Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 13°C | 20°C Még több cikk.

Tornaterembe menekültek az árvíz ellen

Egy hirtelen érkezett árvíz elől menekülők számára alakítottak ki ideiglenes szálláshelyet a jánossomorjai sportcsarnokban a minap. Mindez szerencsére ezúttal nem éles helyzet volt, csupán gyakorlat.

A térség legjellemzőbb veszélyforrása az árvíz, így a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a polgári védelem kiemelt feladata a lakosság felkészítése. Ennek jegyében szerveztek polgári védelmi felkészítést a minap Jánossomorján. A „Befogadási feladatok" elnevezésű programon összesen 87, a polgári védelmi szervezetbe beosztott jánossomorjai vett részt – tudtuk meg Beke Zoltán alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettestől.

Az alezredes a katasztrófák megelőzése, valamint azok hatásai ellen való felkészülés, illetve a polgári védelmi kötelezettség alapján a település polgári védelmi szervezetébe beosztottak, valamint a lakosság felkészítésének a fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: a felkészítés az alapvető polgári védelmi ismeretek oktatása mellett az árvizek esetén szükséges befogadási feladatok gyakoroltatását célozta, hiszen Jánossomorja biztosítja az árvízi veszélyeztetés miatt szükség szerint kitelepítendő Darnózseli lakóinak a befogadását.

A polgári védelembe beosztott jánossomorjaiak azt gyakorolták, szükség esetén miként tudnák befogadni és ellátni az árvíz elől menekülőket.
A polgári védelembe beosztott jánossomorjaiak azt gyakorolták, szükség esetén miként tudnák befogadni és ellátni az árvíz elől menekülőket.


A Mosonmagyaróvári Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője, Csáki Károly alezredes szerint a felkészítés célja a településen kijelölt befogadási helyek megismertetése, a tennivalók begyakoroltatása, illetve a kitelepítettek nyilvántartásba vétele, ellátása volt.



A felkészítés gyakorlati részét a jánossomorjai általános iskola tornatermében tartották. A helyiségben a polgári védelembe beosztottak egy szükségszállást rendeztek be, illetve gyakorolták a kitelepítettek nyilvántartásba vételének feladatait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mosonmagyaróváriak IV. helyen végeztek a K&H pénzügyi tudásversenyének országos döntőjében

Lezárult a tanév eleje óta zajló K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny, amely összesen több… Tovább olvasom