adták át a Malom-ági Lajtán kialakított vízi csúszdát és az ehhez… Tovább olvasom