Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Tragédiák nyomában

Mosonmagyaróvár - Az autós- és motorostársadalom közlekedési kultúrájának teljes hiánya miatt következik be a balesetek döntő többsége a Kisalföld által megkérdezett igazságügyi műszaki közlekedési szakértő szerint.


Neuberger Tamás úgy véli: a nagy teljesítményű járművek vezetőinek jobban tisztában kellene lenniük saját képességeik korlátaival, ezzel számos baleset elkerülhető lenne.

A közlekedési morál és a tolerancia teljes hiánya jellemzi manapság a járművezetőket – állítja Neuberger Tamás igazságügyi gépjármű-közlekedési műszaki szakértő. A szakember az elmúlt években számos, a környéken bekövetkezett súlyos baleset okainak kiderítésében vett részt igazságügyi szakértőként, így legutóbb a napokban Jánossomorjánál történt halálos motoros ütközés helyszínére is hívták. Mint mondja: szinte kivétel nélkül minden esetben a felelőtlenség vezetett a súlyos következményekhez, sokszor tragédiákhoz. A motorosoknál és autósoknál egyaránt hiányzik a tolerancia, az odafigyelés egymásra.


A motorosok a legvédtelenebbek

– Nem szabad elfelejteni, hogy az úgynevezett egynyomú gépjárművek vezetői a legvédtelenebbek a közlekedésben, a motorokról, segédmotorokról szinte teljes egészében hiányoznak az autókban meglévő aktív és passzív védelmi berendezések – mondja Neuberger Tamás. – Ezért nekik sokkal inkább figyelniük és törekedniük kellene a balesetek megelőzésére, hiszen míg két autó esetében egy kisebb ütközés néhány százezer forintos anyagi kárral jár, addig motorosoknál  ez akár emberéletet is követelhet. Az általam elemzett balesetek szinte mindegyike gyorshajtás, figyelmetlenség, tapasztalatlanság és a közlekedési morál teljes hiánya miatt következett be. Sajnos nagyon sokszor előfordul, hogy frissjogosítványos fiatalok okoznak balesetet, akik nincsenek teljesen tisztában saját korlátaikkal. A manapság forgalomban lévő nagy teljesítményű  sportmotorok néhány másodperc alatt hatalmas sebességre képesek felgyorsulni. Ezek megfelelő kezelése nagyobb felkészültséget és tapasztalatot követel. Sokan nem tudják – mert soha nem gyakorolták –, hogy a nagy sebességről történő hirtelen lassulás mekkora erőhatásoknak teszi ki a motorost, ráadásul eközben a fékezőerő egyre inkább az első kerékre helyeződik, ezzel együtt a jármű veszít stabilitásából. Ehhez adódik még a közutak egyre rosszabb állapota, ami tovább növeli a veszélyforrásokat. Úgy gondolom, hogy mindezekre fel kell készülniük azoknak, akik ilyen nagy teljesítményű motorra ülnek.

Balesetelemzés: Az igazságügyi szakértő szerint a nagy teljesítményű járművek vezetőinek tisztában kellene lenniük saját korlátaikkal.
Balesetelemzés: Az igazságügyi szakértő szerint a nagy teljesítményű járművek vezetőinek tisztában kellene lenniük saját korlátaikkal.

Baleset-megelőzési program indul

– A közlekedési morál tekintetében mindkét oldalon, motorosoknál és autósoknál is hatalmas problémák mutatkoznak. Úgy vélem, ennek javítását nem a még szigorúbb rendőri ellenőrzésektől kell várnunk, hanem a motoros- és autóstársadalom tehet ezért a legtöbbet. A motorostársadalomban nagy az összetartás, nekik kellene kiszűrniük és kirekeszteniük maguk közül a szabálytalankodókat, veszélyesen közlekedőket. A nagy teljesítményű járművek vezetését meg lehet tanulni, ám a megfelelő közlekedési morált mindenkinek ˝otthonról kell hoznia˝. Éppen ezért egy iskolai baleset-megelőzési program beindítását tervezem a közeljövőben, ahol a már bekövetkezett baleseteket és okukat bemutatva  lehetne formálni a fiatalok közlekedési morálját – hangsúlyozta Neuberger Tamás

Olvasóink írták

  • 10. MIKE 2009. június 25. 21:00
    „Teljesen igazat adok a szakértőnek, valóban a közlekedési morállal vannak a gondok! Motorozok is autózom is de mind1 mivel megyek mert káosz ami a magyar utakon van...
    Ha motorral megyek a városban szabályokat betartva (így szoktam) letol az autós...ha autóval megyek akkor is letolnak az útról szó szerint... Állandó jelleggel vannak olyan helyzetek amikor az embert őrült vezetők belekényszerítik szabálytalan helyzetekbe tökmind1, hogy autós az a barom vagy motoros!”
  • 9. kak-444 2009. június 25. 10:37
    „kinfemaster:
    nagyon kemény vagy... huha”
  • 8. knifemaster 2009. június 24. 20:14
    „4.
    A motoros kerékpárról meg annyit, hogy ha nem is jogsi kellene hozzá, akkor korlátozni kellene valamilyen szinten. Mivel nagyrészüket idősebb emberek vezetik, akik azért kapták mert már a biciklit sem tudják tekerni, és leszállni sem tudnak róla, hogy a fékezésről már ne is beszéljek. Aztán meg már csak akkor eszmélnek fel mikor az autó alatt fekszenek, vagy a kórházba (jó esetben).

    Ezt ugye komolyan gondoltad,mert viccnek durva de nagyon.”
  • 7. 13.István 2009. június 24. 18:45
    „Az oktatásnak óriási szerepe lenne,már aki megakarja tanulni a legalapvetőbbet!
    Akinek meg engedélye van az meg maximálisan tartsa be az írott, iratlan szabályokat
    mindkettőből van elég.Mindenki józanul megfontoltan közlekedne,helyén levő aggyal
    sok- sok tragédia megelőzhető volna.
    Megkell tanulni inkább ÖT perccel később megérkezni,ugyan az idő pénz ,de az ÉLET
    a LEGDRÁGÁBB!!!”
  • 6. Truder 2009. június 24. 18:18
    „Ezt kellene oktatni már óvodás korban!Hiszen mindenki közlekedik,a gyalogos is!”
  • 5. invektus 2009. június 24. 17:40
    „STOP közlekedj okosan
    loginak igaza van !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    sok ember nem tud közekedni DE SAJNOS NEM IS AKAR :(”
  • 4. login 2009. június 24. 10:18
    „Mostanában nem divat az iskolákban kresz-t oktatni. Eltűnt az okos Kutya, és a felelőtlen Macska. Mostanában a táncóra, meg az összes hasonló a divat. Aztán meg nem tudják hogyan kell közlekedni. Nagyon sokszor látom, hogy úgy közlekednek az emberek, akár járművel a kereszteződésben, akár gyalogos a zebránál, hogy egyfolytában jobbra nézegetnek. A balra nézést valahogy elfelejtik, illetve azt 10 m-rel a zebrához érés előtt teszik meg.

    A motoros kerékpárról meg annyit, hogy ha nem is jogsi kellene hozzá, akkor korlátozni kellene valamilyen szinten. Mivel nagyrészüket idősebb emberek vezetik, akik azért kapták mert már a biciklit sem tudják tekerni, és leszállni sem tudnak róla, hogy a fékezésről már ne is beszéljek. Aztán meg már csak akkor eszmélnek fel mikor az autó alatt fekszenek, vagy a kórházba (jó esetben).

    Az a legnagyobb baj, hogy sok az olyan közlekedésben résztvevő aki nem gondolja át cselekedetét, vagy nem is akarja. Pár tipikus eset:
    -előbb tapossa a féket, és csak utána indexel (vagy nem indexel)
    -balra indexel (vagy egyátalán nem is) és jobbra megy
    -nem tudja eldönteni, hogy most megy vagy sem (főként kereszteződés, és körforgalomba való behajtás, és persze zebránál a gyalogos)
    -felülbírálja a kreszt és a forgalmi táblákat/jelzéseket
    -nem adja meg az elsöbséget (főleg mostanában a kálnoki úton a kitáblázott kátyunál, illetve más utakon, ahol az út mentén parkolnak az ő oldalán)
    és még lehetne sorolni....”
  • 3. knifemaster 2009. június 24. 08:53
    „2.
    Az elektromos kerékpárokhoz meg valami jogosítvány félét

    Minek?A kerékpárra sem kell.”
  • 2. Legate 2009. június 24. 08:21
    „Régen az oviban tanultuk a Kresz gyalogosokra vonatkozó részét. Még tanpálya is volt, táblákkal. Az óvodában kell kezdeni a tanulást, az iskolában pedig minden évben számon is kérni. Az elektromos kerékpárokhoz meg valami jogosítvány félét! Nem kicsit keményítenék a kreszen! :)”
  • 1. Tomen 2009. június 24. 07:13
    „A KRESZ-nek egyértelműen általános iskolai tananyagnak kellene lennie. Hiszen ha valakinek nincs jogosítványa attól még közlekedik pl.: gyalogos , kerékpáros. És hát nekik se ártana tudni, hogy mikor kinek van elsőbbsége és általában mik a szabályok a közlekedésben. Rengeteg baleset elkerülhető lenne, ha már gyerekkorban megtanulnák a szabályokat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Az akáctelepítés ellehetetleníti a nemzeti park tervét˝

Szigetköz - ˝Az erdőfejlesztési terv mostani változata megakadályozná egy szigetközi nemzeti park… Tovább olvasom