Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Töltésdíj: felháborodás

A Szigetközben az árvízvédelmi töltések útjainak használatáért fizetni kell. Célunk az, hogy minél kevesebben használják közlekedésre a gátat – mondta el lapunknak Janák Emil, az Észak–dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Eszerint „töltésközlekedési engedélyt" kell kérniük, s évi 1500 forintot leróniuk az autósoknak. A szigetköziek többsége ezt „kekeckedésnek" érzi.
Papír nélkül szabálysértés

A folyók mellett lévő töltések többségét nem közforgalmú útként építették ki, így azokon általában nem lehet gépjárművel közlekedni – mondta el lapunknak Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. – Igaz ez a Duna, Mosoni-Duna, Rába, Rábca, Marcal töltéseire is, melyet a kihelyezett közlekedési jelzőtáblák is bizonyítanak. Így működési területünkön a töltések használatához „töltésközlekedési engedélyt" kell kérni.

– Akinek ilyen papírja nincs, az szabálysértést követ el. Az engedélyért évi 1500 forintot kell leróniuk az autósoknak. A tehergépjárművek, traktorok, munkagépek együttműködési szerződés alapján, vagy évi 3000 forint megfizetésével hajthatnak fel a gátra. A töltésközlekedési engedélyt a szigetközi szakaszmérnökség ásványrárói irodájában lehet igényelni.

Kérhetik a rendőrök az engedélyt

– Azok a gazdálkodók vagy üdülni vágyók, akiknek a hullámtér közelében van a birtokuk, áthajthatnak a gáton, ehhez nem kell engedély. Aki viszont útjai lerövidítése miatt használni akarja a töltést, annak éves díjat kell fizetnie. Rendőri igazoltatásnál engedélyét fel kell mutatnia az autósnak.

– Ezzel az intézkedéssel az volt a célunk, hogy minél kevesebben használják a gátakat. Ugyanis tömörítik a kavicsot, ezáltal folyamatos karbantartásra szorul az út. Ráadásul az utóbbi időben egyre több krosszmotoros szántja végig a gátak oldalát: a kiszakított gyep gyengítheti árvizek idején a töltés ellenállását. A rendőrséggel megállapodást kötöttünk az ellenőrzést illetően: gátőreink számonkérésének vagy figyelmeztetésének ugyanis kisebb a súlya. Tavaly az önkormányzatoknál is felhívtuk a figyelmet az engedély beszerzésére. Azoknak a vállalkozóknak, akik például az erdészettől kapnak hosszabb távú megbízást, szerződést kell kötniük az igazgatósággal, melyben vállalják, hogy károkozás esetén az eredeti állapotnak megfelelően helyreállítják a töltést, és az okozott kárt megtérítik – mondta Janák Emil.

Ritkán ellenőriznek

Gergó Gábor, a Moson-magyaróvári rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a gátakon behajtani tilos táblát tettek ki.
Ha valaki engedély nélkül felhajt a töltésre, akkor szabálysértés miatt helyszíni bírsággal sújtható. Ez legfeljebb tízezer forint lehet. Az ellenőrzést inkább körzeti megbízottak végzik, a közlekedésrendészeti osztály dolgozói ugyanis ott ritkán ellenőriznek.

„ A szigetköziek lassan ötödrangúak lesznek"

Egy névtelenséget kérő szigetközi horgász szerint felháborító ez a rendelkezés, s nem fog engedélyt vásárolni a jövőben sem.
– Egyszerűen nem értem: ha egy vízügyi dolgozó kimegy a falu határába, mondjuk a szövetkezeti földúton – ami ugye nem közút –, akkor tőle is engedélyt kellene kérni? – kérdezi a férfi. – Úgy érzem, a szigetköziek lassan már csak ötödrangú polgárnak számítanak. A töltést ezután is használni fogom, ám nem fogok 1500 forintot befizetni, s engedélyek után futkározni. Kíváncsi leszek, a rönkszállító autók nyáron mennyire teszik tönkre majd a belső utakat. Egyébként azt sem értem, a horgászjegyem mellé miért kell külön engedélyeket beszereznem, ha a dunakiliti erőmű területén akarok pecázni.

„ Miért kekeckednek?"

Ekker Károly, Kisbodak polgármestere sem tudott korábban arról, hogy fizetni kell a gátutazásért. Állítja: a helyi önkormányzatot nem kereste meg a vízügy az engedélyek beszerzésével kapcsolatban.
– Aki Kisbodakról Lipótra tart, az 4–5 kilométert is megspórolhat, ha a gátat használja. Ugyanez a helyzet Dunasziget felé. Nálunk a személyautók is használják a töltést, s nem értem, miért „kekeckednek" velük. Tavasszal, amikor a rönkszállítók szétgyúrhatnák a töltéseket, a gátőr úgyis lezárja a sorompókat. Én még nem is hallottam a faluban olyan emberről, aki kiváltotta volna a „töltésközlekedési engedélyt".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalás és orgazdaság a halászi papöngyilkosság hátterében?

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal a napokban adta át az ügyészségnek a… Tovább olvasom