Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Többen vagyonosodtak, másoknak semmijük sincs

Több mosonmagyaróvári képviselőnek is gyarapodott a vagyona az elmúlt évben. Akadnak viszont olyanok is, akiknek semmi nincs a nevükön. Vagyonnyilatkozataik tavaly óta történt változásait vettük sorra.

Árvay István (Fidesz) idei bevallásában már nem szerepel a tavaly még meglévő Nissan XTrail terepjáró, szerepel viszont egy Elant GT típusú kishajó. A tavalyi 2,6 millió forint Duna Takarék-részjegye 13 millióra nőtt, gyarapodott továbbá a vagyona 2,5 millió forint Dunakiliti Agrár Zrt. részjeggyel és 13 ezer euró készpénzzel.

Faddi Horváth Pál (Fidesz) pénzintézeti tartozása 5 millióról 6 millióra nőtt. Hushegyi Róbert (DK) banki hitele 150 ezer forinttal csökkent. Iváncsics János (Fidesz) egymillió forintot takarított meg készpénzben, a bankszámlaegyenlege pedig a tavalyi 1,5 millióról 2,5 millióra nőtt. Keszei- né Siklósi Zsuzsanna (Fidesz) vagyona nem változott az elmúlt évhez képest. Kopetti Tamás (Jobbik) nevén továbbra sincs semmilyen vagyon feltüntetve. Bevallásában idén már nem szerepel az RBG Pub Bt. ötvenszázalékos tulajdonrésze sem.

Kovács Tamás (MSZP) idei bevallása minden sorában megegyezik a tavalyival. Kránitz László (Fidesz) vásárolt egy tizenöt éves Renault Cargo kisteherautót és megtakarított 1,2 millió forintot készpénzben. Kránitz Péternek (Fidesz) 600 ezer forint értékben van takarékjegye, 500 ezer forint készpénze viszont elfogyott. Bankszámláján 2,5 milliót tett félre, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése pedig 600 ezer forint. Muráncsik László (Fidesz) bevallása szerint semmilyen vagyonnal nem rendelkezik, munkájában történt változás tavaly óta. Míg az előző bevallása szerint a Moson Telecom Kft. sales managere volt, addig idén már a VR-Trade Hungary Kft. irodavezetője. Idei bevallásában már nem szerepel a Moson Telecom negyvenszázalékos tulajdonrésze.

Nagy István (Fidesz) vásárolt egy 0,49 hektáros szántót Dunaremetén és 0,13 hektáros zártkertet Somlóvásárhelyen, valamint egy 2004-es évjáratú Toyota Dyna kisteherautót. Takarékbetétje a korábbi 2 millióról 1 millió forintra csökkent, készpénze pedig 3 millióról 1 millióra. Nyitrai József (Fidesz) takarékbetétben 1,1 milliót takarított meg tavaly óta. Pető Péter (Fidesz) lakáshitele 6 millióról 4,5 millióra apadt. Staár Katalin (Fidesz) fele részben tulajdonosa lett egy ezer négyzetméteres mosonma-
gyaróvári teleknek a rajta lévő 110 négyzetméteres lakóházzal. Banki tartozása 5,5 millióról 3,9 millióra csökkent. Szabó Miklós (MPKE) Optima-kötvénye 200 ezerrel, takarékbetétje 700 ezer forinttal nőtt.

Bankszámlaegyenlege 1 millió forinttal gyarapodott, míg devizában tartott megtakarítása 1 millióról 300 ezer forintra csökkent, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése pedig 1 millió forint. Korábbi 1,8 milliós banki tartozásából 600 ezer forintot törlesztett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külföldiek a vonaton

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei négy külföldit állítottak elő tiltott határátlépés… Tovább olvasom