Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Tizennyolc családhoz házhoz ment a Mikulás

Hagyományőrző disznóvágás, fánkfesztivál, kézműves-foglalkozások, jótékonysági vásár a templom javára, utcák közötti többhetes vetélkedő, Mikulás-járás: ez mind a Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület nevéhez fűződik.
Mosonszolnokon 2007 nyara óta működik a közhasznú Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület (MIHE). A jelenleg 23 tagot tömörítő civil szervezet fő célja a közösségépítés, az értékteremtő programok szervezése. Az alapító tagok már az egyesület létrehozása előtt is részt vettek a helyi civil életben a településen.

Legutóbb is, már hatodik éve „Házhoz jön a Mikulás" címmel ingyenes Mikulás-járást szerveztek. A jelentkező 18 család maga készítette össze a csomagokat, amit aztán a MIHE-Mikulástól megkaptak a gyerekek.

Az idei karácsonyra betlehemes játékkal készülnek – a felnőttekből álló MIHE-kórus és gyerekek közösen –, amit a Falukarácsonykor és az éjféli mise előtt adnak elő.

Házhoz ment a MIHE-Mikulás – a mosonszolnoki Jakab család is igénybe vette az egyesület ingyenes szolgáltatását.
Házhoz ment a MIHE-Mikulás – a mosonszolnoki Jakab család is igénybe vette az egyesület ingyenes szolgáltatását.

Kocsis Angéla elnök elmondta: egyesületük első nagyobb rendezvénye a „Felvidéki örökségünk 1947–1948" kiállítás volt, amelyet a felvidéki kitelepítés 60. évfordulójára rendeztek 2007 őszén a plébánián. Ez a tárlat kilenc hónapig volt látogatható. Amikor vége lett, néhányan nem kérték vissza a kölcsönadott tárgyaikat, így azokat az egyesület ma is raktározza egy magáningatlanban, mivel megfelelő raktárépületük nincs. A MIHE-nek – helyiség híján – ifjúsági klubja nincs, de terveik között szerepel annak kialakítása.

Működésüket a falu évi 300 ezer forinttal segíti, emellett a rendezvényeken adományokat gyűjtenek és szívesen fogadják az egyszázalékos adófelaján-
lásokat is. A legfontosabb tervük egy fenntartható öko közösségi ház létrehozása, ahol kemence és mintakert is helyet kapna.

Évente visszatérő programjaik között van a hagyományőrző disznóvágás, a Fánkfesztivál vagy a búcsúi forgatag. 2011-ben szerveztek úgynevezett utcaversenyt is, ami az eddigi legeredményesebb közösségfejlesztő programjuk volt. Ennek célja az volt, hogy minél több embert mozgósítsanak a faluban. Volt olyan községbeli utca is, ahonnan minden egyes lakó részt vett a több hónapon át tartó vetélkedőn.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évadzáró koncert

A fennállása 30. évadjában járó Lajtha László Vegyeskar a lipóti kórustársakkal kiegészülve… Tovább olvasom