Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Törvénytelenséget is megszüntet a reformcsomag

A mosonmagyaróvári önkormányzati intézmények működésének átalakításáról, illetve a humán területen várható szűkítésekről beszélt érdeklődésünkre Szentkuti Károly alpolgármester.
Mosonmagyaróvár intézményhálózatának átvilágítása és racionalizálása az oktatási ágazattal kezdődött. A városvezetés ebbéli lépései széles körű felháborodást és tiltakozást váltottak ki. A Bartók-iskola ügye a legutóbbi testületi ülésen végre lezárult és az érintettek úgy tűnik, megnyugodtak. A többi ágazatban azonban most van soron a mellény újragombolása, és többen máris tompított Bartók-ügyként értékelték a képviselő-testület döntéseit. Szentkuti Károlyt, a területért felelős alpolgármestert arról kérdeztük, milyen átalakítások várhatók a közművelődési és a szociális ágazatban.

– Az oktatásban lényegesen nagyobb, feszítő problémák merültek fel, amelyeket gyorsan kellett megoldani. Más területeken szintén szükség van változtatásokra, ám itt folyamatos korrekciókkal igazodhatunk a kor és az Európai Unió elvárásaihoz. A közművelődésről hozott döntésnek nem volt célja, hogy az önkormányzat hosszú távon meghatározza a Flesch Károly Kulturális Központ működését és programját, csupán az adott állapot racionalizálásáról van szó. A döntés előkészítésekor elsősorban azt vizsgáltuk, hogy költségvetési szempontból milyen ésszerű változtatásokat lehet végrehajtani. Meggyőződésem, hogy a művelődési ház ezt követően is el tudja látni az alapfeladatát.

Ez nem átvilágítás volt, csupán költségvetési indokú szűkítés. A két megszűnő állás közül egyébként az egyik betöltetlen, a másikon pedig egy nyugdíjast foglalkoztatnak. Az intézmény vezetőivel és dolgozóival, illetve a hivatal szakembereivel egy eztetve kell elkészítenünk egy olyan szakmai anyagot, amelyben meghatározzuk, hogy hosszú távon miként történjen a kultúra támogatása a városban. Végig kell azt is gondolni, hogy az önkormányzat mit vár el a Fleschtől. Mindenképpen szükséges a ház alapfeladatainak erősítése.

– A jövő évi négyszázalékos bérfejlesztés a közszférában mintegy százmilliós többletkiadást jelent az önkormányzatnak. Ezt úgy tudjuk megvalósítani, ha az önkormányzati intézményekben foglalkoztatott nyugdíjasok helyett – akik fiatalokkal pótolhatók – pályakezdőket alkalmazunk. A nyugdíjasok és a pályakezdők foglalkoztatása közti bérkülönbséget az egyes intézményekben bérfejlesztésre lehetne felhasználni. Jelenleg több mint száz diplomás pályakezdő munkanélkülit regisztrálnak a munkaügyi központban, a város önkormányzati intézményeiben pedig mintegy ötven nyugdíjast foglalkoztatnak.

– A szociális területen szintén az ágazat teljes átgondolására és bizonyos reformlépésekre van szükség. A törvényi kötelezettségnek eleget téve egy szolgáltatásfejlesztési tervezetet kell elkészítenünk, amelynek kidolgozására a terület szakembereiből létrehoztunk egy szociális kerekasztalt. Az ágazat átszervezésével törvénytelen állapotot szüntetünk meg, miután a gyermekjóléti szolgálat nem működhet az Egyesített Szociális Intézmény keretein belül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ajándékcsomagok a szeretet ünnepén

Karácsony közeledtével a tervezett akciók egyeztető megbeszélésére hívta a mosonmagyaróvári… Tovább olvasom