Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Több lett a fizetőparkoló

Fizetni kell ugyan érte, de a hónap elejétől már lehet parkolni a városháza mögött, a Bástya utcában a padkán. Szintén fizetni kell a parkolásért a Fürdő utcában is, ám itt csak piacnapokon.
Több várakozóhely vált fizetőssé a hónap elejétől a városban, miután októbertől lépett hatályba az önkormányzat parkolórendeletének módosítása.

Az egyik lényeges változás a mosoni városrészt érinti, az Erzsébet tér körüli közterületi rehabilitáció miatt. A beruházással együtt szükség volt a tér behajtási és parkolási rendjének szabályozására. A mosoni piac átalakításával a korábban meglévő fizető-parkolóhelyek száma csökkent.

A várakozóhelyek forgási sebességének fenntartásához azonban szükség volt újabb parkolókat bevonni a fizetőzónába. A Fürdő utcában már korábban is meglévő negyvenegy parkolóhelyet tették fizetőssé a hónap elejétől. Az üzemeltetési időt és a tarifát a mosoni fizető-parkolóhelyekhez igazították. Azaz csütörtökön és szombaton reggel 8-tól délután 2 óráig kell fizetni a megállásért, személyautók után óránként 200 forintot.

Az építkezés során a Kápolna téren, illetve az Ostermayer utcában változott meg a parkolóhelyek száma, így az előbbi esetében huszonnégy, míg az Ostermayer utcában huszonhét fizetőhely működik. A mosoni városrészben – a piac környékén – egyébként összesen 125 parkolót működtet a Városüzemeltető és Fenntartó Kft.

Ugyancsak változott a parkolás októbertől a polgármesteri hivatal mögött is. A módosításra azért volt szükség, mert a városháza belső udvarának átalakítása miatt – a korábbinál kevesebb autó állhat már be – több közterületi parkoló iránt mutatkozott igény. Ezt úgy oldották meg, hogy a polgármesteri hivatal mögött a Bástya utca mindkét oldalán a padkán alakítottak ki fizetős helyeket. Ezzel további tízzel nőtt itt a várakozóhelyek száma, így összesen 65 parkoló működik már ezen a területen. Ezekben a parkolókban óránként 120 forintot kell fizetniük az autósoknak hétköznap reggel 8 órától este 6 óráig, illetve szombaton délután 2 óráig.

Olvasóink írták

  • 4. pancser 2011. október 13. 14:38
    „Ezt helyesen tették. Nekem kedvencem volt az a piacozó aki minden szombaton rendszeresen keresztben parkolt a Piacnál a Fürdő utcában, legalább három helyet elfoglalva. Most majd meggondolja!”
  • 3. Lone_wolf.. 2011. október 12. 13:17
    „Fizetni kell " ugyan " érte!!??? Mintha az mellékes lenne.Moderálva egy ország.”
  • 2. dorombolok 2011. október 12. 09:41
    „A helyes cím: kevesebb lett az ingyenes parkoló!”
  • 1. INVEKTUS 2011. október 11. 15:20
    „fizetni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosonmagyaróvár: 56-os kaszinó

Az 1956-os forradalom emlékére október 24-én, hétfőn délután 3 órától rendhagyó történelmi… Tovább olvasom