Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Több milliót rabolt, keresi a rendőrség

Keresi a rendőrség azt a rajkai fiatalembert, aki egy külföldi férfitől rabolt el több millió forintot Mosonmagyaróváron.

A gyanúsított három bűnsegédjét - köztük ketten fiatalkorúak - már elfogták és a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Több millió forintot zsákmányoltak azok az elkövetők, akik az elmúlt napokban raboltak ki egy Mosonmagyaróváron élő külföldi állampolgárt. A tettesek egy üzleti ajánlattal keresték meg a külföldi férfit telefonon, majd személyes találkozót kértek tőle. A megbeszélt helyen aztán, fényes nappal a nyílt utcán az akkor még ismeretlen elkövető többször bántalmazta a férfit, majd elvette a nála lévő pénzt és több millió forinttal elmenekült.



Jelentős értékre elkövetett rablás miatt indított nyomozást az ügyben a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság. A beszerzett információk alapján a rendőrök rövid időn belül behatárolták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 24 éves rajkai Staár Emilt. Kiderült továbbá, hogy a fiatalember mellett három másik személy is bűnsegédként részt vett a rablásban. Közülük egy rajkai fiú és egy mosonszolnoki lány fiatalkorúak, míg a harmadik társuk a 26 éves mosonmagyaróvári V. Zoltán volt.

A nyomozás eddigi adatai alapján a bűnsegédlettel gyanúsítottak elsősorban a rablás helyszínére eljutásban és a menekülésben működtek közre. A náluk tartott házkutatások során a pénz egy része is előkerült. A két fiatalkorú és a 26 éves fiatalember előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság. A rablással gyanúsított Staár Emil viszont egyelőre szökésben van, a fiatalember ellen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság elfogató parancsot adott ki.

Várják mindazok jelentkezését, akik bármit tudnak a gyanúsított jelenlegi tartózkodási helyéről, vagy látták a férfit. Jelentkezni lehet személyesen bármely rendőri szervnél, illetve telefonon a 96/215-433-as, illetve a 107-es számon. A bejelentők adatait a rendőrség bizalmasan kezeli.

Olvasóink írták

  • 11. Rbar 2010. május 05. 20:37
    „10ezen jót derültem. Méghogy nem kismiska... :DDD”
  • 10. rablók 2010. május 05. 18:22
    „de legalább ne 1 lengyel hapsit raboltak volna ki!!
    ha nem adja fel magát áshat Emilke magának 1 sírt a lengyel hapsi nem kismiska volt az ismerősei is keresik annak nem lesz jó vége!!”
  • 9. Reality 2010. május 05. 08:44
    „Kedves 8-as!
    Mi köze van szerinted egy rokonnak ahhoz, hogy mit csinált az unokaöccse? Te talán felelsz a távoli rokonaid tetteiért? Talán le is ülnéd helyettük a büntetésüket? Jó lenne, ha a saját dolgoddal foglalkoznál, nem pedig mások rokoni kapcsolataival nagy nyilvánosság előtt.”
  • 8. Japo 2010. május 05. 07:36
    „Szegény képviselő asszonynak éghet az arca, hogy ilyen unokaöccse van.”
  • 7. Floyd 2010. május 04. 21:51
    „A "külföldi férfi" ellen nem indul eljárás???? Ugyanis ha jól tudom, pénzváltásból él, persze erre engedélye gondolom nem sok van...”
  • 6. krisztianmix 2010. május 04. 21:04
    „Emil és a detektívek!”
  • 5. invektus 2010. május 04. 20:27
    „Elöbb utobb igy is meg ugy is :)”
  • 4. pidali 2010. május 03. 22:09
    „pénzt akartak váltani a tadinál,mindenki vel igy csinálja,csak nem mindig rántják meg! Ja és nem osztrák te igen okos,hanem lengyel!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 3. VJR 2010. május 03. 21:53
    „Mint a kép is mutatja,Emilkének nem ez az első ügye!Szépen bandukol a "lépcsőfokokon" felfelé!
    Most már tuti lesittelik,aztán tanulhat még több okosságot! :S
    Jó a kérdés obama! :) Valszínű gyógyszerügynökösdit játszottak! :D”
  • 2. obama 2010. május 03. 18:32
    „jol tette azert kivancsi lennek hogy avval a kulfoldi emberrel mijen uzletuk lett volna.”
  • 1. deadcode 2010. május 03. 17:22
    „jobb módja nem is volt a pénzszerzésnek mint bedarálni az osztrákot azt elvenni a pénzét, inkább törtek volna be 3x valahová,negyed akkora büntetés.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztriában loptak gázolajat, Magyarországon fogták el őket

Ausztriából egészen Jánossomorja határáig üldöztek a rendőrök két magyar gázolaj tolvajt hétfőn… Tovább olvasom