Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Több megoldás a rekonstrukcióra

A halászi híd rekonstrukciójára három változatot is kidolgozott egy nemzetközi szaktekintély.
Híd a Mosoni-Dunán: A 2001-es fővizsgálat szerint már tavaly le kellett volna zárni.
A halászi hidat tizenkét éve ideiglenesre tervezték, ennek ellenére azóta is megfelelő karbantartás nélkül üzemel. A győri Széchenyi István Egyetem által 2001 novemberében kidolgozott fővizsgálat eredménye alapján a műtárgy fokozott ellenőrzés mellett legfeljebb két évig, tehát 2003 novemberéig üzemelhetett volna, s ezután le kellett volna bontani. Eszerint Halászinak ma nem lenne hídja. Az elkerülőszakaszon a tervezett új műtárgy üzembe helyezése viszont legkorábban 2006–2007-ben valósulhat meg.

A fő tartóelemek még kihasználhatók

A halászi önkormányzat helyi vállalkozók bevonásával szeptemberben a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem építőmérnöki karát kérte föld a híd műszaki vizsgálatára és a rekonstrukció tanulmányterveinek elkészítésére. A nemzetközi szaktekintélynek számító dr. Agócs Zoltán professzor először diagnosztikai vizsgálatot végzett. Eszerint a „pályaszerkezet alatti részek korróziós károsodása nem elhanyagolható", s a vasbeton pályalemez teherbírása is kérdéses: az acélbordák élettartama és teherbírása kimerült, ezeket le kell cserélni. A diagnosztikai vizsgálat megállapította, hogy szükségmegoldásként az eredeti szerkezet fő tartóelemei – kivéve a pályaszerkezetet – továbbra is kihasználhatók.

Három verzió

A hídmérnökprofesszor három megoldási javaslatot kínál. Az első szerint a pályaszerkezetet lecserélnék, s az eredeti vasbeton lemez helyett háromszor könnyebb ortotróp acéllal helyettesítenék. Ehhez 37 tonna acél szükséges, s a becsült beruházási költség 60–80 millió forint. A második verzió szerint a felújítás után kiszélesítenék a hídpályát hatméteresre, ezáltal kétirányú lehetne a forgalom. Ehhez 98 tonna acél és 120–150 millió forint szükségeltetne. A harmadik változat az eredeti híd helyén egy új hidat képzel el: ehhez új hídfők is kellenek.

A szlovák cég olcsóbb

Majthényi Tamás polgármester szerint azért volt szükség ennek a tanulmánytervnek az elkészíttetésére, mivel a hidat rossz állapota miatt még az új elkerülőszakasz megépítése előtt lezárhatják.
– Az útpálya bármikor beszakadhat, s csak 2006–2007-re ígérték az új műtárgyat. A néhány héttel ezelőtti kétórás lezárás is bizonyította, mekkora káoszt okozna a közlekedésben, ha évekre le kellene zárni az átkelőt. A szakvélemény szerint a műtárgy gazdaságosan is javítható: 60–80 millió forintos ráfordítással akár 15–20 évig is használhatnánk még. Ez az összeg az államnak az 1,2 milliárdos „elkerülőutas" beruházásnál nem jelentene súlyos többletterhet.

A professzor szerint a tervezés után két hónap alatt fel lehetne újítani a műtárgyat. Ráadásul egy szlovákiai építőcég huszonöt százalékkal olcsóbban dolgozna a magyarnál. A tanulmányt a szakminisztériumba is elviszem, amihez csatolom azt az ezerháromszáz aláírást, mely az elkerülőszakasz megépítése előtt a jelenlegi híd felújítását vagy helyén egy új híd építését kezdeményezi – mondta a polgármester.
A tanulmányterv elkészítését halászi vállalkozók fizették, s az ára információink szerint százezres nagyságrendű volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb kérdések válaszok nélkül

Ásványráró és a Club Eldoradó Kft. ingatlanvitájában továbbra sincs megegyezés. Tovább olvasom