Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Törvénytelen: végső elkeseredésükben már taxival is átmennének Ausztriába

Az illegálisan Ausztriába tartó külföldiek ellen tiltott határátlépés kísérlete miatt indult szabálysértési eljárás.

Nyolc külföldi közül négyen vonaton, négyen pedig személygépkocsival igyekeztek Magyarország területéről Nyugat-Európába jutni. Érvényes okmány híján, fennakadtak a mosonmagyaróvári határrendészek hálóján.

Egy taxit állítottak meg az M1 autópályán Mosonmagyaróvár térségében a mosonmagyaróvári határrendészek március 8-án délelőtt. A jármű három pakisztáni és egy gambiai utasa továbbutazásuk feltételeit igazolni nem tudta.
Kiderült, hogy a külföldiek mindannyian a debreceni befogadó állomás lakói. Budapesten szálltak be a taxiba, ahol teljes úti költségük előre kifizetésre került.

Még aznap este a Wiener Walzer nemzetközi gyorsvonatról két pakisztáni férfit szállítottak le a határrendészek Hegyeshalomnál. Humanitárius tartózkodási engedéllyel igazolták magukat, amely nem jogosította fel őket, hogy Ausztriába utazzanak.

Csak a befogadó állomás területén történő tartózkodásra jogosító okmányt mutatott fel személyazonosságának igazolására azaz afgán férfi is, akit előző nap szállítottak le a szerelvényről a járőrök a hegyeshalmi vasútállomáson.

A szír férfi az osztrák és magyar járőrök közös akcióját követően került előállításra a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra.
A RailJet nemzetközi gyorsvonaton akart hamis francia személyi igazolvánnyal Ausztriába utazni. Pechjére a járőrök Hegyeshalomban kiszúrták. Közokirat hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezetek vele szemben büntetőeljárást.

Az illegálisan Ausztriába tartó külföldiek ellen tiltott határátlépés kísérlete miatt indult szabálysértési eljárás.

Olvasóink írták

  • 1. Contar 2013. március 11. 09:14
    „Kitiltani őket az országból, és vissza oda ahonnan hazánkba jutottak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kühne-ügy - Lehet együttműködés a Rábával

A Kühne-gyár jövője és a városi hóeltakarítás is szóba került napirend előtt a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Tovább olvasom