Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Többen is segítenek a kis Rubinának

Anyagi támogatások mellett egy természetgyógyász házaspár is megkereste Lencse Napsugár Rubina családját a beteg kislányról a napokban megjelent cikkünk nyomán.
Korábban már írtunk „Reménysugár Rubina gyógyulásában" címmel egy négyéves mosonmagyaróvári kislányról, aki agysorvadásban szenved. Lencse Napsugár Rubina nem tud beszélni és járni sem, szülei azonban remélik, felépülhet egyetlen gyermekük. Ezért mindent megtesznek.

A lapunkban megjelent cikket követően többen is megkeresték a családot. Volt, aki pénzbeli támogatást nyújtott. Molnár Erzsébet, Rubina édesanyja szerint az így kapott pénzből bébiételt vásároltak, a kislány ugyanis nem tud más ételt elfogyasztani. Egy helyi könyvelőiroda felajánlotta, hogy állja az utazás és az debreceni szállás költségeit. A család ugyanis a hajdú-bihari megyeszékhelyen talált szakembert, akinek segítségében bíznak.

Továbbá egy természetgyógyász házaspár is megkereste a kislányt és szüleit. Ingyenesen vállalták az állapotfelmérést és kezelést. A Lions klub húszezer forinttal segítette a családot. Egy olvasó pedig felajánlotta, hogy kupakokat gyűjtene a kislány megsegítésére. Az édesanya a 06-20/561-5618-as telefonszámon érhető el.

Természetgyógyászok is megvizsgálták Rubinát és ingyen vállalták a kislány kezelését.
Természetgyógyászok is megvizsgálták Rubinát és ingyen vállalták a kislány kezelését.

Olvasóink írták

  • 1. Japo 2011. március 02. 06:33
    „Nekem hiányzik a két jótevő neve. Bár azt mondták ennél a csodalapnál,hogy az reklám. Hát jó,de akkor az nem reklám, hogy Dr. Szakács Imre Gy-M-S Megyei Közgyűlés elnökének ikrei születtek, amihez egyébként gratulálok. A cikkben név szerint sztárolnak egy szülész-nőgyógyászt. AZ nem reklám? Bartók Ildikó és Papik Imre született adottságokkal rendelkező természetgyógyász nevüket leírni reklám?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak a vagyonfeléléssel tudnak fennmaradni

Egymillió-négyszázezer forinttal csökkent az állami bevétel, így harmincnyolcmillió forintból… Tovább olvasom