Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Több mint húsz ország ezer makettezője

Mosonmagyaróvár - Európa szinte mind országából sőt, még a tengerentúlról is érkezetek kiállítók a hétvégén az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett nemzetközi makett kiállításra és versenyre a helyi egyetemi karon.
A Mosonmagyaróvári Makettező Klub tizenkét éve hívta először életre a rendezvényét, akkor a többnyire helyi építők néhány tucat alkotása még könnyedén elfért a városi könyvtár előterébe. Évről évre egyre szélesedett a rendezvény és folyamatosan nőtte ki magát, mígnem az elmúlt néhány évben már nemzetközi viszonylatban a három legnagyobb makett verseny közt tartják számon.
Galéria kép
Ezúttal hazánk minden részéből érkezett makettezők mellett jöttek kiállítók Angliából, Németországból, Olaszországból, Norvégiából, Csehországból, Spanyolországból, Lengyelországból, Romániából, Ausztriából, Szlovákiából, Dániából, Svédországból, Görögországból, Ukrajnából, Belgiumból, Franciaországból, Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Oroszországból és még Kanadából is. Az elmúlt évben is nagyon sokan jöttek a seregszemlére, ám idén közel húsz százalékkal több kiállító érkezet. Mintegy ezren hoztak el az összességében több mint a ezernégyszáz makettet. A kiállításra látogatók száma pedig ennek a többszöröse.

A makettek közül ezúttal is a repülőgépek és harci járművek vannak többségben,számos látványos egy-egy csatajelentet bemutató diorámát a kiállítottak. A rendezvény egyik legnagyobb látványossága az a négy négyzetméteres dioráma, ami egy középkori csatajelentet elevenít meg. Eljött a mosonmagyaróvári seregszemlére a világ legismertebb figura faragója is. A kanadai művész a kiállításon dedikálta műveit, sokan éppen emiatt jöttek el a rendezvényre. A kiállított repülőgépeket, harci járműveket, helikop- tereket, autókat, motorokat, kamionokat, hajókat és számos egyéb kategó- riában készült maketteket bárki ingyen megtekintheti szombaton és vasárnap. A makettek mellett számos egyéb program is várja az érdeklődőket. A 12. Légvédelmi Rakétaezred, valamint hagyományőrző klubok tartanak járműbemutatókat.

Testközelből nézhetnek meg a rendezvényre kilátogatók egy Európában egyedülálló igazi kuriózumot, egy második világháborús Tigris tank replikáját.A makettkiállítás szombaton este 7 óráig, vasárnap pedig délig látogatható ingyenesen az egyetemi karon.

Olvasóink írták

  • 4. hiányoló 2008. április 15. 15:58
    „hol volt a Tigris??? nem láttuk sehol:(:(:(”
  • 3. no 2008. április 14. 20:32
    „Szép volt , érdemes volt megnézni . Köszi a szervezőknek érte .”
  • 2. TB. 2008. április 14. 12:21
    „Az első makettkiállítás óta követem figyelemmel e rangos eseményt és csak szuperlatívuszokban lehet szólni róla! Növelte az esemény színvonalát a Kühne Fúvószenekar térzenéje is. A város komolyabban is mellé állhatna, pl. összekapcsolni más helyi eseménnyel és több napra kiterjeszteni az idejét!”
  • 1. Miért volt zárvaa várpince? 2008. április 13. 17:36
    „A makettező klubnak gratulálok a rendezvényhez, valóban nagyon színvonalas és látványos kiállítás volt. A város azonban ismét kitett magáért. Néhány hete olvashattuk, hogy nagy dirrel-durral átadták a többszáz millióból rekonstruált várpincét. Itt lett volna az alkalom, hogy akár többezer embernek is megmutassák, akik a világ minden pontjára elvitték volna a hírét. Ezzel szemben mi történt? A makett kiállításra látogatók csak a lelakatolt ajtókat nézegethették a várpincén. A város ismét bebizonyította, hogy idegenforgalmi szakemberei teljesen alkalmatlanok feladatukra.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csütörtökön rabolt, pénteken elítélték

Mosonmagyaróvár - Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a fiatalembert, aki… Tovább olvasom