Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Több a beteg, de a bűnös nem a H1N1

Egyelőre egyetlen óvoda, iskola sem értesítette az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvos Szolgálat mosonmagyaróvári kirendeltségét, hogy tömeges hiányzás fordult volna elő influenzaszerű megbetegedés miatt.

Bár az óvoda- és iskolavezetők, a gyermekháziorvosok kötelesek jelenteni az ÁNTSZ-nél, ha influenzaszerű megbetegedések halmozódását észlelik, egyelőre ilyen jelzés még nem érkezett a kistérségi szolgálathoz.
– Eleinte minden influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegtől mintát vettünk, ma már ezt nem indokolt követni. Halmozódás esetén csak szúrópróbaszerűen veszünk mintát laboratóriumi vizsgálat céljára – tájékoztatta portálunkat dr. Kiss Imre kistérségi tiszti főorvos.

Tóth Ferenc, az ÁNTSZ kistérségi intézetének munkatársa azt mondta: egyelőre még egyik oktatási intézményből sem jelezték, hogy 30 százalék fölé emelkedett volna a hiányzók száma és egyetlen intézményt sem kellett bezárni. A kistérséghez tartozó tizenegy körzetből több területről is jelezték, hogy az utóbbi napokban megnőtt a betegek száma. Így például a lébényi iskolában.

– Az iskola 240 diákja közül jelenleg 50-en hiányoznak, egy-két kollégánk is lebetegedett. Három-négy napja tapasztaljuk, hogy nő a betegek száma. Igaz, már vannak olyan gyerekek is, akik meggyógyultak. Nem tudunk róla, hogy lenne H1N1-gyel fertőzött diákunk, de elképzelhető – magyarázza Sárvári István, a lébényi iskola igazgatója. Hozzátette: a járvány időszaka alatt tartózkodnak a nagyobb rendezvényektől, így várhatóan a Mikulás-diszkó is elmarad idén.

Eddig tízezer Fluval P és hatezer-ötszáz Fluval AB ingyenes oltóanyagot osztottak ki Mosonmagyaróváron és környékén.

A lakosság 12–13 százaléka van beoltva, cél, hogy legalább 55–60 százaléka kapja meg a vakcinát.


Nincs influenzás beteg a kórházban

Amennyiben az influenzaszerű megbetegedések száma eléri a 20 százalékot, látogatási tilalmat rendelnek el a Karolina Kórházban – hangsúlyozta dr. Bodnár Mária orvos igazgató. A vezető döntheti el, hogy csak bizonyos osztályt zárnak le, vagy a kórház egészére vonatkozzon a tilalom. Jelenleg nem fekszik az intézményben H1N1-gyel fertőzött beteg. A legutóbbi adatok szerint a kórházban dolgozók 40 százaléka beoltatta magát az új típusú vírus ellen, de vannak olyan részlegek (mint például a belgyógyászat), ahol 99 százalékos az oltottak aránya.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tea naponta

Védekezés: A fenntartó önkormányzat kezdeményezésére forró citromos teával is védekeznek az… Tovább olvasom